Református tanítóképző intézet, Debrecen, 1912
5 után visszamaradt anyag a levegőnek valódi alkotó része, amely sem égésre, sem lélegzésre nem alkalmas; e lélegzéstől megromlott levegőt az élő növények ismét jóvá a belélekzésre alkalmassá teszik. (Pristley). Ezekből a tapasztalatokból megérik a gondolat, hogy a levegő nem lehet alkotásában egynemű test, elem, hanem különféle testek keveréke. Már a következő években végzett kísérletek igazolták e feltevés helyességét, míg Rutherford az égés után visszamaradt gázról kimondja, hogy az a levegő valódi alkotó része, addig Pristley mennyiségre vonatkozó kísérletekkel bebizonyította, hogy a szénnek levegőben való elégetésekor a levegőnek csak 1/ 5 része változik át széndioxiddá. Scheele 1777-ben kísérletileg kimutatta, hogy a levegő kétféle gázalakú testből áll ; egyik az, amit az égő testek és a különböző elnyelő anyagok használnak fel, a másik rész visszamarad, mint romlott levegő, mely az égést nem táplálja, életet nem tart fenn. A Pristley és Scheele vizsgálatai és az oxygén gáznak 1774-ben (Pristley-tői) történt felfedezése, mintegy előkészítették az útat Lavoisiernek az égés tüneményeinek és a levegő mibenlétének helyes magyarázatára. Lavoisier az, akinek nevéhez fűződnek a levegőről való helyes ismereteink, az ő égésre vonatkozó kísérleti kutatásai győzték meg korának tudósait arról, hogy a levegő nem egyszerű test, ő volt az első, aki annak összetételére vonatkozólag a kutatást helyes irányba terelte. A későbbi kutatások igazolták, hogy a levegő alkotó részei keveredve vannak és ez alkotó részek mennyiségeinek meghatározására megbízható módszereket nyújtottak. Mindjárt az oxigén felfedezése után megindultak, •első sorban egészségi szempontból, a levegő oxigén tartalmának, vele együtt a többi alkotó részek megmérésére vonatkozó kísérletek. (Fontana és Landrini, Magelhaens). A XVIII-ik század elején pedig valamennyi híresebb tudós, Davy, Dalton, Gav-Lussac, Humboldt, Saussure mind foglalkoztak vele. Méréseik alapján azt hitték, liogy a levegő kémiai alkotása mindenütt egyforma. E nézetet megerősítették Dumas és Bousignaultnak a
