Déli Hírlap, 1970. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-09 / 57. szám

Csoportos jutalom Az Eszak-magyai országi Állami Építőipari Vállalat az építésvezetőségek között fo­lyó munkaverseny első négy helyezettjének 140 ezer forint jutalmat ad. Az ÉVM Ter­vező Vállalat a legjobb iro­dák dolgozói között 20 ezer forintot, az Észak-magyar­országi Tégla- és Cserépipari Vállalat pedig gyárai között 3*0 ezer forintot oszt szét. sdrászközgySlés Vasárnap délelőtt tartotta t rlegzáró közgyűlését a Bor­sai megyei Fodrász Szövet­kezet. A ktsz az elmúlt év- több mint 30 millió fo- •V bevételre tett szert, igy igozók 23 napi bérnek „elelő nyereségrészesedést K. mák. Az ünnepség végén a szövetkezet vezetője a ktsz ívében televíziót adott át az i oaujszá^+öi általános iskolá­nak. ak A miskolci járókelőknek még szokatlan látvány, de a vállalatok, üzemek hamar megkedvelték a MÁV új szolgáltatását, a vasúton és teherautón utazó konténert, A tartályban ruházati cikkeket, üvegárukat szállítanak Budapest és Miskolc között, ház­tól házig. (Agotha Tibor felvétele) Milliós „tévedések” Milliók forogtak kockán, a reklamációt mégis mindenki tu­domásul vette. Csupán arra nem derült fény, hogy a fölé' - léggé vált 15 és fél kilométer kábel hová került. A rejtélyes ügy a TVK polietilén-gyárának elektromos szt- relésével és az ellenőrzéssel megbízott szakemberek lelkió- méretét terheli. Az anyagot ugyanis senki sem lopta el, hi­szen több mint 63 tonna kábelt aligha lehet eltüntetni. És mégis hiányzott. Azaz, pontosabban: „elfelejtettek'’ beépíte­ni. Ezzel szemben a kivitelező Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat — a többi 32 és fél ezer méterrel együtt — ezt is leszámlázta. A Petrolkémia műszaki ellenőrei pedig meghökkentő nemtörődömséggel, szemrebbenés nélkül igazol­ták a munka elvégzését. A VERTESZ a pénzt is megkapt« és az „elírásra” végül csak a bank revizorai figyeltek fel. A kifogást a beruházó mélységes hallgatással nyugtázta. A kivitelező sem tehetett mást: a jogtalanul elszámolt ká­bel árát a szerelési költségeit — összesen 3 millió 225 ezer forintot — visszafizette. Árról a két és fél millió forintról sem sokat vitatkozott, amit ugyanezekbe a számlákba szintét» jogtalanul állított be. A tisztességtelen szándékhoz aligha fér kétség. A beruhá­zó nemtörődömségén is kár lenne vitatkozni. Az viszont mindannyiunk számára elgondolkoztató, hogy vajon az emlí­tett vállalatoknál hogyan törődnek a társadalmi tulajdon vé­Ismét a város közlekedéséről Nyitóit kérdések a tanácskozás után delmével, ha kisebb értékű építési és szerelési anyagokról van szó. De a Beruházási Bank legutóbbi vizsgálatának ered­ménye erre is megadta a választ: a napokban ugyancsak a poiietiléngyár elektromos szerelésénél újabb, több tételből álló, 4 millió forintos jogtalan számlázást fedeztek fel. Ügy látszik, ha az állam zsebére, valamennyiünk vagyo­nára megy a „játék”, egyes vállalatok még ma sem ismerik a nagyvonalúság határait! UWHUCSKY PÉTER Az egészséges ifjúságért A múlt hét csütörtökjén tárgyalta a városi tanács vég­rehajtó bizottsága a város közlekedési helyzetét, az épí­tési