Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1942

í> mi vau a lelkébe írva, mily hivatásra, pályára rendeltetett. Akit csak anyagi számítás visz egy pályára, a munka igaz öröméhez nem jut el. A robot pedig nem munka. A munka öröm és mindig nagyobb elmélyülésre való törekvés legyen. Ezt pedig a hivatás átérzése, a nekünk jutott hivatás szeretete teszi lehetővé. Az életpályát hivatásnak tekintő egyének közössége, vagy legalább is nagy többsége legbiztosabb záloga egy nemzet megmaradásának, testilelki egészségének, nemzeti hivatástudatának és érvényesülésének. Ennek az a feltétele, hogy mindenki helyére kerüljön, oda, ahova képességeinél fogva alkalmas, ahol a nemzeti közösségnek a legtöbbet használhat. Ez a gondolat megindítója lett egy nagyarányú, következményeiben szinte beláthatatlan állami akciónak, amelynek célja szegény, tehetséges falusi gyermekek iskolázása, hogy ezek majdan a magyar életben olyan helyre kerüljenek és kerülhessenek, ahol valóban hivatást tölthetnek be. A tehetségek mentése, arra a pályára, hivatásra, sőt vezetésre nevelés , amelyre rendeltettek, hagyománya a magyar református iskolának. Különösen ősi kollégiumainknak, amelyek a református egyház vezetőit, papjait, tanítóit évszázadokon át, sőt nem egy esetben kiváló világi vezetőket is éppen a szegény falusi lakosság tehetséges gyermekei között kereste, válogatta ki és nevelte fel. Méltán mondja tehát Dóczi Imre : „Nem volt és nincs magyar iskola, amely több módot, nagyobb segítséget nyújtott volna a szegény nép fiainak kiművelésére, mint a református iskola." Vegyük vizsgálat alá a harmadik koreszmét, a felelősségtudatot. A felelősségtudat velejárója a hivatástudatnak és kötelességtudatnak. A hivatástudat egyszersmind felelősségtudat. Felelősek vagyunk elsősorban azokért az adományokért, talentumokért, amelyek nekünk adattak, felelősek a velük való sáfárkodás módjáért. Ezek az adományok ugyanis tehetségek, csak a tevékenység, kemény munka, művelés, küzdelem tüzében teljesednek ki. Isten iránti kötelességünk önmagunk, egyéniségünk kiépítése. Szomorú látvány a szárnyaszegett madár, de még szomorúbb a repülésre, a magasba törésre rendelt lélek porban vergődése. Felelősséggel tartozunk az őrhelyen, amelyre állíttattunk, a pálya, a hivatás mikénti betöltéséért, az élet minden területén, az otthonban, a munkahelyen, szórakozásainkban, az őrhelyen, a szolgálatban, a hivatás teljesítésében úgy kell megállnunk, mintha a közösség sorsa, egész exisztenciája, hivatásunk mikénti betöltésén fordulna meg. E személyes felelősségtudatból alakul ki a közösség, a nemzet felelősségtudata. Ez még magasabbrendű és nagyobb jelentőségű, mint az egyéni felelősségtudat : a nemzet áll vagy esik vele. A jogokat egyéninek, a kötelességeket, a felelősséget kollektívnek szeretjük. E kollektív felelősségtudat súlyát a vezetőknek különösebben kell érezni és viselni minden időben, az egyén e felelősséget csak a nemzet megpróbáltatása idejében, válságos időkben érzi különösebben. Szomorú és veszedelmes elsősorban a közösségre, a közösség szervezetére, a nemzetre, ha e felelősségtudat elhomályosodott, eltompult, ha az egyén visszaél a válságos időkben reánézve előnyöket kínáló alkalmakkal és lehetőségekkel. A nagy embereknek sajátos jellembeli vonása a fokozott felelősségtudat. Ez az a szent tűz, amely nyugtalanná leszi életüket és másokért, a közösségért lobbantja el kivételes erőiket. A felelősségtudat az emberi nagyság velejárója. Ha valami nagy dolog történik az emberiség életében, a történelemben, az sohasem önzésből, haszonlesésből történik, még csak nem is a dicsőség vágya tette a nagy embereket hősökké, de sokkal inkább a személyes felelősség és a hivatás kötelezte el őket az átlagnál több munkára, a lélek páratlan erőfeszítéseire, amelyek aztán eredményre is vezettek. Az egyén felelősségénél nem kisebb fontossági'i a nemzet felelőssége. A közösség felelős tagjaiért, felelős tehát a gyámoltalanokért, a gyengékért, még fokozottabb mértékben, mint az erősekért, a gazdagokért. Felelős pl. a magyar nemzet és annak vezetősége minden magyarért, azokért, akik túl a határon, vagy túl az Óceánon élnek, még fokozottabb mértékben. A magyar nemzetnek nagyszerű hivatása van. Országunk határa a nyugateurópai műveltségnek is határa, ezt a történelmi szerepet ezer éven át betöltöttük. E történelmi szerepre azonban méltóknak kell lennünk, nemcsak az egyénnek,