Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-29 / 51. szám

A hét - képekben Júlia és Liliom. Hatvan esztendővel ezelőtt Csortos és Var­sányi Irén 'teltette életre a Liget szokatlan, furcsa szerelmes- párját. Nem öregedett meg azóta Molnár Ferenc müve? Leg­feljebb változott, mert minden régi mű tolmácsolásánál három kort kellett összeegyeztetni: a szerzőét a cselekmény idejével és mind a kettőt a mai korral. A Liliom — mini a mai főpró­bán tapasztaltuk — másként szól most hozzánk, mini akár­csak 1957-ben, 12 esztendővel ezelőtt, mikor utoljára játszot­ta a Miskolci Nemzeti Színház. Képünkön a két főszereplő: Dobos Ildikó és Paláncz Ferenc. Bemutató: pénteken este. rjc Ugyancsak premierre készül Gyöngyössy Katalin is, színhá­zunk új tagja, aki csak röviddel ezelőtt mutatkozott be a Vö­rös és feketében a miskolciaknak. A „nézőtéren" ezúttal sok­kal többen foglalnak majd helyet. A tévé milliós tábora ugyanis Esztergályos Károly új filmjét, a Krisztim szerel­mesét ismerheti meg a hét végén. A film női főszerepét Gyön­gyössy Katalin alakítja, aki most mint néző is drukkol Krisz­tinának. I 3f- Tóni, elment, az eszed! Ezzel a kijelentéssel egy csupasziv agglegényt illetnek szomszédok, barátok, ismerősök. Tóni tud­niillik — először csak a gyermeki kényszernek engedve, ké­sőbb pedig már saját jószántából — aprócska gyerekek gyám­ságát vállalja, pedig elhanyagolt háza táján őt is gyámolitani kéne. Kezdetben nem is irigylésre méltó az öreg legény. A gye­rekek több kárt és gondot okoznak, mint örömet. Végül azon-. ban mégis Tóni lesz a legelégedettebb a faluban... Az enyhén szentimentális történetet csütörtöktől vetítik Miskolcon. A tragikomikus figurát formáló Ludvig Kroner, a tehetséges gyermekszereplőkkel együtt, kellemes élményt ígér. A magya­rul beszélő csehszlovák filmet Vera Plivová-Simková rendezte. Világszenzációs lelet Rudabányán Dr. Kretzói Miklós professzor nyilatkozik a DH-nak a Az elmúlt napokban mint­egy 8 millió évesre becsült leletre bukkantak Rudabá- ni^án: egy női állkapocsra, amelyben teljesen ép fogazat található. Dr. Kretzói Miklós professzort, a Magyar Állami Földtani Intézet őslénytani osztályának vezetőjét kértük meg, nyilatkozzon a leletről. — Milyen jelentőséget tu­lajdonít professzor úr a ru- dabányai leletnek? — Az emberré válás folya­matát elvileg már pontosan ismertük — mondta a pro­fesszor. — Az egymástól tá­volabb levő láncszemekről azonban — az áthidaló lánc­szem hiányában — ismere­tünk csak elméleti volt. A rudabányai lelet tekinthető az utolsó hiányzó láncszem­nek. A napokban talált áll­kapocs az arcrész állati jel­legének megszűnését és az emberi arc kialakulásának a kezdeteit mutatja. Hasonló leletet már két évvel ezelőtt is találtunk Rudabányán, ez azonban csak a figyelmét hívta fel a szakembereknek arra. hogy mivel állunk szerm ben. A napokban feltárt le­let már döntő bizonyíték, je­lentősége felbecsülhetetlen. — Milyen nemzetközi vissz­hangja van a Rudapicetus Hungaricus-nak — ahogy a rudabányai leletet elnevezték —, ad-e további támponto­kat a fejlődéstan kutatóinak, változtat-e az eddigi hipoté­ziseken? — A nemzetközi visszhang — amely még nem eléggé is­meretes —, bizonyára széles körű és nagy hatású lesz. A fejlődéstan kutatóinak eddi­gi hipotézisei semmit nem változnak, ellenkezőleg: a le­let pontosan igazolja azokat a feltevéseket, amelyek szerint az emberré válás folyamata lezajlott. — Mivel magyarázható, hogy éppen Rudabányán ta­láltak rá e leletekre? — Olyan szerencsénk volt, amilyenre az őslénytani ku­tatás történetében eddig csak egyszer akadt példa: Indiá­ban találtak még ekkora fon­tosságú leletet. Tiszta vélet­len. hogy a két egyén — olyan egyén, aki már nem te­kinthető állatnak, de még nem is ember — csontjaira Rudabányán