Gazdasági tanintézet, Debrecen, 1896
13 Főiskolák hallgatói, kiknek az ő kijelölésük szerint egyes tantárgyak hallgatása (a 8. §-ban megjelölt föltételek betöltése mellett) megengedendő. Oly vendég-hallgatók, kik a 11. §-ban elsorolt minden tantárgy előadásait szorgalommal látogatták, a gyakorlati okmutatásokon részt vettek, ha egy évi gyakorlatról szóló hiteles bizonyítványt és érettségi bizonyítványt mutatnak föl, a rendes vizsgák letehetéseért a földmivelésügyi m. kir. ministeriumhoz czimzett és a tanintézet igazgatóságánál benyújtott kérvényben folyamodhatnak s ha a vizsgákra engedélyt nyernek, ezeket a 17. §-ban foglaltak szerint teszik le. Sikeres vizsgálatok esetén ily vendég-hallgató rendes végbizonyítványban részesül. 6. §• Fölvétel. a) Fölvétel végett a belépni szándékozónak az igazgatónál kell jelentkezni; ha az igazgató az előterjesztett okiratokból a fölvételi föltételeket teljesítve látja és ha a jelentkező kinyilatkoztatja, hogy a tanintézet fegyelmi szabályait pontról-pontra figyelemmel elolvasta és kész azokat pontosan megtartani, az illetőt a tanintézet hallgatói közzé felveszi. b) A beírás alkalmával a rendes hallgató leczkekönyvet kap, melyben fölvétele és minősége tauusittatik, ezzel a hallgató minden félév kezdetén 4 nap alatt az előadó tanároknál jelentkezik, kik aláírásuk által őt az illető tárgyak hallgatására beveszik; ezen aláíratásnak az előadások megkezdése után négy napig terjedő elmulasztása esetén az illető tanár a beiratkozottat nem tekinti hallgatójának. c) A fölvétel rendes ideje a téli félév kezdete; a nyári félév kezdetén új vagy idegen hallgatók fölvétele csak az első tanévben az igazgatóhoz intézett és a tanári kar elé terjesztendő folyamodás alapján történhetik. Egyik tanintézetből a másikba való átlépés rendszerint csak a tanév kezdetén történhetik. Rendkiviili, azaz a tanév közben való átlépés más tanintézetbe, a tanintézet igazgatójához benyújtott folyamodvány alapján a földmivelésügyi m. kir. ministerium által engedhető meg.* * A debreczeni m kir. tanintézetből átlépés más tanintézetbe csak a második tanév nyári félévétől kezdve történhetik.