Déli Hírlap, 1970. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-26 / 21. szám
a miskolciaké a szó A Radar és a nyereség Halló, ipar és kereskedelem! Két egyszerű kívánságom közzétételét kérem, abban a naiv reményben, hogy meghallgatásra találnak. Kezdem a legfájóbbal: ez annyira fáj, hogy e sorok írása közben éppen borogatom a lábam. Tudom, kevés a cipőfelsőrésznek való bőr, ezért a talpnak valót vékonyítják, vagy a Corfan nevű műanyagcsodát használják fel felsőrésznek. De jó lenne, ha azt a sokaörangú szempontot is figyelembe vennék, hogy a cipőben járni szeretnénk, mégpedig sántikálás nélkül. A divatos bumfordi cipők is épp olyan kényelmetlenek, mint tűhegyű elődeik. Fehér nylon ingblúz a másik kívánságom. Lehetőleg olyan, amely elég hosszú ahhoz, hogy ne csússzon ki minden lélegzet- vételnél a szoknyából; van rajta gallér és kézelő — méghozzá dupla —, de nincs zsabó, tűzés, fekete csipke, masni stb. — írja Tamás Gyuláné Árpád u. 70. Nem gyártják Varia-bútonmk van, szinte darabonként vettük, örültünk, amikor megjelent az üzletekben a szekrényekre való gardrob-rész. Háromajtósunkra mindjárt vettünk is belőle. Gyermekeink nőnek, újabb szekrényre — varia kétajtósra — lenne szükségünk, gardróbbal. A boltokban azt mondják — ugyanis Pesten is jártunk ez ügyben —, hogy varla-bútor időnként kapható, de a gardrób- részeket már nem gyártják. Vajon miért? — kérdi Kaposi József Győri út 17. Lépcső — korlátlanul A Szentpéteri kapuban a korszerű út átadása után az autóbuszforgalmat az eredeti útvonalra helyezték át, s a Katowice étterem előtt van a buszmegálló. Sajnos. Sajnos azért, mert a telep lakói nagy hóban, síkos úton ott járnak, vagy csúsznak le a lépcsőn. Senki nem törődik azzal, hogy az le is legyen takarítva. Azt sem vették figyelembe, hogy a lejárati lépcsőhöz korlát is kellene, amiben megkapaszkodna az ember. Elek Antal, Kassai u. 19; Megírtuk — válaszoltak ' ifc Vajon hány évig „szépíti” még városunk képét hedeszliázott ablakaival ez a felvonulási épület? Eláruljuk, hogy hol található: a Marx Károly úti bérházak és a DVTK-stadion között. Parkíroznánk, — de hol? Nem tudom, hogy az illetéke« seknek milyen távlati tervük van a Tanácsház téri nagy üres ..parkkal”, de annyi bizonyos, hogy két év óta kihasználatlanul parlagon hever ez a terület. Gondolom, velem együtt sokan luxusnak vélik ezt, hiszen városunk egyik legforgalmasabb heA KÖJÁL figyelmébe! Tíz aláírással bejelentés érkezett a Széchenyi utca 48. szám alatt lakóktól, hogy a házat nem takarítják rendesen. Az udvaron levő szennyvízlevezető csatorna is hozzájárul ahhoz, hogy a pincében és a lépcsőházakban hemzsegnek a patkányok, meg az egerek. A sürgős intézkedést az is különösen indokolttá teszi, hogy ebben az épületben van a kenyérbolt raktára. lyén, a Déryné utcától a Zenepalotáig nincs parkírozási lehetőség. Főként azok számára kellemetlen ez, akik naponta hivatalos ügyben keresik fel a megyei és városi tanács különböző szerveit, a bíróságokat, ügyvédi munkaközösségeket és sorolhatnám meg tovább. Időközben — építkezés miatt — megszüntették a Hoffmann Ottó és a Petőfi utca sarkán levő parkírozót is. Ezért, még ha ide’g* lenesen is, 1—2 évig — a jelenleg kialakított zöldterület körül — feltétlenül szükség lenne létrehozni egy parkírozóhelyet. A zöldterületen belül minden maradhatna úgy, ahogy van, sőt, lehetne szökőkutat létesíteni, s a pihenőpadok mellé törpefákat ültetni (mert ugyebár, a forró napra ki fog oda kiülni?). Ettől még jól lehet látni a kilátót és az Avas oldalát, nem beszélve arról, hogy városunk lüktető életéhez jobban odaillenek a besorakozott személyautók, mint az esetenként megtartott kutyakiállítás és egyebek. Nem lehet kizáró ok az sem, hogy a közlekedésben zavart okoznának a ki- és beálló autók, mert ilyen címen meg lehetne szüntetni például