bukkantunk rá. A világon egyedülálló vélet­len az is, hogy ebből a lelet­ből Magyarországon kettő is előkerült. NYIKES IMRE Bach összes fuvola-zongora szonátái 1720 táján a nagy barokk- mester két sorozat fuvolaszo­nátát írt, 3—3 darabbal. Az első sorozat fuvolára és obii­gát csembalóra készült és a h-moll, Esz-dúr, A-dúr szo­nátákat tartalmazza. A má­sodik sorozatban, barokk ha­gyomány szerint, számozott basszus alapján kísér a con- tinuo játékos. E sorozat a C- dúr, e-moll és E-dúr szoná­tákból áll. Még egy concerto jellegű szonátát ismerünk, a g-molU, a mű hitelessége azonban kétséges. Az egyszerűen és bensősé­gesen muzsikáló szonáta-pá­ros: Kovács Lóránt (fuvola) és Sebestyén János (zongora) meghódította tegnap/ este a Bártók-terem közönségét. A program érdekessége, egye- dülállóssága, a korhű csem­baló-játék és nem utolsósor­ban a szép tónusú, bársonyo­san puha, könnyed fuvola­hang, ritkán hallható tetszést váltott ki a lelkes hallgató­ságból. Kovács Lóránt személyében igen jól képzett muzsikust is­merhettünk meg. Erényei kö­zé tartozik a nemes, tiszta, egyszerű hangzásvilág megte­remtése, a gondos, stílusos frazeálás, összefogó erő. Emel­lett kitűnő a légzéstechnikája és igazi virtuóza is hangszeré­nek. Sebestyén János csembaló­játékát a megbízhatóság, kor­rektség jellemezte, de sok he­lyütt úgy éreztük, e régi hang­szer effektusai már nem fe­lelnek meg a mai korszerű hangzásideálnak. Valamennyi szonáta előadá­sának méltatása helyett a koncert legszebb perceit eme­lem ki; így az Esz-dúr szoná­ta vágyódó, éneklő Siciliánó- ját, a C-dúr szonáta jó tem­pójú, szépen összefogott má­sodik tételét, valamint a hangverseny csúcspontját je­lentő e-moll szonáta mind a négy, ellentétes hangulatok­ban gazdag, magas színvo­nalon megoldott t**«iá* BARTA PÉTER AZ ORSZÁG LEGMAGASABB HÁZA Városunkban áll, a Szentpéteri kapuban, 21 szintes, és hatvan méternél magasabb. Nem­régiben külföldi turistákat kalauzolt tetejére a tervezője. Riadoztak. „Nem dől el alat­tunk?" Nem. Betonjának törésszilárdsága jó­val meghaladja az átlagosét. Nehezebb ké­pekhez szegecspisztollyal lőttek a falba szö­geket. Teherliftje nehézkesen cammog, ne adj isten kivárni, amíg felér a „csúcsra". Gyors személyfelvonója olyan hirtelen indít, pilla­natig súlytalanság-érzésünk támad, s mert sivító hangot ad, az embernek képzelegni szottyan kedve. Aki tériszonyban szenved, ne/ menjen a tetejére. Borzongató a látvány. A szomszédos négyemeletes házak valóságos putrik, de a tízemeletesek is csak kötözkö- désig érnek neki, a jármüvek játékautók, a járókelők két lábra pipiskédéit hangyák. Nem egészen háromszáz négyzetméteren 117 lakás — vetekszik egy átlagos csereháti faluéval. A tárgyak mérete a távolság négyzetével arányosan csökken. Nagyon messziről vilá­gítótorony, a tekintetek „hajói" menten erre veszik útjukat, mihelyst feltűnik, s igen tá­volról látszik. Szép, ügyes kompozíció. Mellette lapos földszintes épületek: a Katowice étterem és eszpresszó ama hiedelem kézzelfogható cáfo­lataként, hogy egy ekkora ház lakói ottho­nukban eleve leszoknak a „főzőcskézésről". Lehet, hogy majd később — egy esztendő még kevés az ilyesmi megítéléséhez. Minden­esetre, az étterem pincérei a téltől várják „aratásukat", akkor majd nem kong az üres­ségtől, mint nyáron. Az ABC-árnház for­galma alighanem jelentős. Esténként hosszú sorok kígyóznak a pénztárak előtt. A Péteri borozó az áruház alatt ebben a: műfajban minden bizonnyal eléri a „világszínvonalat”. Szóval, modern, de üzemeltetőjének nem sok haja szála hullhatott el a szociológia és lélek­tan tanulmányozásában. Van ott egy zene­gép, mely két forintért kilármázza a csendre, baráti diskurzusra áhítozó állampolgárokat. Mór-már „első számú közellenségünk", a tánczene elől még