és közlekedési osztály előterjesztése alapján. A ta­nácskozásról már beszámol­tunk olvasóinknak, úgy vél­jük azonban, hogy a vitában elhangzott néhány kérdésre, javaslatra vissza kell tér­nünk. Buszbérlettel — villamoson A lakosság régi kérése — ö. igy foglalt állást nemrégi­ben a népi ellenőrzés is —, hogy az autóbuszbérlet-tulaj­donosok a villamosokat is igénybe vehessék a párhu­zamos útvonalakon. Általá­nos tapasztalat ugyanis, hogy a Kilián-lakótelep és a Ti­szai pályaudvar között a csúcsforgalmi időszakokban sekan lemaradnak a túlzsú­folt buszokról, ugyanakkor a villamosokon lenne hely. Az építési és közlekedési osz­tály. valamint a KPM képvi­selője azt hangoztatta a vég­rehajtó bizottság ülésén, hogy a javaslat aligha való­sítható meg. mivel más a ta­rifa az említett közlekedési eszközökön. Mi azonban azok­nak a véleményére bajiunk, akik — tarifa ide vagy oda — kívánatosnak tartják ezt a rendkívüli intézkedést, te­kintettel a varos különleges közlekedési adottságaira. Re­méljük, hagy a tanács köz­benjárására végül a KPM illetékesei is hozzájárulnak majd a változtatáshoz. Is­Egymillió ionná szén A Borsod, Szénbányáknál a vasárnap reggeli műszak előtt mái' csak 700 tonna szén hi­ányzott az eg;.Tni)lióból. Va­sárnap reggel 8 órakor jelen­tették : megvan az egymillio- moóik tonna! A lakosság még most is nagy mennyiségű szenet hasz­nál fel tüzelésre, így a teg­nap kitermelt 7000 tonna szén egy részéi Budapestre, más , részét a Tiszapalkonyai Hó­erőmű ellátására küldték. A március eleji rekord szép «‘edmér.yne1. - rm-t a bor­sodi ; mind- j ezt úgy érték el, hogy az idén í minden vasárnap leszálltak a I bányászok. métetten hangsúlyozzuk: csak buszbérlettel lehetne utazni a villamoson és sohasem for­dítva, akkor is, ha megszü­letik a* új szabály. Segítsen a MaVAUT A végrehajtó bizottság egyik tagja felvetette, hogy a vonatpótló autóbuszok a gyártól visszafelé menet az állomásra teljesen üresen közlekednek, nem állnak meg a megállóknál Nem lehetne a csúcsforgalom enyhítése ér­dekében ezekkel is pótolni a rendes járatokat? Az első hallásra ésszerű­nek tűnő javaslat, sajnos, el­fogadhatatlan. Ha ugyanis megállnak a vasútpótló ko­csik és utasokkal megrakva mennek az állomás felé, ak­kor lényegesen meghosszab­bodik a menetidejük és nem tudják betölteni eredeti hi­vatásukat. Kivihető tervnek látszik viszont az, hogy a MÁVAUT távolsági kocsijai segítsenek be a reggeli és délutáni csúcs- forgalomba. Bosszantó lát­vány ugyanis, amikor a megállóban toporzékoló uta­sok előtt szinte üresen fut­nak el a Miskolc környéké­ről érkező buszok. 4 Tankönyvkiadó Vállalat az Mén csaknem 800 féle könyv ki­adását tervezi; az ehhez szüksé­ges papírmennyiség meghaladja a 4300 tonnát. A mintegy 15 mH- ! lió tankönyv 22 százaléka üj Kfr í adás lesz. Körülbelül egymillió példányban látnak napvilágot egyéb pedagógiai müvek: tanári segéd- ré kézikönyvek, szakköny­vek stb. Befejezői az általános iskolák nyelvi tagozatos osztályai részé­re a hetedikben és a nyolcadik­ban szükséges francia, angol és német könyvek kiadását, az ének -zenei tagozati rendszerben ta­nulók közül pedig az ötödikesek