Budapesten, á Blaha Lujza téren, a Corvin Aruház előtti parkírozóhelyet Is, ahol valamivel lüktetőbb, nagyobb a forgalom. H. I. Petőfi utca Két éve működik a Diósgyőri Gépgyárban a Radarmozgalom. A két esztendő alatt a fiatalok számos hasznos észrevételt tettek, sok-sok hibát, rendellenességet tártak fel. Az elmúlt évben például 22 olyan nagyobb bejelentés érkezett a nagyüzemi KISZ- bizottságra, amely komoly szabálytalanságok megszüntetését tette lehetővé. A többi között javaslatokat tettek az anyaggazdálkodás javítására, az egészségügyi és óvórendszabályok betartására, a munkafegyelem javítására, a normaidő jobb kihasználására. Nem egy esetben hívták fel a figyelmet a gépek rossz elhelyezésére, leselejtezett szerszámgépek alkatrészeinek megmentésére, elfekvő anyagok felhasználására. A javaslatok kapcsán foganatosított intézkedések közvetve vagy közvetlenül mindig hozzájárultak a vállalati nyereség fokozásához. Kiállításra készülnek Felszabadulásunk 25. évfordulójára készülnek a fogyasztási szövetkezetek. Ez az évforduló egybeesik egy másik jubileummal: húszéves a szövetkezeti mozgalom. Ebből az alkalomból a miskolci fogyasztási szövetkezet kiállítást rendez. Felkérték az alapító tagokat, a szövetkezet nyugdíjasait és a szocialista brigádokat: dokumentumok gyűjtésével segítsék elő a kiállítás sikerét. A két és fél esztendeje működő Tapolca Népi Együttes és a szövetkezet vegyeskara ugyancsak ünnepi műsorral készül a kettős évfordulóra. Szempont Két barát a gazdaságosságról beszélget: — Miért szívsz az utóbbi időben cigarettát? — kérdi az egyik. — A pipa sokkal olcsóbb. — Igazad van — feleli a másik. — De cigarettával bárki megkínál, pipával pedig... 4 Clarksville-i olóbus gyilkosság Lapunk szombati szamában közöltük, hogy a Clevelandban január Z2-én őrizetbe vett három személyt, akiket Joseph Yablonski bányászvezető, a felesége és a leánya meggyilkolásával gyanúsítanak, átadták az ügyészségnek. Függetlenül a bírósági eljárás kimenetelétől, érdemes elemeznünk a kiirtott család tragédiájának körülményeit. E z ev január elsejére virradóan a pennsylvaniai Clarksville-ben, az egyik emeletes családi házban történt a gyilkosság. A sötétség jövevényei higgadt szakszerűséggel jártak el. Behatolásuk után nemcsak a telefonvezetéket vágták el, hanem a garázsban leeresztették a család mindkét autójának gumijait Jó profik módjára csak ezután kezdtek az iszonyatos „munkához”. Teljes csendben nyitottak be mindkét hálószobába. Egyikük Yablonski 25 éves, Charlotte nevű lányát, a másik pedig Margaret asszonyt és a férjét lőtte fejbe, másodpercek alatt. Ez a szakszerűség az egyik benyomás azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokban valahogy nincsenek sikertelen politikai merényletek. Gondoljuk csak végig: mind John F. Kennedy, mind dr. Martin Luther King esetében, viszonylag messziről, mesteri kéz nyomta meg a ravaszt a távcsöves puskán, és titokzatos kezek az ifjabb Kennedy esetében is olyan szituációt teremtettek, amelyből a néger óriás, a tízpró- ba-világbajnok Ráfér Johnson és a többi kitűnő testőr résenléte ellenére sem volt kiút. E z tehát az egyik tanulság: a Cosa Nostra, a világ legnagyobb és legmodernebb maffiája hazájában, a vadnyugat, az erőszak hazájában bevett politikai fegyver a valóságos fegyver, és akinek a halálát valahol elhatározzák, annak biztosan meg kell halnia. A Yablonski-ügy másik tanulsága az. hogy ez a jelenség az egész amerikai közéletre jellemző, a szakszervezeti életre is. Joseph Yablonski az Egyesült Bányamunkások Szakszervezetének 1942 óta vezetőségi tagja volt Mindent tudott ennek a vezetőségnek a munkájáról és egyértelműen, vitathatatlanul azért kellett meghalnia, mert úgy döntött: beszélni fog arról, amit tud. Sokat hallunk „sárga” szakszervezetekről, de talán soha, sehol ilyen plasztikusan nem