Déli Hírlap, 1970. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-16 / 39. szám
Szính P7.Wk SzarafeVcban A Riadó társulata útra kél Süllős Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója kellemes hírrel érkezeit vissza a minap Budapestről. Illetékes helyen, majdnem százszázalékos biztonsággal szóba került a színhó: Játékszín-produkciójának jugoszláviai vendégszereo. lése. Mint ismeretes, Szarajevóban rendezik meg esztendőnként a stúdiószínházak nemzetközi fesztiválját. E városban minden évben a leghíresebb, s a legizgalmasabb programmal jelentkező stúdiószínházak mutatják be műsoraikat. Az idén hazánkat a Thália Stúdió egyik előadása és a Miskolci Nemzeti Színház sió őszi’ionA ának ffiadn című előadása képviseli majd. A produkciót a közeli napokban tekinti meg a jugoszláv nagykövetség kul- túrattaséja, ezt követően megkezdődik a külföldi út gyakorlati részének lebonyolítása. A szarajevói nemzetközi stúdiófesztivál bemutató-sorozata március 29-től április 7-ig tart. Színházunk előreláthatólag a program második felében mutatkozik be. Búcsú egy maratoni műsortól jjc Gondos, körültekintő munkát, fokozott koncentrálást igényel o. „ritmus-gyerekek” és „ritmus-felnőttek” kirakása. Ha már zeneóvodás az ember, egy ti vagy tá erejéig sem szabad eltéveszteni a tempót. .........L (Ágotha Tibor felvétele) „Ritmus-gyerek”, „ritmus-felnőtt” Első lépések a muzsika felé Veget ért tehát a fekete, fehér, igen, nem!? vetélkedő. Gondolom közmegelégedésre mert mindenki megkapta a magáét. Az első helyezett XI. kerület az ötmilliót bölcsődére, meg amit a vállalatok külön felajánlottak (reméljük. a felajánlásban a pontos határidők is benne vannak), a másik két kerület a maga két-két millióját, a majdnem bekerült kerület a külön méltatást és a színes tv-t, na és a közönség is á jól megérdemelt péntek estéit. Maratoni volt ez a vetélkedő. De míg az elnyúló sorozatok rendszerint kifárasztják az embereket, ez ellenkezőleg, a vége felé vált érdekessé. Nekem az elején nagyon nem tetszett a vetélkedő. Pestf’ belügynck tartottam, különösen azért, mert az adás szerkesztői nem voltak tekintettel rám, a nézőre. Legfeljebb mint egy futballmeccsért, vagy bikaviadalért izgulhattam, de tudásomat, ismereteimet a fővárosról kevéssé gyarapította a műsor. Elharapott válaszok, végig se mondott idézetek, be se mutatott, vagy az orrom elöl elkapkodott képek jelentették a rejtvényt és megfejtését. Idegesített a feleslegesen bonyolító sakkjátszma, /és a csengetéseknél folyton az aj— Iskolánk közvetlenül a mdapesti intézmény után alakult meg, s az egri és a .szegedi iskolák létrehozásakor már a mi tapasztalatainkat is figyelembe vették. Létszámban is csak a budapesti iskola előz meg bennünket — mondotta Szőke Józsefné, az orosz nyelviskola titkára. A nagyobb üzemek, intézményeik — a többi között a MÁV Igazgatóság, az ÉMÁSZ. a Centrum Áruház, a MÁV Járműjavító — dolgozói közül többen is jelentkeztek. Ezeket a hallgatókat oktatóink a munkahelyeiken keresik fel. De Rudabánvától Olgán dig a megye sok-sok falvában és városában is működnek kihelyezett tagozatok. — Miiven rendszerben folyik a képzés? — Ifjúisáel csoportjainkba altalános és középiskolás fia. calokat. valamint az egyetemi előkészítő tanfolyamok ha’l- gatóit vontuk be. A felnőtt csoportok aloo- és közénfokú tanfolyamai mellett szerveztünk társalgási, állami nyelvtóhoz, meg a telefonhoz szaladgáltam. És túl gyakran is tolt beiktatva egymásután ez az azonos műsor. A végére megszoktam, meg azt hiszem - a rendezők is, versenyzők is megszokták. Összeszoktunk. Hogy hiányozni nem fog, azt