Déli Hírlap, 1970. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-11 / 59. szám

Jogos véde'frr — f cerésrdákks! szemben 3• Ne juthassanak el m bűnözésig és me ismételjenek A hírközlő szervek na­ponta adnak tájékoztatást garázda vagy erőszakos bűn- cselekményekről. A közvéle­mény ebből esetleg azt a kö­vetkeztetést vonhatja le, hogy baj van a közbizton­sággal. Ez a vélemény az ál­lampolgárok részéről annyi­ban érthető, hogy — mivel a szocialista erkölcs normái ma már igényesebbé formál­ták az etikai értékítéletet — egyetlen bűnesetet is sokal- lariak, amely a társadalom vagy az ember ellen irányul. S ez igen pozitív jelenség. Ugyanakkor a Statisztika bizonyít: az elmúlt évben Miskolc járás és város terü­letén az összes bűntettek mindössze 6 százaléka volt a garázdaság. (Korábbi évek­ben volt már 10—12 száza­lék is.) Ennek 12 százalékát fiatalkorú, 42 százalékát 18— 24 év közötti fiatal követte el. Az elkövetők 71,7 száza­léka nyolc általános, 13 szá­zaléka négy általános iskolai végzettséggel rendelkezett, 8,2 százaléka pedig analfa­béta volt. Kiváltó ok — az ittasság deletet betartani: ittas egyént valéban ne szolgálja­nak ki. Mert az ivópulttól sokak a börtönbe, s még töb­ben a detoxikálóba kerül­nek. Februárban száznegy- venhatan bánták — ideig- óráig — részegségüket a ki­józanítóban. Egy szóért — ökölcsapás A kor velejárója egy bizo­nyos fokú társadalmi ideges­ség. Naponta tapasztalhatjuk villamoson, autóbuszon: elég egy ingerültebb hangon ki­ejtett szó — s pkölcsapás kö­vetheti. Ez a fajta „neurózis” persze nem menti a támadót a felelősségre vonás alól. Sőt! De nem menti erkölcsi­leg a körülötte állókat sem, akik tétlenül nézik, s kö­zömbösségből vagy kénye­lemszeretetből nem fogják le a lendülő kart. Társadalmunk tagjai tehe­tik a legtöbbet azért, hogy egy-egy cselekedet ne jusson el a bűntettig. Cserében igaz­ságügyi szerveink minden eszközzel biztosítják a garáz­daság ellen fellépő állampol­gárok jogi és erkölcsi védel­mét. Kedvezmény nélkül Sokatmondó az adat: ta­valy a garázda bűntettek 46 százalékát visszaeső bűnözők követték el. A városi rend­őrkapitány a beszélgetés so­rán megfogalmazta a társa­dalmi igényt ezzel kapcsolat­ban: szigorúbban kell bün­tetni ezeket az embereket, hogy ne legyen kedvük újból és újból ismételni bűntettü­ket. Kedvezmény néküli, szi­gorított büntetéssel kell ele­jét venni további garázdál­kodásuknak! Igazságügyi hatóságaink nem lehetnek elnézőek a köznyugalom megsértőivel szemben. Hiszen társadat műnk legjogosabb védelme­zője — a törvény szigorával is biztosított megelőzés. RADVÁNYI ÉVA Tóth Tibor alezredes, a vá­rosi párt-vb tagja, városi rendőrkapitány a kerekasz- tal-konferencián erőteljesen hangsúlyozta: a garázda és erőszakos bűncselekmények nyolcvan százalékánál kimu­tatható, hogy az ittasság, az alkohol mértéktelen fogyasz­tása vezetett a bűntettig. Vé­leménye szerint szükséges lenne az italfogyasztást vég­re valamiféle korlátok közé szorítani, hogy ezáltal is csökkenthessük a garázda cselekmények számát. Csakhogy — itt különböző érdekek ütköznek. A vendég­látóiparé és a társadalomé. A vendéglátóiparnak érdeke, hogy minél többet forgal­mazzon. A társadalomnak viszont az lenne az érdeke, hogy ne a bűncselekmények szaporítása legyen az ára a jövedelem növelésének. Ed­dig azonban úgy tűnik, a