Kegyes tanítórendi kereskedelmi középiskola, Debrecen, 1939

s a közvéleményt még mindig kelleténél jobban a hagyomány tekintélye irányítja. Nem változik a rohanó idővel, hanem olyan hagyományon csüngő, mint annak a földművesnek a lelke, aki minden évben csak búzát és kukoricát váltogat, szemben annak a kereskedőnek a lelkével, aki áruk ezreit csereberéli a kelendőség szerint. Ez a közvélemény még mindig nem törődik azzal, hogy a hazát már rég nem a földbirtokos nemesség bandériumainak ereje védi, hanem néptömegeinek gazdasági fölkészültsége a világversenyben. Ezért van az, hogy amidőn a nemesség alól kicsúszott a föld és megrohamozta a közhivatalokat, egész embereszménye s ezt kiszolgáló nevelése áttolódott földbirtokosi síkról hivatalnoki síkra. Az alispán nobile officiuma (tb. állása) fizetett állássá lett, de patinája a régi maradt. Ismerjük be, hogy a legfelsőbb, tehát a többinek is zsinórmértékül szolgáló magyar nevelői embereszményt a hivatalnok testesíti meg, aki klasszikus alapokon erősen humanista és akadémikus helyezést nyert. Ennek tekintélyét érzik a tömegek. A hivatalnok biztos előmenetelére, kockázattól távoleső nyugdíjára, nyugodt, munkáját malomkőhöz hasonlóan lemorzsoló állására, az érdemetlent is magasabbra segítő szamárlétrájára, jó érvényesülési esélyeire néznek. Oly sziklát repesztő ez a vágy, hogy koldus szülők hajlandók még tehetségtelen gyermeküknél is minden áldozatra, csak majdan az íróasztal mellett s a mandarinok között lássák őket. Szörnyű áramlás indul meg a tisztviselőpályák felé, amit vizsgákkal, időmeghoszszabbítással, tanoncszaporítással igyekeznek föltartóztatni, elterelni, egész a legújabb időkig kevés sikerrel. Ha egyenként és bizalmasan megkérdezném Önöket, milyen jövőt képzelnek fiúknak, a már tisztviselő szülők azt mondanák, legalább is tartsa meg a fiam az én társadalmi színvonalamat, legyen orvos, megyei vagy városi ügyész, válogasson a jogi pályák közt, helyezkedjék el az államhivatalok sokféle ágazatában, ahol magasra kúszhatík, méltóságos úr lehet, tekintéllyel bírhat, legyen pap vagy tanár, ahol szerényebb anyagi eredménnyel bár, de a szellemi élet szépségeitől s örömeitől fűszerezetten halad pályafutása, legyen esetleg katonatiszt, mérnök, de inkább városi tisztviselő, szóval hivatalnok és ne mozduljon ki a hagyományos „úri" pályák kereteiből. A szerényebb sorsú szülők, altisztek, iparosok, gazdák, sőt maguk a kereskedők pedig úgy gondolják, ha már nem lehettem én az úri pályák valamelyikén alulról irigyelt sorsú hivatalnok, majd lesz a fiam. Azt hiszem nem tévedek, ha általánosítom azt a megfigyelést és kimondom, hogy az „érettségi ragálynak" nevezett pályaértékelés egész társadalmunkat megfertőzte s az úr, a teljes ember eszménye a magyar közvéleményben a hivatalnok. Az angol vagy amerikai gyerek elhiszi, hogy jobb ültetvényesnek, gépgyári művezetőnek, hajóskapitánynak vagy áruházi csoportfőnöknek lenni, mint valamely grófság clercjének, de próbálja valamelyik magyar iskola vagy nevelő, ne rövid életű látszatra, hanem irányítóerővel meggyőzni az átlagdiákot, hogy az építőmester lehet