Déli Hírlap, 1970. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-11 / 59. szám

1 Autós rallye és túraverseny A felszabadító csapatok útján A Magyar Autóklub is kidolgozta tervet hazánk t'elsza badulása 25. évfordulójának méltó megünneplésére. Áp­rilis 4-cn több nagy városunk autóklubja reudez „hazai” ver­senyeket. április 12-én pedig sor kerül az év legnépesebb rallye-, illetve túraversenyére, amelyet az Autóklub az Or­szágos Gumiipari Vállalattal együttműködve, a gyár támo­gatásával rendez. * Molnár Anna (balról), a MÉMTE fiatal versenyzője ezúttal címeres mezben játszott. A bulgáriai Russe-ban megrendezett hagyó mányos asztalitenisz-versenyen az utánpói lás-válogatott képviselte hazánk színeit. A résztvevő tíz nemzet mindegyike — Roma­nia kivételével — a legjobb versenyzőke', indította, igy igen értékes az az eredmény, amit a kis magyar együttes produkált. Mint a tegnap este hazaérkezett Molnártól meg­tudtuk: csapatunk: három győzelmével a 4. helyre került. Legyőzték az NDK együtte­sét is, pedig a németek csapatában Geissler, a legutóbbi EB második helyezettje is asz­talhoz állt. Az egyéni versenyben Molnár peches sorsolást kapott, mert ha sikerült is volna legyőzni az elsőre „kihúzott” ifi Euró- pa-bajnok szovjet Gedrajtyinát, a következő llenfél Geissler lett volna. A Molnár—Szén. di páros a verseny győztesétől kapott ki, a legjobb négy közé jutásért vívott küzdelem­ben. Képünk a Románia elleni, 3:0-ás győ­zelemmel végződött találkozón készült, itt Molnár Hernádival játszotta a párost. Sípos Ferenc: A legerősebb csoportban küzdünk Haji előtt a/ újhelyieknél Az VB ll-cs csapatainknál tett, rajt előtti körút következő állomása: Sátoraljaújhely. A Spartacus edzőjével, Sipos Fe­renccel, a volt sokszoros magyar válogatottal, az egyesület ..bázisszervének“ központjában, magyarul: a Hegyalja Ru­házati Ktsz irodájában beszélgettünk. A nagy munkabírása miatt i*svkor „Tüdő”-nek becézett játékos ma már „Feri bácsi”, <ie most sincs tétlenségre kár­hoztatva. Megérkezésünkkor eppen egyik beteg játékosát akarja elkísérni az orvoshoz. A rajt előtti beszélgetés még- s elkészül, éppen ebből az apropóból kiindulva. — Egy-két sérülés vagy be­tegség még nem okoz gondot a csapat összeállításában —, érzi meg az eset kapcsán ide­kívánkozó kérdést —, hu­szonkét hadrafogható ember várja a rajtot. Egy-egy helyre .öbben is pályáznak, így kel­lemes gondban vagyok. — Milyen tapasztalatokat szerzett a felkészülés idősza­kában? — Az erőállapot ju, sikeres volt az erőfejlesztést, állóké­pességet szolgáló munka. Ná­lunk is a technikai felkészü­lés hagy még kívánnivalót maga után. Az edzőmérkőzé­seken harcos szellemben, fe­gyelmezetten játszottak a fi­uk, amennyire a rossz pályák lehetővé tették. Az erősítés nem volt a legsikeresebb de ez nem is csoda, hiszen mi (lakás- és egyéb szempont­ból) hátrányosabb helyzetben vagyunk a többieknél. — Amióta bekerültek, nem volt kiesési gondjuk! — Most se szeretnénk, ha lenne! Az Északi csoport nő­dig a legerősebb a labdarúgó NB II-ben; nyugodtan merem állítani, hogy az ide tartozó 16 csapatból 6—7 megállhatná a helyét az NB I. B-ben is Nagyon megerősödött az Izzó, a Volán, a Kazincbarcika, az Ikarus, de számolni kell az újonc KELTEX-szel is! Is'—- rém őket, jó kis csapat! No, és