Kegyes tanítórendi kereskedelmi középiskola, Debrecen, 1940

8 emelek ki, aminek igaz voltáról bárki meggyőződhetik, ha végiggondolja mi minden történt Magyarországon az első számú világháborútól e mostani második számúig lefolyt 20 év alatt s aztán körülnéz egy kicsit Európában. A első számunkra jelentős ténv, hogy megszilárdult a munkaéthosz. Ezt úgy tessék érteni, hogy mélyebb, nagyobb, gyökeresebb a munkához való jog és bármilyen munka becsülete, mint a múltban volt. Az államnak minden törvénye s a társadalmi élet minden mozzanata egyre jobban kiőrli a nemzet közösségéből a tétleneket, csökkenti az előjogokból vagy a csak vagyonból élők számát és fölmagasztalja a testi munkát is. 191-í-ig csak a fegyver volt szimbólum, csak karddal vagy puskával tisztelegtek, 1940-ben Olaszországban és Németországban már ásóval is tisztelegnek. A mi magyar társadalmunk is mind elismertebb rokonszenvvel vesz tudomásul olyan sikereket, amelyek nemrégen még csak Amerikában létezhettek, mikor kezük munkájából élő, alulról kiindult őstehetségek futnak be ragyogó életpályát. A munkaéthosznak ez a fokozott erkölcsi súlya közelebb hozza egymáshoz a foglalkozásokat s ez a második európai jelenség, amire figyelmüket föl akarom hívni. Gondoljanak csak vissza tulajdon gyermekkorukra! Micsoda szakadék volt akkor szellemi és testi munka, nadrágos és csizmás ember között, mennyi gőg és keserűség táptalaja volt e két külön világnézetbe szorító osztálykülönbség, mennyi fenyegetést tartalmazott egy ilyen kijelentés: ha nem tanulsz, odaadlak inasnak! — EHmult idők! Ma a szellemi és testi munkák bérszínvonala erősen közeledik egymáshoz, a szociális gondoskodás, nyugdíj, biztosítás stb. kiterjesztése egyre jobban lecsiszolja az osztálykülönbségeket, egyre jobban emelkedik a polgári életszínvonalba a földműves és munkásosztály s olvad el ugyanabban a tőkésosztály, egyre gyökértelenebb az egyes foglalkozási ágak csupán hagyományokkal igazolt, hierarchikus értékelése és egyre gyökeresebb a teljes nemzeti sorsközösség tudata. Mire az önök gyermeke, akinek sorsáról most határoznak, keresőkorba jut, még nagyobb mértékben fog érvényesülni a munkaéthosznak itt vázolt, új értékelést szabó ereje. De térjünk rá a nemzeti érdek után az önérdekre, arra az állításomra, hogy saját fiuk érdekében cselekszenek, ha képességeit gazdasági pályákon kamatoztatják. Nem nevelők is tudják, hogy valakiből akkor lesz igazán jó szakember, ha már zsenge korban került belé leendő mesterségének légkörébe. Az egyháztörténelem hány kiváló főpapjának életsorsa indul el harangozó vagy kántortanító családból vagy alacsony népi sorból, kis ministráns gyerek vagy szegény szerzet légköréből. A mult legdicsőbb lovagjai már gyermekkorukban is apródi szolgálatot végeztek lovagok körül, nagy műszaki föltalálok kiskorukban lakatosműhelyben babráltak, nagy fölfedezők hajósinasok voltak s ezrekre rug azoknak a milliomos kereskedőknek száma, akik mint kifutófiúk kezdték. Mi a lényege e példáknak? Az, hogy minél zsengébb, minél jobban hajlítható és nevelhető korban tereljük gyermekeinket leendő életpályájukra! Az élet mindig kockázat, de e kockázatot csökkenti a világosan mérlegelő előrelátás. Lehet, hogy egyoldalúan ítélem meg a dolgot s helytelenül látom a közeljövőt, de idevetítek egy érdekes tünetet. Ezelőtt tíz évvel pártfogók hadát mozgósították meg, hogy egy jogi doktor bejusson a vármegyéhez díjtalan közigazgatási gyakornoknak. Napjainkban pedig Pest vármegye alispánja ismételten panaszolja, hogy a meghirdetett díjtalan gyakornoki állásoknak csak felére akad pályázó. Az ifjúság életkedve másirányú munkaterületekre vágyik és meg is találjuk