Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1885

27 vezethető vissza, hogy a női divat Magyarországon talán sokkal nagyobb, mint az hazánk fináncziális helyzetéhez képest megengedhető volna. E ezimeken tekintélyes 9 millió forintot meghaladó összeg kerül ki évenként leginkább Ausztriába, a mely különben megmaradhatna az országban, ha hazánk annak legalább egy részét előállítani tudná, vagy ha a divat nem uralkodna annyira fényűzést kedvelő, minden divatot vakon követő hölgyeinken. A bőrkikészítés terén, mint már fentebb láttuk, nagyobb gyártelepeink kevés számmal voltak, annál nagyobb számmal találtattak kissebb és népipari telepek. De mig ezen időben a cserzés majdnem kizárólag fenyő-, fűzfahéjjal és gubacscsal történt, később a borkészítés gyáriparrá kezdett emelkedni s ezzel együtt előtérbe lépett a cserrel való csávázás. Az 50-es évektől kezdve agyári üzem Európában mindinkább nagyobb tért foglalt el, mely annyiban káros visszahatást gyakorolt a mi még inkább kisipar jellegű borkészítésünkre, hogy az a korral, tőke hiány miatt, alig tudott lépést tartani. Azonban a 60-as évek uj életet öntöttek gyáriparunkba, melyet a 73-iki közgazdasági váltság sem volt képes megsemmisíteni ; ujabb és pedig nagyobb berendezésű bőrgyárak keletkeztek és e téren oly előhaladás észlelhető ma már, hogy készítményei habár mennyiség tekintetében nem is, de minőség tekintetében a külföldiekkel versenyezhetnek. Bőrgyáraink közül legnevezetesebb volt az 1868-ban Budapesten részvényeken alakult „első magyar bőrgyári-társaság" (1874-ben liquidatio alá került), mely gőzgépekkel lett fölszerelve és hol 200 munkás segélye mellett évenként mintegy 40,000 darab nagybőr és 80—85,000 darab borjubőr lett kikészítve; a honvédségi felszerelési osztályban pedig 5—600 egyén volt elfoglalva, kik hetenkint átlag 3000 pár lábbelit készítettek. Az 1884-iki ipar-statistikai felvétel szerint hazánkban bőriparral 10,898 önálló egyén és 7436 segéd munkás, összesen 18,334 személy foglalkozott.