vendéglátóipar érdeke kere­kedett felül, pedig az első rátát itt vethetnék a garáz- iák elé. S tulajdonképpen incs is szükség semmiféle "daszerre. Csupán a ren­Március 1446! Csökken a férfi nylon ingek ára A tőkés importból származó ruházati cikkek év elején életbe lépett vámadő-kedvezmény után újabb árcsökkentés­ről kaptunk hírt a kereskedelemtől: március 14-étől a Buda­pesti Habselyem- és Kötöttárugyár termékeként boltjainkba kerülő pasztell színű, fehér és sötét férfi nyloningeket dara­bonként 15—20 forinttal olcsóbban árusítják. Az Észak-magyarországi RÖVIKÖT Nagykereskedelmi Vállalat által forgalomba ho­zott hurkolt férfi nyloningek árának csökkentése az év fo­lyamán csaknem két és fél millió forint megtakarítást jelent a Borsod és Heves me­gyei vásárlóknak. Mint meg­tudtuk, a RÖVIKÖT a jelen­tős árcsökkenést figyelembe véve is biztosítani kívánja a folyamatos ellátást. Ennek Lakástervekért * városi tanács számára kran készítenek doku- ntációkat társadalmi mun­kán a Miskolci Tervező lalat KISZ Társadalmi vező Irodájának fiatal nkatársai. Az avas! lakó- 'P helyén levő épületek fásának, valamint a Szentpéteri kapui hegyoldal tereprendezésének terveit már elkészítették, most dol­goznak a Rácz Ádám utcai iskola műhelyének tervein. E három munkájukért négy szövetkezeti lakás megvásár­lásának jogát kapják meg a tanácstól. Újítók paniffitMbai ivaly összesen 144 újítást ik be a pamutfonóipari jalatnál. Ebből hatvanhár- ; fogadtak el és ötvenki- cet hasznosítottak. Az el­őadottak közül kilencet nők ígoztak ki. H69-ben 47 326 forintot fi- t‘ k ki újításokért, amelyek . élyes része munkás- és t tvédelmi jellegű volt. Ingyenes gyermeküdültetés a Róka farmon A Tüzeléstechnikai Kuta­tóintézet szakszervezeti bi­zottsága a vállalati dolgozók gyermekeinek részére egyhe­tes turnusokban ingyenes gyermeküdülést szervez jú­niusban a Hollóstető közelé­ben levő rókafarmi vállalati üdülőben. megfelelően az idén a tava­lyinál mintegy 15 százalékkal több férfi nyloninget rendelt az ipartól. Az egy évvel ez­előtt igen keresett rövid ujjú nyloningekből például több mint negyvenezret, négyszer annyit vásárolnak, mint ta­valy. A vállalat Szentpéteri kapui raktárába már meg is érkezett az első tízezer dara­bos szállítmány. Ezeket az ingeket az árcsökkentés után 140—160 forintért árusítják majd az üzletek. A választék bővítésére nö­velték az import alapanyag­ból készülő nyloningek meny- nyiségét is. A Budapesti Férfi Fehérneműgyárban már meg­kezdték az osztrák nylonból készülő rövid és hosszú ujjú ingek gyártását. Ezekből több, mint harmincöt ezret rendelt a helyi nagykereskedelem. jjc A Finomkerámiaipari Művek Pécsi Por­celángyára a szigetelőanyagok előállítása mellett, megkezdte a porcelánfajansz termé­kek üzemszerű gyártását. A. világpiacon is keresett, művészi munkát igénylő porcelán­fajansz készletek és dísztárgyak hagyomá­nyos technológiával készülnek. A Pécsi Por­celángyár új termékei ez év második felében már a hazai üzletekben is megjelennek. RAK Korunk betegsége és as egészségügyi propaganda A rákos megbetegedések a szív és az érrendszer beteg­ségei utón évek óta második helyen állnak a halálokok között. A megelőzés, a rák elleni küzdelem napjaink or­vostudományának egyik leg­fontosabb feladata. Ez ma­gyarázza, hogy a WHO, az Egészségügyi Világszervezet