a két „felülről jött” is a tavon tok közé számít: az MVSC és a Nagybátony bizo­nyára az élen akar végezni. Ilyen ellenfelekkel szemben középcsapatnak megmaradni is jó eredmény lehet. — Kik indulnak harcba a megszerzett rang megtartásá­ért? — A csapat a következő 17 játékosból kerül ld: Szakái, Valdes (kapusok), Smzterics, Perecsi, Lengyel, Toronyi, Noszály (hátvédek), Kovács, Sziics, Perecsi II. (fedezetek), Telenkó, Szepsi, Jászter, Ba­lázs, Dutkievics, Séra, Csabai (csatárok). Rajtuk kívül szá­míthatok még Molnár, Gaz­dag, Bányász, Mondi és Kiss játékára is. (h. k.) A gyár a CORDATIC-líópt- nyek révén szoros kapcsolat­ban áll az autósokkal, s így született meg az elhatározás: a rallye-t azon az útvonalon rendezik meg, amelyen a fel­szabadító csapatok Budapes­tet megközelítették. A Bu­dapest—Debrecen—Buda­pest távon kerül sorra a ver­seny, s a részvevők megko­szorúzzák majd a felszabadu­lási emlékműveket. A küzdelmeket három cso­portban bonyolítják le. Az elsőben a versenyzői jogosít­vánnyal, az úgynevezett li- censszel rendelkező magyar autósok és a külföldiek a Bu­dapest—Debrecen—Budapest közötti mintegy 500 kilomé­teres távon versenyeznek. Érintik Miskolcot és a Mátrát is Gyorsasági és ügyességi szakaszokat is beiktatnak az útvonalba, ezzel is jobban próbára teszik az indulók tu­dását. A második csoport i"eszve- vöi — a túraversenyzők —. ugyanezt az útvonalat teszik meg, annyi különbséggel, hogy részükre gyorsasági sza­kasz nem lesz. Ebben a cso­portban bárki elindulhat. Áp­rilis 11-ről 12-re virradó éj­jel rajtolnak a versenyzők, s a rajt helyén kel] célba ér­kezniük. A harmadik csoportban a csillagtúrázók indulnak. Az ország bármelyik pontjáról lehet rajtolni, az indulás szin­tén április 12-én 0 óra. A ko­csiban akár az egész család is helyet foglalhat. A feltéte­lek egyszerűek. A vezető az előre meghatározott útvona­lon halad úgy. hogy reggel K óra körül beérjen Budapest­re. Bármilyen útvonalat vá­laszthat. Az atholadási pon­tokon bélyegzőt kérnek, s ez­zel igazolják a megtett útvo­nalat. A rallye es a csillagtúia részvevői megkapják az em­lékverseny szép kivitelű pla­kettjét. az Országos Gumi - ipari Vállalat pedig értékes díjakkal jutalmazza a leg jobbakat. A díjak között sze lepelnek a CORDATIC-gyai termékei is. amelyek közül a kempingcikkek tavaly, Hol­landiában világhírnévre te1 - tek szert. Ma délután: edzőmérkőzés minden pályán A ma délutáni iabdarugo- edzömérkőzések keretében Diósgyőrben ismét „párhuza­mos” programot bonyolíta­nak le. A stadion gyepsző­nyegét kímélik, a két salakos pályán egyidőben lesz két ta­lálkozó. Egyaránt 15 órakor kezdődik a DVTK—Miskolci Bányász és a DVTK II—Ka­zincbarcika mérkőzés. Az MVSC Felsözsolcara megy, 15.30-kor találkozik a helyi csapattal. Idegenben játszik a MÉMTE is, Ede­lenybe utazik, ahol 15 orakor mérkőzik a Bányásszal. A Papp J. SE—Tiszasze- derkény találkozó is érdekes futball csemegét ígér. (A nép­kerti pályán játsszák le, 15 órai kezdettel.) Ugyancsak saját pályáján játszik ma a Volán Is. 15 órakor a nyék- ládháziakat fogadják. A MEAFC ezúttal házi mérkőzést rendez, két csapa­tuk egymással játszik. íJvakor lattal rendelkező eptvr). ipari technikusokat, lakatos, vil­lanyszerelő, hegesztő szakmunka sokat, hiddaruvezetőket, autódé- rukezelőt, térti és női segédmun­kásokat telvesz a Beton- és Vas­betonipari Müvek alsózsolcai gya ra, Alsózsolca. 