mondanom se kell, de azért már kezdtem úgy venni, mint egy természeti csapást, mondjuk a villámlást és mennydörgést: tudtam, hogy a tv-hét egy „évszaka” nem lehet meg nélküle, és már talán csodálni is kezdtem. És hadd beszéljek még a szombatest egyik meglepetéséről: Andrej Voznyeszen- szkij költő szerepléséről. Nem szokvány bemutató volt ez. és nem hagyományos ba- rátkozás egy költővel. A szovjet költői új hullám egyik legkitűnőbb tagja úgy mutatkozott be, ahogy egy költőnek elsőrendű feladata: versei bemutatásával. Alkotói problémákról beszélt, versei struktúrájának kérdéseit elemezte, és ennek során állt össze számunkra költészetének portréja. Kitűnő formakultúrájú, tudatosan alkotó, korszerű művésszel találkozhattunk e sajnálatosan rövid műsorban. K. L. vizsgára előkészítő és idegen- vezető tanfolyamokat is, s — miskolci és kazincbarcikai székhellyel — továbbképzést, a gyakorló orosz tanárok részére. B. GY, RAI címmel nyílik meg Bodó László fotókiállítása február - 1'7-én, kedden délután 4 órakor a Nehézipari Műszaki Egyetem központi főépületének második emeleti üvegtermében. A kiállítást az NME kulturális bizottsága rendezi. □ LADY KARNEVÁL címmel hirdettek revüműsort ma estére. Korda György betegsége miatt, a Bartók Béla Művelődési Házban tervezett A zeneóvoda szóra érdeklődve figyel fel az ember és már az első hallásra biztos benne, hogy ez valami kedves dolog. De nemcsak a kicsik bája, hanem a foglalkozások hasznossága is feltétlenül figyelemre méltó. Nincs botfülű gyerek — Miskolcon nyolc helyen működik zeneóvoda — mondta Hayer László, a Miskolci Zeneoktatói Munkaközösség vezetője —, ahol a szülők igénylik és az óvodák lehetőséget teremtenek a legapróbbak zenei foglalkoztatására. Hetenként két alkalommal szakképzett zenepedagógusok tartják az órákat. Az életrendezvényt későbbi időpontban tartják meg. □ A BOLGÁR IRODALOMBÓL állította össze Bodor Tibor előadói estjét. A rendezvény ma este 6 órakor lesz a Rónai Sándor Megyed Művelődési Központban. □ ZSIGNÁR ISTVÁN festőművész kiállítása tegnap délelőtt nyílt meg, a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központban. A kiállítás február 15-től február 28-ig tart nyitva, mindennap délelőtt 10-től este 8 óráig. kori sajátosságoknak megfelelően nyújtunk zenei élményt, játékosan akarjuk megismertetni a zenei alapfogalmakat és felébreszteni a szunnyadó adottságokat. A zenetudomány mai állása szerint hallás nélküli, „botfülű” gyerek nincsen. A zenei hang érzékelése mindig fontos, csupán a fül és a hangszalag beállítását végző idegpálya között van zavar és ezt a fogyatékosságot óvodás korban megfelelő gyakorlatokkal még korrigálhatjuk. Jé, Zorro! A kicsik a beszélgetés alau nyugodtan játszanak, a tanárnő, Tóth Dezsőné irányításával. Előbb eltapsolnak egykét ütemet, majd kirakják a negyedhangokat, a „ritmusfelnőtteket”, és a nyolcad „ritmus-gyerekeket”. Ezalatt megtanulják, hogy balról jobbra kell ezt csinálni, ahogy írni fognak majd és nem fordítva! (Vöt rá eset, hogy tapsoló örömmel mutattak rá a szünetjelre: jé, Zorro!) — Nemcsak a kezünk, a lábunk is ügyes, tudunk ritmust járni! — mondja a tanárnő és az apró tappancs lábacskák ütemre lépnek előre és torpannak meg. Mikor sikerül a dallam ritmusát szépen „végigjárni”, a sok boldog arcocska nem hiába várja a dicséretet. Csengő hangok éneklik az egyszerű kis dalokat és a dalok ütemére most úgy járnak körbe, hogy izomzatúk laza legyen. — Ha ebben a korban felszabadulnak a görcsbe rántó gátlások alól — kapom a felvilágosítást —, magabiztos lesz később a mozgásuk, fejlődik hallásuk, kialakul esztétikai