Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1939

6 joga; magához engedte a kis gyermekeket, ölébe vette, megáldotta, például állította őket, s mindezzel világosan megmutatta, hogy az Ö eleve kiválasztó hatalma és szerelme már a gyermekre is kiterjed. Ott ül már most meglévő — lia még nem is minden szem előtt nyilvánvaló — bírói és királyi székében. És a gyermeket szuverén jogával annak adja oda, akinek a szíve akar érte megliasadni, ha látja, hogy szíve gyermekét ketté akarják hasítani: odaadja az anyának és az anya által a családnak, és azt mondja neki: ,,Te vagy érte elsősorban felelős, mert elsősorban néked adtam, elsősorban tőled is fogom számonkérni." Ebből következik, hogy a gyermeknevelés irányának és szellemének megszabására, mielőtt akár állam, akár egyház beleszólhatnak, Krisztus értelme szerint, a család jogosult. Ha jól meggondoljuk, ez pusztán észszerűségi szempontból is indokolt, mert hisz a család az államnak éppúgy ős sejtje, mint az egyháznak. Ha a család testben egészséges, erkölcsében ép : belőle épül fel a faj, a nép, a nemzet s ezek külső kereteként az állam. Ha a család lélekben tiszta és igaz, ha elfogadta Krisztust Urának, ha beletartozik a Kegyelem szövetségébe, amely az Ür ígérete szerint „nemzedékről nemzedékre" van : akkor belőle épül ki a Krisztus vándorló, harcoló és szenvedő igaz egyháza e földön. Kétségtelen tehát, hogy a magyar iskola igazi tulajdonosa és iránytszabója valójában a keresztyén magyar család kellene, hogy legyen. Figyelemreméltó, kedves hallgatóim, hogy ennek a gondolatnak református háttere és hagyománya van. A protestáns Hollandiában éppen az ú. n. szigorú reformátusok, az angolszász területeken pedig másfajta, de a református szellemmel több vagy kevesebb kapcsolatot tartó protestánsok is, a szülők, családok társadalmi szövetségével építik alá az iskolát, amelyben nemcsak az állam, hanem még a jogilag szervezett egyház is csak bizonyos nélkülözhetetlen felügyeletet gyakorol akkor, amikor a legegyszerűbb, de az iskola fenntartásában részes komoly keresztyén családnak is beleszólási joga van az iskola életébe. Továbbmenve, a reformáció iskolája is tulaj donképa család-szövetségek iskolája volt. Államinak ugyanis nem lehetett mondani, mert hiszen teljesen az egyházi szellem uralkodott (ha erős humanista beszűrődéssel is) a pedagógiai és a didaktikai célkitűzéseiben. Egyházinak azonban — legalábbis a mai értelemben — még kevésbbé lehetett mondani, mert létesítője és fenntartója, külső dolgainak igazgatója távolról sem a hivatalos „egyház" volt, hanem a reformált fejedelem, földesúr vagy városi magisztrátus, amint ezt német és egyéb külföldi példák mellett a hazai példák is mutatják. Igazában a legnagyobb és leghíresebb iskolák mögött a nemesség és a polgárság kebeléből alakult családszövetségek, hatalmas patrónus-testületek álltak. Legjellegzetesebb példája ennek a sárospataki főiskola mellett (amelyet a Rákóczi-ház katolizálása, illetőleg lehanyatlása után egy önérzetes és áldozatkész nemesi patrónustestület tartott fenn) éppen a debreceni Kollégium, ahol középpontban a debreceni polgársággal, egy hatalmas református családszövetség alakult ki az intézmény mögött. Jellemzően utal erre a Kollégium oromfalának felírása, amely hangsúlyozza, hogy „ekklésiák és jóltevők" áldozatkészsége emelte a hit és a tudomány e drága fellegvárát, és ahol a „jóltevők"-ön nyilván az adakozókedvü nemesi és polgárcsaládokat kell értenünk. Ezek iskolaépítő és -éltető