Gazdasági tanintézet, Debrecen, 1896

12 MÁSODIK FEJEZET. Hallgatók. 4. §. Rendes hallgatók. A tanintézetbe rendes hallgatókul felvétetnek azok, a kik legalább : a) Hat gymnasialis osztályt vagy hat reál osztályt, vagy kereskedelmi akadémiát (felsőbb kereskedelmi iskolát) végeztek, vagy a polgári iskola VI. osztályát általános „jó" osztályzattal végezték. b) Kiskorúság esetén a tanintézet látogathatására a belépni óhajtóknak szülőik vagy gyámjaik beleegyezését kell birniok és ezek részéről biztosítva kell lenniök, hogy a tanintézetben létük ideje alatt a szükségesekkel el fognak láttatni. c) Azok, a kik ezen feltételeknek eleget tenni nem tudnak, a fölvételért, vagy esetleg az első tanév hallgatásától való föl­mentésért a földmivelésügyi m. kir. ministeriumhoz folyamodhat­nak. Az erre vanatkozó kérvények kellően felszerelve a tanév megkezdése előtt a tanintézet igazgatóságánál nyújtandók be. Egyes tantárgyak hallgatása , vagy ezekből való vizsgálat­tétel alóli felmentés — a mennyiben a 13. §. esetei fenn nem forognának — szintén csak a ministerium által engedélyezhető. Az ez iránti kérvények kellő időben ugyancsak az igazgatóság utján nyújtandók be. d) Minden belépni óhajtó tartozik igazolni, hogy az 1887. évi XXII. t.-cz. értelmében védhimlővel sikeresen ujraoltatott, vagy hogy a legutóbbi 5 év alatt valóságos himlőt állott ki, eset­leg, hogy a törvény értelmében fel van mentve a beoltási kötele­zettség alól. A ki ezen feltételeknek meg nem telel, tartozik magát a tanintézetben az igazgató által megjelölt, esetleg a tan­intézet orvosa által a tanév megkezdésekor eszközlendő ujra­oltásnak alávetni. 5- §• Vendég-hallgatók. Vendéghallgatóidul fölvétetnek egyes tantárgyak hallga­tására : Nagykorú férfiak.

Next

/
Thumbnails
Contents