Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1942

5 azonban csak módszer kérdése, ember és ember között ugyanis a képességek, hajlamok, egyéniség tekintetében olyan nagy különbségek vannak, hogy a nevelés sokkal inkább célra vezet, az egyesnek a közösség szempontjából hasznos képességei és hajlamai annál inkább kifejleszthetők, ha a nevelés az egyén képességeit és hajlamait tekintetbe veszi. A közösség életére előnyös egyéni tulajdonságokat, képességeket, hajlamokat a közösség érdekében kell kifejleszteni. A közösség a maga céljait: a nemzet nagyságát és függetlenségét, egyéneiben és szervezeteiben egészséges létét, testileg-lelkileg egyaránl csak úgy tudja megközelíteni, ha a közösségnek minden, már a közösségi életre nevelt tagja élethivatásnak érzi és tudja azt a munkakört, amelybe a közösség állítja. íme a második koreszme : a hivatástudat. A közösség, a nemzet csak akkor valósíthatja meg céljait, csak akkor lehet erős és hatalmas, ha tagjai, az egyének is maradéktalanul betöltik hivatásukat, s mikor munkakörüket betöltik, teszik ezt azzal a gondolattal, hogy a nagyobb közösség céljait szolgálják. A közösségi eszme mindenekfelett domináló erejéből és jelentőségéből következik, hogy a közösség minden tagja, tehát az egyén, akár vezető, akár vezetett, munkaköre, hivatása mikénti betöltéséről felelősséggel tartozik a közösségnek. E felelősség személyes természetű, másokkal meg nem osztható : a közösség minden tarjia felelősségtudattal töltse be hivatását. íme a harmadik koreszme : a felelősségtudat. Nagy vonásokban vázoltam a Ma koreszméit. Nem csupán kényszerűségből — hiszen a Ma iskolája e koreszmék és az ezekből született harsogó jelszavak (népiség, fajiság) között folytatja munkáját —, de hitünk parancsa szerint is a „mindeneket megvizsgáljatok" elvéből is következik, hogy ez eszmékkel szembenézzünk s megállapítsuk, hogyan értelmezzük mi magyar református keresztyének ez eszméket, s milyen ható tényezők lehetnek ezek a református iskola munkájában. Ha a mai koreszméket, egyáltalában a szellemi élet bárminő jelenségeit mérni, értékelni, értelmezni akarjuk, mértékünk csak egy lehet : a református világnézet. E világnézet pedig az evangéliumból nő ki, ebben gyökerezik, amint az Ige mondja: Más fundamentumot senki sem vethet azonkívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus (I. Kor. 8 : 11). Ha a közösség eszméjét, a közösség és egyén viszonyát református szempontból vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy a közösség csak akkor lehet élő közösség, s így nem pillanatnyi jelentőségű és életű „eszme", ha Istentől való, ha az theokracia, ha felépítésében, rendjében Isten törvényei érvényesülnek. A közösség egyénekből áll. Hogy a közösség Isten törvényei szerint tudjon élni, szükséges, hogy a közösség tagjai is úgy éljenek. A közösség akkor töltheti be hivatását, ha az egyént is ugyanazok a törvények irányítják, mint a közösséget, s ha e törvényeket önként, szabad ember módjára követi. Az az ideál, amelynek nemzetünk élet-halálharca, az egész Európa s az egész világ szellemi és anyagi javainak küzdelembe vetése idején előttünk kell állnia, csak a legmagasabb keresztyén emberideál lehet, a szabad ember, aki egyedül Krisztus szolgája. Az ilyen egyéniség, a szabad, független egyéniség a leglényegesebb része, a legértékesebb tagja a közösségnek. íme a közösség és egyén viszonya a református keresztyén felfogás szerint. Nézzük meg most már e viszony vonatkozásait a nevelés szempontjából. Állapítsuk meg pedagógiai vonatkozásait. A református iskola elismeri a közösségi érzületre való nevelés szükségességét és korszerűségét. Nem érezzük újnak, hiszen elődeink is ezt művelték évszázadokon keresztül. Gondoljunk csak a debreceni, a pataki, a nagyenyedi kollégiumokra. A legnehezebb körülmények között, a legválságosabb időkben is, elmondhatjuk: jó időben, rossz időben, a legdrágább közösség, a magyar nemzet számára neveltek szolgálatra- és áldozatrakész, de a vezetésre is különösebben alkalmas férfiakat. Minthogy a mi elődeink nevelő és tanító tevékenységükben a teljes Szentírás alapján állottak, nevelői eljárásunkat teljesnek csak akkor mondhatjuk és valljuk, ma is, a közösségi érzületre való nevelés korában, ha nem az evangéliumból kiragadott egyes élet.