derült ki, milyen is egy ilyen organizáció amerikai változata. W, A. Boyle elnöke az UMW- nek. (United Mine Workers, vagyis: Egyesült Bányamunkások). Magának évi 50 ezer dolláros fizetést és ugyanilyen összegű nyugdíjat állapított meg, miközben a bányászok érdekeiért egyszerűen semmit nem tett. Annál többet a tulajdonosok érdekeiért. Az egyik tulajdonos — micsoda véletlen! — a testvérbátyja volt, Jack Boyle, aki — és ez a második véletlen — egy nagy szénipari monopólium jóvoltából fantasztikus olcsón jutott a bányához. A jóságos monopólium tárnáiba — és ez a harmadik, véletlen — attól fogva még véletlenül sem került sor egyetlen napi sztrájkra sem. T avaly decemberben választások voltak a szakszervezetben, és természetesen Boyle győzött, mert Amerikában az győz, akinek a kezében van a kasz- sza. Yablonski 187 vádpontos vádiratban foglalta össze a választási csalásokat, és kijelentette: a bíróságon mond ennél többet is Nem mondott. Nem mondhatott Elnémították. Az ország pedig, amely szívesen tetsze'eg a demokrácia bástyájaként, újra megméretett — és újra könnyűnek találtatott. HARMAT ENDRE Műszak után ási és gereblye Miskolc tíz kertszövetkezetében 229 tag összesen 213 holdon gazdálkodik. A kopár, beépítésre, nagyüzemi gazdálkodásra alkalmatlan területeken többnyire az öntözést Igénylő növényeket termesztik. Egyik-másik szövetkezet most a gyümölcstelepítés gondolatával foglalkozik. Az apró parcellákat többnyire közösen művelik a kertszövetkezetek tagjai. Egyre újabb és újabb kérvények érkeznek a tanácshoz az eddig megműveletlen grundok, telkek közös hasznosítására. EGYEDÜLÁLLÓ APA JELIGÉKÉ: Az egyedülálló apa ugyanolyan feltételekkel jogosult családi pótlékra, mint az egyedülálló nő. A családi pótlékra jogosultság szempontjából egyedülállónak számít, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, vagy házastársától külön él, akinek férje sorkatonai szolgálatot teljesít. AK- nek házastársa letartóztatásban van, szabadságvesztés büntetését tölti. Továbbá az, aki názastársával ugyanabban a lakásban lakik, de a házasság felbontása miatt bírói ítélet alapján házastársa részére, vagy az annál levő gyermekük után tartásdíjat fizet, vagy tartásdíjban részesül. Nem egyedülálló, akinek élettársa van, de a fentieket az élettársra is alkalmazni kell. S. JGZSEJH, TAPOLCA: Családi házának modernizálásához — a vízvezeték bevezetéséhez és csatornázáshoz — kaphat OTP- kölcsönt. A kölcsön legnagyobb összege harmincezer forint, a visszafizetésre megállapított leghosszabb időtartam tizenöt év. Kamat — tekintve, hogy korszerűsítésről van szó — 6 százalék. Kürti András: A budai villa titka 90 Ez a par másodperc elég volt w“' Hondának ahhoz, hogy fürgén kisurranjon a lakásból. .. .Honda egyebek között azért is irigyelte a magas növésű férfiakat, mert azok megállhatnak egy zsúfolt étterem, egy dugig telt cukrászda ajtajában és onnan nézhetnek körül, hogy megtalálják azt, akit keresnek. És akkor határozott léptekkel, imponáló magabiztossággal siethetnek a megfelelő irányba. Ezzel szemben neki körbe kell kacsáznia az egész termet, mint ezúttal is, és persze, hogy a legtávolabbi sarokban pihen a szemüvege, az egyik apró asztalkán. Mellette egy pohár Hubertus és a kísérőként felszolgált kis pohár szóda. Fekete, göndör hajú, oldalszakállas fiatalember int mosolyogva, hogy foglaljon helyet, de Honda állva marad. ■— Jó estét kívánok — mondja. — Monda László vagyok. Enyém a szemüveg. Végtelenül hálás vagyok, hogy visz- szajuttatta. Tudom, illetlenség részemről, de nekem kilenckor találkozóm van, sürgősen el kell mennem, úgyhogy.. Még egyszer nagyon köszönöm. Nyúl a szemüveg után. A fiatalember elhúzza előle. És mainem is mosolyog. \ — Üljön le. kérem: — mondja halkan, de erélyesen. — Nekünk fontos beszél- nivalónk van. — Nekünk? Bocsánatot kérek, de