érzékük. Míg figyelnek a ti-tik és tá-ták váltakozására, és azt pontosan adják vissza, öntudatlanul is fegyelmezik magukat. Köny- nyeddé és magabiztossá válnak. A „nagy pipa” és a „fekete to cser Az apróságok nagyon szeretik a foglalkozásokat, de az öröm akkor igazán nagy, amikor a hospitáló tanárnőjelöltek bemutatják az egyes hangszereket. A „nagy pipát” — a fagottot, a „fekete tölcsért” — a klarinétot és a többieket. Mi lehet annál nagyobb öröm, mikor a fagott brummogó hangján felhangzik a tv-maci esti búcsúja? A Tanácsház téri óvodában szívesen veszik a zenei foglalkozásokat, segítik a zenetanárok munkáját. Máshol is, mindenhol ígv kellene. A kicsi gverek életeleme a játék. Játékait úgy kell irányítani, hogv játszva tanuljon meg jól artikulálni, játszva fejlődjék a ritmusérzéke és váljék muziká’issá. Ha sikerül, a pedagógusok munkája felb°csüih°+etlen érték. A zenére fiovel^st nem lehet elég korán elkezdői. (makói) Népszerű az orosz nyelviskola J «1 Magyar-Szovjet Baráti Társaság miskolci orosz nyelviskolája igen népszerű. Az iskola 53 tanára 83 csoportban ösz- szesen 1300 hallgatót oktat. Kulturális krónika AMERIGO TOT SZOBéjféltől reggelig HALÁLOS BALESET OZDON Az Ózdi Kohászati Üzemek területén egy tolatómozdony halálra gázolta Váradi Sándor 20 éves kocsirendezőt, aki a kórházba szállítás közben meghalt. A baleset okának kiderítésére a rendőrség vizsgálatot indított. MÜNCHENI MERÉNYLŐK Az arab jogászok szövetsége fog védőt kiküldeni amellé a három arab ellenálló mellé, akik az elmúlt év. ben kézigránátos merényletet hajtottak végre a müncheni repülőtéren. TÍFUSZ A HESSEN KOMBOLON A nyugatnémet haditengerészet Hessen nevű rombolójának szakácsa tífuszt kapott és a hét végén kórházba szállították — közölték a wil- helmshaveni kikötő tisztvi-. selői. Az egészségügyi hatóságok nyomban karantént rendeltek el a hajón tartózkodó 280 főnyi legénységre, valamennyi tengerészt beoltották. A SÍNEN REKEDI AUTÓBA ROHANT A TEHERVONAT A kaliforniai Stocktonbau vasúti kereszteződésben romlott el egy kis autóbusz, rajta 16 fiatalemberrel. Tehervonat rohant a veszteglő kocsiba. Az utasok közűi nyolcán a helyszínen meghaltak, hatan sértetlenül ki tudtak menekülni, ketten megsebesültek, VÍZBE FULLADT A budapesti Széchenyi fürdő strandján fürdés közben a vízbe fulladt Veiczá Lajos 11 éves iskolai tanuló. Ä baleset körülményeinek tisztázására a vizsgálat megindult. A CSATORNÁBA ZUHANT Pestújhelyen csatornaépítésnél Dancsó Sándor 56 éves villanyszerelő a 6 méter mély csatornába zuhant és meghalt. BAL SZEMÉRE MEGVAKULT Budapesten a Kerepesi üti italboltban Borbély Ferenc 44 éves vízvezetékszerelő részegen egy söröskancsóval Cs. György 50 éves budapesti lakos arcába vágott. Az ütés következtében súlyos arcsérülést szenvedett, és a bal szemére megvakult. A verekedőt a rendőrség őrizetbe vette. AZ IKREK MAMÁJA 11 ÉVES Ikreknek adott életet egy 11 éves kislány a spanyolországi Ceheginben. Az ikrek közül a kisleány halva született, a kisfiú és édesanyja egészséges. HOLTAN TALÁLTÁK Zuglóban holtan találták. Görög Lajosné 66 éves nyugdíjast, unokáját Görög Ágnes, 17 éves segédápolónőt pedig súlyos szénmonoxid- mérgezéssel szállították a kórházba. Lakásuk gáztüzelésű kályhájának kéménye a hulló vakolattól eldugult és a szénmonoxid a lakásba áradt. ÜTONÁLLOK A szegedi járásbíróság ä évi szabadságvesztésre ítélte Kolompár István 35 éves kiskundorozsmai lakost, feleségét pedig 3 évre, mert legutóbb a falu szélén kifosztottak egy embert. Kolompár- késsel fenyegette meg az illetőt, és közben ütötte. Óráját, pénzét, pulóverét elvették.