és hatodikosok kapnak új köny­vet. A szakközépiskolások szá­mára 38 féle új tankönyvet ad­nak ki. Folytatják a hagyományos e< emelt szintű szakmunkásképző iskoláknak szánt közismereti '• ankönyvek — ezek soréban a rarrna cirkos magyar irodalom. magyár nyelvtan, történelem és fizika — kiadását. A következő oktatási évben -17 féle új tan­könyvet kapnak a nemzetiségi Ilyen irányú tárgyalások már korábban is folytak a tanács és a MAVAÜT ille­tékesei között. Sajnos, eddig nem sok sikerrel Itt is meg­oldásra vár a tarifa-kérdés, és fontolóra kell venni ter­mészetesen azt is, hogy az említett távolsági járatok menetidejét meg lehet-e nyújtani stb. Valószínűleg azoknak van mégis igazuk, akik nem tartják kivihetet­lennek a javaslatot. Hosszul vált a lámpa Több hozzászóló kifogásol­ta a Kun Béla és Bajcsy­Zsüinszky utca sarkán nem­régiben üzembe helyezeti ^villanyrendőr” működését. A tapasztalatok szerint ugyanis rossz a váltási idő és így a forgalmi lámpák nemhogy segítenék, hanem egyenesen gátolják a forgalmat. Nap mint nap hosszú kocsisorok várakoznak a forgalmi cso­mópont mindkét oldalán. A köáekedésrendészet jelen le­vő képviselői azt ígérték, hogy felülvizsgálják a for­galmi berendezés fázisidejét, és az igényeknek megfele­lően rövidesen módosítják. BÉKÉS DEZSŐ .anmtezetek. egyetemi ét. töte- kólái reform tankönyvekből negy­ven féle jelenik meg. Kilencféle, az egyetemi teformtananyaghoz kapcsolódó kézikönyvet is ki­adnak 1970-ben. A diákok részére számos fel­adatgyűjteményt jelentetnek meg, pl. matematikából, kémiából, fizi­kából, szakköri füzetekből 18 féle : ?rül forgalomba. A metodikai, ríidaktikat és pedagógiai isme­reteket nyújtó nevelői segéd­könyvek sorát mintegy 30 félé­vei bővítik. A „Tanuljunk nyel­veket” sorozatban a román nyelvkönyvet adják ki. A felnőttoktatásban résztve­vőkre is gondol a kiadó. Az Idei ierv előirányozza a dolgozók gimnáziumában tanulóknak a második évfolyamos magyar Irodalom, magyar nyelvtan és történelem tankönyvek vnegje- -entétését, valamint az új tizi- kakönyvei a harmadikosoknak. A szakközépiskolák felnőtt” diákjainak a második osztályban szükséges magyar nyelv és iro­dalom tankönyvek készülnek él a következő oktatási évre. Párttitkárok értekezlete az LKM-ben Egész napos értekezletre ül­tek ma össze a Lenin Kohá­szati Művek párttitkárai. Dél­előtt Amriskó Gusztáv, a vá­rosi pártbizottság propagan­da- és művelődési osztályá­nak vez.etője tartott tájékoz­tatót a gazdasági mechaniz­mus politikai tapasztalatai­ról. Ezután az LKM pártépi- tési és pártfegyelmi munká­jának helyzetét értékelték. Az értekezleten tájékoztató hangzik el az időszerű fel­adatokról is. A Magyar Dohányipar buda­pesti központját kerestük fel kérdéseinkkel. Először Is arról érdeklődtünk: hazánkban a la­kosság hány százaléka dohány z*k? — Erre vonatkozóan pon­tos statisztikánk nincsen; a dohányosok aránya az össz- lelekszámnak körülbelül 45 százalékára tehető. A dohány­zás különböző formái közül egyre inkább a cigarettázás hódít, s erősen visszaesett a szivar, a pipadohány, a sajál sodrásra szolgáló fogyasztási dohány részaránya. A do­hányipar értékesítésének 