44 órás munkaidő - rend, napi egyszeri étkezést, uta­zási költségekben magas válla lati kedvezményt és a távollakók nak munkásszálláson elhelyezési biztosítunk. Az észak-magyarországi Ál­lami építőipari Vállalat műszaki fejlesztési munkakörbe felvesz általános mérnököket és építész­technikusokat. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés a válla­lat központjában, Miskolc, I-. Zsigmond u. 2. sz, V. em. 304, sas- szobában. Akik eltávoxtak Ábuczky és Várkonyi Ozdon Az Ozdon lejátszóit Ózd— DVTK (6H)-ra végződött) edzőmérkőzés után többen megkérdezték: „Hogy enged­hette el a Diósgyőr ezt a két embert?” Természetesen a két Bélá­ra. Abuczkyra és Várkonyira gondoltak a kíváncsiskodók. Tagadhatatlan, ezen a mér­kőzésen mindketten nagyon jól játszottak. Abuczkynak elsősorban a munkabírását dicsérték: „az ötöstől az ötös­ig játszik, hátára veszi a pá­lyát” — mondogatták. Nem­csak jó játékuk (s koránt­sem az, hogy milyen érzés a volt csapat ellen játszani) adta az ötletet: meg kellene kérdezni tőlük, hogyan érzik magukat az új helyen. Az elhatározást tett kö­vette, s a mérkőzés után né­hány perccel már együtt ül­tünk az öltözőben. Először is: mutatkozzanak be új szerepkörükben. — Én balhátvédet játszom, számomra új ez a feladat, de úgy érzem, menni fog. Egyébként az Ózdi Kohá­szati Üzemek munkaügyi osztályán dolgozom. Ez volt Várkonyi. És Abucvky? — Én is új szerepkört kap­tam; bár elég sok poszton voltam már, ez nagyon tet­szik. Várallyai Miki mellett különben is jó dolog fede­zetet játszani. Én is a bal oldalon játszom, mint Béla. Azt hiszem, helyette is mondhatom, hogy mindket­hogy ók is részesei voltak a Kecskemét elleni 2:0-ás győ­zelemnek. HORVÁTH KÁLMÁN Pécs-nagypostavSIgyi müanyagiizemet a sásdi Áfész-től a dél-pesti Áfész vette ál. .FÓLIA HAJTATÓHÁZAK ÉS P0UAPONYVÄR 420 CENTIMÉTER SZÉLES, EGYBEHOZOTT FÓLIÁBÓ) A KÍVÁNT MÉRETRE, ★ A két Béla közül az egyik: Várkonyi, itt még diósgyőri mezben. tőnknek szokatlan a bal ol­dal, de úgy érezzük, nem lesz különösebb problémánk. Dobó Zoltánban nagyon bí­zunk, s ő úgy tartotta jónak, hogy ez a feladat jusson ne­künk. Természetes, hogy hiányoz­nak a régi társak, a régi ba­rátok, hiányzik a szülőváros, hiányzik a család, de mind­ezt ellensúlyozza az a bánás­mód, amiben őket Ózdon megérkezésüktől kezdve ré­szesítik. A fiúk nagyon ked­vesek, ezt többször is hallot­tam tőlük. Lassan megszok­nak tehát új helyükön, a csapatba máris beilleszked­tek. Ezt az is bizonyítja, KOSSUTH RADIO 13.3U: Ki nyer ma? — 12.30; Tánczenei koktél. — 13.15: Sudi Farkas Pál népi zenekara ját­szik. — 14.00: Rosier Endre Schu- bert-dalokat énekel. — 14.17: Berki Géza: Kürtverseny. — 14.30: Nőkről nőknek. — 15.10: Koruspódium. — 15.18: A vesze­delem poétája. írta: Hegedűs Géza. — 16.05: Az élő népdal. — 16.15: Atlasz. — 16.35: Concertino Prága. — 17.20: Mai témák, mai dalok. — 17.29: Látogatás a tudo­mányos könyvek kiadójánál. — 17.45: A MR országos Beethoven- zongoraversenye. — kb. 20.05: Kedves lemezeim. — kb. 21.03: Visszhang. — kb. 21.33: Népda­lok. — 22.19: A MR orszá­gos Beethoven-zongoraversenye. Eredményhirdetés. — 22.34: A dzsessz világa. 