mi tulajdonképpen nem is ismerjük egymást! — Én ismerem önt. Egyelőre ez is elég. Olyan témát kell megtárgyalnunk, amely magát, garantálhatom, nagymértékben érdekelni fogja. — Egészen kíváncsivá tesz — vonja meg a vállát Honda kelletlenül, le sem veszi felöltőjét, úgy ül le a székre, jelezvén, hogy kevés az ideje. A másikat azonnal megüti a Hondából áradó tömény alkoholillat. Ohó, ba- rátocskám — gondolja magában elégedetten —, ezek szerint igaz, amit a vállalatodnál sikerült még délelőtt megtudnom, te valóban megrögzött iszákos vagy! Annál jobb! Az erős szesz folyamatos élvezete megpuhítja a jellemet, lazítja az erkölcsi tartást, könnyen befolyásolhatóvá tesz. És rólad, te nyavalyás kocsmatöltelék, rólad mondta Mu. cur, hogy délben hipnotizáltad őt! Ugyan, elrestellte magát a nő előtt, ezt nem merte bevallani az a hülye izompacsirta. Áthajol az asztalon, az arcát egészen közel tolja a másik lágyvonalú arcához, hogy annak a leheletétől ő is becsicscsent. — Öreg fiú, legyen erős, én mindent tudok! — Igazán? — néz vele farkasszemet Honda. — Akkor már értem, hogy miért nem mutatkozott be az elején. — Micsoda?! — Egyszerű. Ha maga mindent tud, akkor maga — az isten. Az isten meg mi az istennek mutatkozzék be, öt ismernünk kell. — Hülye vicc — mondja Bálint komoran. — Mindjárt nem lesz maga ilyen nagy legény. Csak néhány címszót ajánlok a szíves figyelmébe. Bokánrúgotl fiatalember a buszon, egy szolgálatban levő rendőrtörzsőrmester fondorlatos megtévesztése. Furcsa tárgyalás az Erőátviteli Vállalatnál. Jegyzőkönyv megsemmisítése. Minisztérium kettes osztály. Elég ennyi? A blöff bevált! A kis kopasz sápadt, mint a fal, a szeme kocsányon lóg, alsó ajka lefittyedt. Most kell ütni a vasat! Most, amíg meleg! — Mert. ha ez nem elég — sziszeg: Bálint farkas-mosollyal —, folytathatom. Ribonukleinsav. Dezoxiribonuk- leinsav. Ehető emlékezet. Szimpatron. Ennyi sem elég? Pedig ezért már jó néhány évet osztanak Id a Markóban és azalatt piához sem juthat! Szünetet tart, élvezi, hogy a vele szem, ben ülő emberke úgy húzza magát ösz- sze, mint akit korbácsolnak, homlokán kiütött a veríték, az ujjai reszketnek. Hogyan is sejthetné, hogy mindez tehetséges komédiázás. hogy a verítékező homlok mögött hidegen és egy komputer gyorsaságával és pontosságával méretik meg minden szavának a súlya, jelentősége. Ö csak Honda meg-megcsuklé hangját hallja. 'volytatjuki január 15-i számukban a Jó idő jár az építkezőkre” című cikkükben üzemegységünket érintő kérdést vetnek tel, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat munkájának meggyorsítása érdekében. A cikkre vonatkozó válaszunk a kővetkező: „A BÁÉV-vel téliesítési gázfelhasználásra külön megálla podásunk van. Ennek értelmében az ideiglenes gázbevezetést maga a BÁÉY végzi. Üzemegységünk csak az átvételt, illetve a létesített gázvezetéket köti be a használónak. Így tehát nem a gázműnek kell meggyorsítani a vezetékek lefektetését, hanem a BÁÉV-nek.” Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat Miskolci Gázmű Üzemegysége Katona Zoltán üzemegységvezető Eqy sérelem orvoslása január s-án közöltük rovatunk - «an egy magát Pintér Ernőnknek nevező olvasónk panaszát. V fiatalasszony szóvá tette, hogy az augusztusban vásárolt gyermekkocsija — kétszeri csere után immár a harmadik — nem jó. Megemlítette, hogy a kocsit a miskolci gyermekkocsigyárban készítették. A későbbiek folyamán tisztázódott, hogy a miskolci gyermekkocsiboltban ilyen nevű reklamáló nem volt. sőt, az is, hogy a Miskolci Vasipari Vállalat által gyártott M—XIV típusú gyermekkocsik ellen semmiféle panasz nem érkezett, sőt általában az ott gyártott termékekkel meg vannak elégedve a vásárlók. A fiatalasszony állításai tehát valótlanok, s így hamis színben tüntette fel a vállalat gyermekkocsi-részlegének munkáját. Szerkesztői üzenetek