ide se bújhatunk. Kezdik rendbehozni a toronyház környé­két. A lakók első felfedezése a beköltözés után ez volt: három esőnek kellett lehullnia, hogy az arra illetékesek járdát csináljanak a térdig érő latyakban, és olyan troszkából. mely vízben oldódik. Még nagyobb lett a sár. Most már igazi járda a talpak alatt. Az idő, a csodálatos idő mindent megold. Egyet valószínűleg nem tud. Föntebb csere­háti községgel példálóztunk. Térjünk vissza hozzá. Abban a faluban mindenki mindenkit ismer. Itt nem. Valóságos talány, melyre az urbanisztika se ismeri a pontos választ: az egy fedél alatt lakók mért nem ismerik egy­mást? Az egyik lakó mesélte: — En már fél éve éltem benne, amikor agyszer megállít egy férfi a földszinti lépcső- házban. Kétoldalt, zsebében egy-egy hosszú- nyakú, hóna alatt is egy. Nyújtja szabad jobb kezét. Derűsen bemutatkozik, és mondja, most költözött ide, egyszer és mindenkorra letudja a bemutatkozást, hiszen többé úgyse találkozunk.., Azóta fél év telt el. Igaza volt. másodszor még nem volt szerencsénk egymáshoz. Nevére nem emlékszem, arra se. hányadikon lakik, talán a foglalkozásáról rémlik valami — mintha tanárt mondott volna.,. Majdan talán e talány zára is felpattan, s utcán, presszóban, turistáikon melegen iid- vözlik egymást a „tornyosiak". GULYAS MIHÁLY SÚLYOS ÉGÉSI SÉRÜLÉS Rákoskeresztúron, az egyi t családi házban, a konyhában felrobbant egy propán-bután gázpalack. Kató Pálné súlyos égési sérülést szenvedeti ház fala is kidőlt, a tetőz«. megrongálódott. ELÍTÉLTÉK RAMON NOVARRÓ GYILKOSAIT A Los Angeles-i bíróság életfogytiglani börtönre Ítélte a Ferguson-fivéreket, aV múlt év október 30-án meg gyilkolták Ranion Novar o B9 éves színészt, a némafl mek egykori világhírű sztárj t A lakásába behatolt fiatalé se­reknek nem volt hajlani árulni, hol tartja megü­tött pénzét. HALÁL ÉS 25 ÉV Egy spanyol katonai on > ság az este, az Eta basz* na­cionalista szervezet egyik fia­tal tagját halálra, két másikat 25 évi börtönre ítélte „ban- ditizmus és katonai lázadás” vádjával. A vádlottak április-, ban bombát helyeztek el cg1' katonai gépkocsiban. VÁDEMELÉS ÉS FFfKÉLY A chilei ügyészség hivata­losan vádat emelt és letartóz­tatási végzést adott ki Ro­berto Viaux Marambio tábor­nok ellen, aki az október 21 -i lázadás vezetője volt. A tá­bornokot jelenleg fekéllyel egy katonai kórházban ápol­ják. PARADICSOMOT DOBÁLTAK A VÁSZONRA A spanyolországi Taurusá­ban tüntetés szakította félbe a „Zöldsapkások” c. amerikai film vetítését., amellyel iga­zolni akarta az amerikai mi- litarizmus Vietnamban tanú­sított kegyetlenségét. A néző­téren a fiatalok paradicsomot dobáltak a vetítővászonra. PLASZTIKBOMBA ROBBANT Nicosiában a ciprusi elnöki palota előtt plaszt.ikbomba robbant. Szerencsére károkat nem okozott, emberéletet nem követelt. A detonáció idején Makariosz elnök nem tartóz­kodott az elnöki palotában. SONJA HENIE SZOBRA Az oslói korcsolyázó klun, amelynek a közelmúltban el­hunyt Sonja Henle is ta.sú\ volt. elhatározta, hogy szob­rot állít a norvég és a világ műkorcsolyázó-sportja egyik legnagyobb képviselőjének. Sonja Hehle «tízszer r.vert vi­lágbajnokságot és 3 olimpiai aranyérmet is szerzett. KÉRELEM LABDARÚGÓ-ÜGYBEN7 Ügyvéd segítségével kérel­met nyújtottak be az eltiltott és lecsukott argentin labda­rúgók ügyében játékostársai. A büntetést súlyosnak talál­ják: „Nem csal; Poletti. Sua­rez és Mariéra vétkes, ml sem vagyunk ártatlanok, igazság­talanság, ha az egész csapéi­ért (Estudiantesl három já­tékos bűnhődik." EGY KIS CSALÁS Háromszázezer forint’ meg nem engedett nyereséget 'von­tak el a Középdunántúli Tég­la- és Cserépipari Vállalattól, mert a TÜZEP-utalványok­hoz. mint gyártó cég nem adott rakodókat, dp r. rako­dási díjat felszámolták.

Next

/
Thumbnails
Contents