23.24: Kodály: Missa Brevis. — 0.10: Könnyű­zene. PETŐFI RADIO 12.00: Kamarazene. — 12.40: Házunk tája. — 13.03: Bartha Al­fonz énekel. — 13.24: Sztálin­grád és Voronyezs. Karsai Elek összeállítása. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Kis magyar nép­rajz. — 18.15: Portré egy orvos ejtőernyős partizánról. — 18.55: Magyarország—Svédország asz­talitenisz Európa Liga-mérkőzés közvetítése. — 19.00: Michael Bohnen és Anday Piroska éne­kel. — 19.25: Magyarország­Svédország asztalitenisz Európa Liga-mérkőzés közvetítése. — 19.30: Berki László népi zene­kara játszik. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Magyarország —Svédprszág asztalitenisz Euro­pa Liga-mérkőzés közvetítése. — 20.30: Űj könyvek. — 20.33: műsor Könnyűzene. , — 21.22: Muzsika- ról fiataloknak. — 21.45: Hónap­ról hónapra. Folyóiratszemle. — 22.00: Verbunkosok, népdalok. — 22.34: Mendelssohn: D-dúr szo­náta. — 23.15: Egy éj Velencé­ben. Operettrészletek. URH 18.10: Tánczenei koktél. - 10.55: Orosz nyelvtanfolyam fel­nőtteknek. — 19.10: Az MRT énekkara énekel. — 19.29: Az el- alvás dicsérete. Versek. — 19.35: A Budapesti Kamaraegyüttes hangversenye. — kb. 20.08: Hu­szonöt év. Közgazdasági műsor. — kb. 21.35: Operaáriák. — 21.57: A dzsessz kedvelőinek. — 22.17: Felelet. Déry Tibor regénye rá­dióra. I. rész. (Ism.) MISKOLCI RADIO Megyei körkép. — A vállaláson teljesítéséről. — A Húsipari Vál­lalatnál. — Egy szakszervezeti lapról. — Sanzonok. — Lányok, asszonyok. — Kitüntetett nődol­gozók. — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerző! TELEVÍZIÓ 18.58: Nyugdíjasok. Rí pórim u- sor. — 18.00: Hírek. — 18.05: Mu­zsikáló képek. — 18.25: Könnyű­zenét Kedvelők Klubja. — 19.10: Esti mese. —- 19.20: Lenin Lon­donban. Dokumentum-riport film. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Kér­jen tőlünk tanácsot! Mit tenne on az én helyemben? — 21.00: Magyarország—Svédország asz talitenisz Európa Liga-mérkőzés közvetítése a Sportcsarnokból i felvételről. — 21.40: Halálnak hs- . lála. Sánta Ferenc három no- r vellája tv-filmen. — 22.20: T ^ híradó 2. kiadás. 4: BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ u rJ 18.10: Háborús napig. 1944 fon* nyara. — 18.30: Napjaink szemé­vel. — 19.00: Tv-híradó. — 19.5». Cervantes, a féltékeny eytrama- duri. Tv-játék. — 20.55: Poor P ter pop-show. — 21.15: Autóso motorosok. — 21.35: Tv-híradó. FILMSZÍNHÁZAK Beke <14, hnG, 8): Utazás a k pojiyám körül. — Kossuth (f3. -á’ fö, f?). Vadászjelenetek Alsó >s- Bajorországbsn. — S ágvári (f5 f hn7): Fehér farkasok. b ~ MISKOLCI NEMZETI SZÍNHA/ — 7: Tizenkét szék. (Lehár bér-j &T- let.) ' 7 KIÁLLÍTÁSOK tV. Miskolci Galéria (11—ii> oiv-*-’ között): Döbröczöni Kálmán- ' .festőművész emlékkiállítása. Libresszo (13—20 óra között) Harkácsi József fotóművész ki­állítása Bartók Béla Művelődési Köz­pont (10—18 óra között): Nem­zetközi nőnap címmel könyvki­állítás a központi könyvtárte­remben. Herman Ottó Múzeum (10—18 ura között): Megyénk történeti — A Bükk élővilága. Görögkeleti templom (iu—13 és 15—18 óra között): Miskolci gö­rögök művészeti emlékei. Nyereségrészesedéséből gépesítse háztartását, keresse fel a Centrum Áruházát Miskolcon és Ózdon ► Hívógépek, varrógépek, televíziók, rádiók nagy választékban, OTP-hitelre is idr

Next

/
Thumbnails
Contents