Református tanítóképző intézet, Debrecen, 1910
19 A II. csoportban : magyar nyelvből 4, rajzolásból 1, éneklésből 1 tanítás. (Vezető tanárok : Nagy Vilmos, Osvátti Ödön, Bakos Tibor, 1'. Nagy Zoltán.) A III. csoportban: a számtanból 3, a természetrajzból 2, a természettanból 1 tanítás, esetleg egyik természetrajzi helyett a gazdaságtanból 1 tanítás. (Vezető tanárok: Orosz István, Kovács István, az utóbbi tárgyra nézve a fűvészkerti főkertész.) H tanítások írásbeli előkészítését, a dolgozatok kijavítását, a tanítások vezetését és inegbírálását, — a gyakorló-iskolai tanító segítségének bevonásával — az érdekelt szaktanárok intézik. Emellett a negyedévesek a gyakorló-iskolába sorrend szerint egyenként is bejárnak egymást követő két-két napon át. Előkészítésül a gyakorlő-iskolai tanító egy héttel előbb közli velők azt az egy órai tanítási anyagot, melyet írásban kidolgoznak s a gyakorló-iskolai tanító átnézése és kijavítása után megtanítnak. Ezenkívül e két nap folyamán könnyebb tárgyak kezelésével előzetes írásbeli kidolgozás nélkül is foglalkoznak, miáltal tanítói feltalálási képességük és tanítási ügyességük gyarapodik. A második félévben már az iskola önálló vezetésére is alkalmat nyernek az által, hogy az egy héttel előbb kijelölt napon és órán, az előre elkészített tanmenet szerint önállólag a gyakorló-iskolai tanító figyelése mellett maguk végzik a tanítói összes teendőket. Idevonatkozókig a részletesen megállapított tanítási tervet a gyakorlóiskolai tanító a tanárokkal is előre közli, hogy az azon órán el nem foglalt kartársak a próbatételen megjelenhessenek és észrevételeiket a jelöltek okulására megtehessék. A gyakorlati képzésre vonatkozó fentebbi eljárásunkat még a következő részletekkel egészítjük ki. Az iskolák látogatását illetőleg a IV-ed évesekkel a közeli népesebb egyházaink egyikét-másikát az egyházi és iskolai élet közelebbi szemlélete és tanulmányozása végett évenként egyszer meg szoktuk látogatni, amely alkalmak — tapasztalásunk szerint ünnepélyesebb lefolyásukkal ifjaink fogékony lelkében maradandóbb nyomokat hagynak hátra. A mintatanítások bemutatását a harmadévesekelőtt abban a sorrendben végezzük, amint az egyes tárgyak módszertanában előhaladnak, figyelemmel lévén arra is, hogy mindenik tantárgyból és lehetőleg mindenik osztály köréből s az egyes tantárgyak különböző részeiből vétessék a tanítás. Eképen egyegy tantárgyból 2—3, összesen évenként 30—35 egész órai tanítás megfigyelésére nyújtunk alkalmat. Tárgyak szerint ezek a lefolyt évben így oszlottak meg : vallástan köréből 2, beszedés értelemgyakorlatból 3, magyar nyelvből 11, számtanból 3, történetből 2, földrajzból 3/ alkotmány-tanból 1, természet4*