98 százalékát a cigaretta teszi ki. — Évente hány cigarettái gyár­tanak? — Az ország négy do­hánygyáréban: Debrecenben, Egerben, Pécsett és Sátoral­jaújhelyen ez évben több mint 21 milliárd cigarettát fognak gyártani. Alapanya­gul túlnyomó részben hazai dohányt használnak fel, s csak minőségi okokból im­portálunk nálunk nem ter­melhető, úgynevezett keleti (görög, török, bolgár és al­bán) dohányokat. — Vannak-e jelentős fejleszté­si terveik az elkövetkező evekre? — A dohánygyárak jelen­legi technikai színvonala mellett az ország négy do­hánygyára az igényeket mesz­A megyei tanács végre­hajtó bizottságának kezde­ményezésére az egészségügyi és a művelődésügyi osztály „Egészséges ifjúságért” elne­vezésű ismeretterjesztő elő­adássorozatot rendez május­ban. A Borsod megyei Gyögy­saemenően ki tudja elégíte­ni, s így fejlesztési célkitű­zéseink középpontjában gyá­raink technikai színvonalá­nak korszerűsítése áll. A kö­zeljövőben nyugati gyártó- és csomagológépeket állítunk üzembe. A modern kivitelű, több réteges celofán csoma­golású cigarettafajták rész­arányának növelésére törek szünk. — Melyek a sláger-, illetve a kedvenc cigarettafajták? — Gyártmányaink közül 1969-ben a legnagyobb meny- nyiségben még mindig a Kossuth cigaretta fogyott; 6,7 milliárd, második a Sympho- nia volt, 4,1 milliárd, harma­dik a Fecske, 4 milliárd, ne­gyedik a Munkás 3,6 milliárd darabbal. E négy gyártmány tette ki a belföldi fogyasz­tásnak csaknem 90 százalé­kát. — Mi a különbség a műszála» és a. pa.pírfilterrel készült ciga­retták között? — A füstszűrös cigaretták a fogyasztásnak, illetve az össztermelésnek 1967-ben 18 százalékát, 1968-ban 22 szá­zalékát és 1969-ben 27 szá­zalékát tették ki; 1970-ben várhatóan körülbelül 36 szá­zalék lesz az arányuk. Füst­szűrös cigarettáink részben viszkoza-múszái-. részben pa­pírt; lterrel készülnek. A ni­kotin- és a kátrámyvísszaiar­szertári Központ gyógyszeré. s?ei is tartanak előadásokat az üzemi KlSZ-szervezetek- ben és az iskolákban a nö­vényvédő szerek veszélyeiről, a személyi higiéniáról és a túlzott gyógyszerfogyasztás ártalmairól. tó. képességük egyforma. A kettő között nincs minőségi különbség. — Mely országokba exportál­nak magyar dohányipari termé­keket? Milyen új gyártmányok­kal fognak jelentkezni a hazai piacon a közeljövőben? — Exportunk legnagyobb része a közös piaci országok­ba irányul, mint például Franciaországba, az NSZK- ba és Belgiumba. A válasz­tók bővítésére a Budapesti Nemzetközi Vásáron új füst­szűrös cigarettát — Románc néven — és egy új szivart — Novitász néven — szándé­kozunk forgalomba hozni. — A Magyar Dohányiparban dolgozók mely cigarettákat ked­velik a legjobban? — A dohányipar több mint hatezer dolgozója körében a Fecske cigarettát kedvelők­nek van a legnagyobb tábo­ra. SZ. I. A másik húg — Ifjúbban nem lá­togatja magát a bátyja, kedves — fordult a há­zinéni az albérlőhöz — ntt történt vele? — Egy másik hágó: falait magának az a csirkefogó! Tankönyv­prognózis A Déli Hírlap telexezolgalata jelenti: Négy és fél millió dohányos Magyarországon fisé a Kossuth, de a dohánygyáriak Fecskéi szívnak

Next

/
Thumbnails
Contents