április 7-ét, az egészségügyi világnapot ebben az évben a rákellenes küzdelem népsze­rűsítésének szenteli. Kísérleti szűrés Miskolcon nemcsak a vi­lágnapon, hanem az azt meg­Százkilogrammos meteorit A Szovjet Tudományos Akadémia Meteoritbizottsá­ga évente felszerel egy-egy olyan expedíciót, amely az Usszuri tajg&ba indul. Jelenleg a szihotealinszki vasmeteoriteső színhelyén (1947. február 12-én történt) dolgozik szovjet szakembe­rek egy csoportja. Aknaku­tató műszerek segítségével tanulmányozzák a krátere­ket, s keresik a tajgában el­szórtan található apró me- teoritokat. Mérik a meteori­tok mágneses tulajdonságait is. Két évvel ezelőtt hat krá­tert tártak fel, s a kutatás során az egyikben szokatlan méretű, körülbelül száz kilo­gramm súlyú meteoritot ta­láltak. Nemrégiben az expedíció geológus-osztaga feltárta a legnagyobb kráterek egyikét. Átmérője 22 méter. A meteorit-osztag 1967 óta 776 apró meteoritot, úgyne­vezett egyedi darabot gyűj­tött a tajgán. előző és követő hetekben is előadássorozatokkal, vándor­kiállításokkal segítik az on­kológiai hálózat munkáját. Ezen a héten a pamutfonó­ban rendeznek kísérleti jel­legű rákszűrést, amelyet több felvilágosító előadás előzött meg. Az akció célja, hogy felmérjék, mennyivel több nő jelentkezik szűrővizsgá­latra, ha azt megelőzően kü­lönböző propagandaanyagok, tablók, röpcédulák, prospek­tusok és előadások tájékoz­tatják őket a megelőző vizs­gálat, a rákszűrés fontossá­gáról. Április 12. és 19. között az onkológiai gondozó és a vá­rosi tanács egészségnevelési csoportja szervezésében tart­ják a rákellenes küzdelem hetét. A megnyitó előadást április 13-án délután a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében dr. Le- hoczky Győző főorvos, az Or­szágos Onkológiai Intézet ve­zető nőgyógyásza tartja, a hazai rákellenes küzdelem felszabadulás utáni eredmé­nyeiről. Előadások, kiállítás Felvilágosító előadásokat szerveznek a Gárdonyi Géza, az Ady Endre Művelődési Házakban, a Lenin Kohászati Művekben, a Diósgyőri Gép­gyárban, a csokoládégyárban és a nagyobb munkásszállók­ban. Ezeken a rendezvénye­ken a gyomorbetegségekről, a dohányzás hatásáról, a nő­védelmi rákszűrésekről lesz szó. Április 1-től 9-ig a mű­szaki egyetemen, 10-től 15-ig a Rónai Sándor Művelődési Központ előcsarnokában mu­tatják be az Egészségügyi Felvilágosító Központ által összeállított, a daganatos be­tegségek megelőzését, gyó­gyítását ismertető vándorki­állítást. A tablókat ezután — május 10-ig — a nagyüze­mekben tekinthetik meg az érdeklődők. Április 19-én délelőtt 10 órakor dr. Prónay Gábor kandidátus, a Szentpéteri ka­pui kórház II. belgyógyásza­tának vezető főorvosa a gyo­morbetegségekről, a gyomor­rák korai felismeréséről tart előadást a Rónai Sándor Me­gyei Művelődési Központban. Onkológusok vándorgyűlése A rákellenes kampány reprezentatív eseményének ígérkezik az április 23-án és 24-én a Szentpéteri kapui kórházban tartandó tanács­kozás. A Magyar Onkológus Társaság vándorgyűlésén hatvan előadás hangzik el. Az előadók között országos és nemzetközi hírű szakte­kintélyek szerepelnek: dr. Ródé Iván professzor, az Or­szágos Onkológiai Intézet igazgatója, dr. Juhász Jenő kandidátus, professzor, dr. Vargha Gyula professzor, dr. Vándor Ferenc és dr. Kár- páthy György kandidátusok. P. É.

Next

/
Thumbnails
Contents