Kegyes tanítórendi kereskedelmi középiskola, Debrecen, 1939

7 nél, míg a tőlünk nyugatra lakóknál a közgazdasági érzék, az általános s a vállalkozó szellem virágoztat föl nagy és gazdag államokat. Hol találjuk a kapitalista szellemet s a belőle eredő magasfokú kulturát, viszonylagos tömegjólétet, világkereskedelmet, városokat, gyáripart, óriási katonai, külpolitikai és. pénzügyi erőt? Az Atlanti óceán két partján, tehát a fiatal Amerikában s az öreg Európában. Itt is az északi részeken, tehát angol, holland, belga, német, északfrancia és skandináv földön. Ahogyan haladunk keletre, annál jobban nő a földmunkásosztály, osztálykülönbség és a szegénység. Annál jobban fogynak a szociális intézmények s hajlanak át zsarnokivá az államformák, mígnem eljutunk a teljesen despotikus, tőkeszegény, tengeri világutaktól elzárt Középázsiáig, ahol félnomádok élnek, akik nem ügyfelei bankoknak, nem szervezkednek tőkés vállalatba, ahol megszűnik a nemzetgazdaság finoman tagolt szervezete. Ugyanígy fogy az üzletember is nyugatról keletre, fogy a városi polgárság és növekszik a nagytömegű földműves, meg pásztorréteg. Ebből a rövid vázlatból már sejthetik, hogy mire akarok kilyukadni. Arra, hogy a mi hazánk valahol a középúton vesztegel ebben a történeti fejlődésben. Magyar társadalmunk a 48-as szabadságharc előtti hűbéri időben főleg a gyapjút és vágómarhát kivivő, külterjes állattenyésztésből élt, a 48 után beköszöntött polgári időkben pedig szemtermelésből, elsősorban mindmáig búzából. Ez a két megélhetési forrás alakította a fajmagyar lelket „mezőgazdaságivá", tehát szívóssá, jó megfigyelővé, de életütemében lassúvá, tempósan szemlélődővé, épp a gyorseszű kereskedői észjárás ellentétévé. Ehhez a világképhez igazodott egész nevelésünk. Ha került is hozzánk nyugatról idegen, friss művelődésanyag, azt mondhatnám, csak az tudott belénk szervülni, ami anyagi létünk legfőbb tartóoszlopával, a gabonatermeléssel vonatkozásba tudott kerülni. A hűbéri időkben kialakult magyar földön is egy sajátságos műveltség, amelynek embereszményét a nevelés a magyar köznemesi földbirtokosréteg szükségleteihez méretezte. E független rétegnek volt ideje és s.ok nemes családi hagyománya, hogy a megélhetés nyers szükségletétől mentesen kiteljesedhess,ék benne az a sok értelmi, erkölcsi és akarati valóság ami az embert emberré teszi. A bibliás, Horatiust forgató, előbb jobbágyaival gazdálkodó, majd saját kezelésű földbirtokán búzát termelő és a közéletben, belpolitikában szereplő magyar köznemesekben valóban testet öltött az emberiesség, a humánum, ami a létéért verítékező tömegtől megkülönböztette. Ez a százados múltú nevelési eszmény máig a legfőbb emberi eszmény magyar földön, annak ellenére, hogy a társadalmi háttér, a táptalaj egyre kiéltebbé válik számára. Gazdasági rendszerünk és társadalmunk nagyot változott már a közelmúltban is és, óriási eltolódásokra készülhetünk föl a közeljövőben. Mégis a régi, maga nemében tiszteletreméltó humanista embereszmény töretlen. Nézzünk csak körül, hogyan értékeli a magyar közvélemény az életpályákat, tehát mire neveli gyermekeit? Ezt