Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1897

— 7 — történelmünk megnyílik. S az a félszázad, mely azóta leperdűlt a múlandóság tengerébe, bánatival örömivei, győzelmeivel gyászával, mintha csak azért vonúlt volna el e nemzet fölött, hogy annál tündöklőbb dicsfényt árasszon a jogban kötelességben szabadságban egységes magyar nemzet újjászületésére s azon dicsők szent nevére, kik a békés átalakúlás nagy művét előkészítették s végrehajtották. „Egyenlőség, szabadság, testvériesség!-' hangzott 1848 március idusán néhány lelkes ifjú ajkiról az ige Pest utcáin, és menydörgő visszhangja támad milliók keblében Kárpátoktól Adriáig, hogy az utolsó pozsonyi országgyűlés fennkölt határozatának súlyt kölcsönözzön, és Szent István koronájának fölkentje saját akaratának vallja a nép akaratát ; - mert a nép szava Isten szava! — Amiért a megelőző évtizedek legjobb erői hiába küzdtenek, amely eszmékért kínos rabságot, hóhér kezétől martyrhalált szenvedtek jobbjaink, — e nép jogát és szabadságát emelte diadalra ez egyetlenegy nap, hogy rövid idő múltán szentesített törvénybe igtassa a nemzet félszázados küzdelmeinek magasztos eredményét. Es a magyar ész és szív e dicsőségét nem homályosíthatta el a nagy napra következett gyászos két évtized sem, amikor az áldozatkész honszerelem főben járó bűn volt azok szemében, kik a hatalom bitorlásában szentségtörő kezekkel dúlták föl e hont; az alig szerzett közszabadságot és mindnyájunk édes anyját a közös hazát védő testvél" ellen vívott ádáz tusája az elvakított testvérnépeknek sem fátyolozhatta be fényét annak a diadalnak, melyet önmagán aratott e nemzet, midőn ezen föld minden lakójára kitei'jesztvén osztálykiváltságait, terheiben osztozott cserébe ; a hazaárulással szövetkezett szolgahadak fegyvervillogását is túlragyogja e dicsfény; mert önvédelmében a kor szellemétől újraszült alkotmányát s a királyi eskü szentségét a magyar önvérével írta a világtörténelem lapjaira, hogy az ember milliói közelből és túl a távol tengereken ámúlattal csodálják az ezer ellenségtől támadott maroknyi nép gigási küzdelmét igazságért létért; — e dicsőség víláglott az elnyomatás keserves napjain az eltiport nemzet lelkébe, és ugyancsak e dicsőség támasztotta föl halottaiból! Március 15-kének évfordúlóján lelki szemeink előtt évente vonúl el Hazánk, nemzetünk annyi nagy fiának édes reménye, tántoríthatlan hite, önfeláldozó törekvése; de ma e nap félszázados évfordulóján ha visszatekintünk a letűnt ezredév utolsó századának küzdelmeire, nem csupán az emlékezetnek áldozunk, több a mai ünnep pusztán kegyeletnél ;— a nemzeti öntudat ébredésének nagy napja ez ismét;