Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1941

13 oka a felnőttek társadalmától növendékeinek romlatlan lelkét elszigetelni, hangsúlyoznunk kell, hogy az iskolának és a nemzeti társadalomnak egymáshoz való viszonya Trianon óta lényegesen megváltozott: a kettő egymással a legszorosabb kölcsönhatásba, belső kapcsolatba került. A mai nemzedék a köztudatban régóta élő s gyökeres változást sürgető eszmények megvalósításának korában él. Ma már a fokozatos átalakulásra az európai fejlődés hatása alatt a magyar nemzeti társadalom is elhatározta magát, csak sok irányban a változás nagyságának mértéke, módja és eszköze nem dőlt el. Ezért korunkban sem a szülői ház, sem az iskola nem elégedhetik meg azzal, hogy egyedül csak a mult kultúrkincseivel fegyverezze fel az élet harcterére lépő ifjút: gondoskodni törekszik arról is, hagy a nemzeti társadalom jelen küzdelmeinek legfontosabb okait, jövendő törekvéseinek legfőbb céljait tárgyilagos, önzetlen szempontok alapján lényegében megismerje s így az élet nagy harcában reá váró feladatokról tájékozva lépje át az iskola küszöbét. Hogy a nevelésben a jövő szempontjainak egyre fokozottabb mértékben kell érvényesülni, arra különösen a két világháború közé eső két gyötrelmes évtized gigántikusméretű rendszerválságával kapcsolatos tapasztalatok vezették a neveléstudománnyal foglalkozókat. A nemzetek egész sorát megalázó és létérdekeit veszélyeztető parancsbékék szigorú önvizsgálatra, a katasztrófa okainak kérlelhetetlen feltárására, akivezető út lázas keresésére ösztönözték a népeket. E mindent átvizsgáló kritikai szellem, az európai keresztyén műveltség egész értékrendszerét felelőssé tette és sok ponton keményen megtámadta a nagy történeti tragédiáért. A legyőzött nemzetek halálosnak szánt sebeikkel anyagi, szellemi erejük egyedül megbízható várába: népi életük őstalajára húzódtak vissza, hogy abból életmentő forrásokat fakasszanak jövendő küzdelmeik számára. A nemzetek emez élet-halál küzdelméhez, jövendő sorsuk munkálásához alkalmazkodni kellett a neveléstudománynak és a gyakorlati nevelés két természetes központjának: a családnak és az iskolának is. Esedékessé vált tehát, hogy a neveléstudomány vizsgálja meg a nevelés jövőbe néző arcát és állapítsa meg a nemzeti jövő kialakításában reá váró legfontosabb kötelességeket. A trianoni évtizedekben ezen a téren nemcsak a szakemberek, hanem a hivatalos fórumok állásfoglalása is gyorsan bontakozott ki, mert nem haboztak levonni a következtetést abból, amit az élet mindennap megújuló és mindennap tovább haladó parancsszava diktált. E vizsgálatok során mindenekelőtt megerősítést nyert a neveléstudomány régi alaptétele, hogy a nemzeteknek s így az egész emberiségnek jövője valóban csak a mult nemes hagyományain, időtálló, örök kultúrértékein épülhet fel. Az értéktermelésnek azonban mindig vannak le nem zárt, de végleges alakot felvenni törekvő folyamatai. Ezek mindig a múltból jelenbelépő, jelenben élő, de folytonosan a jövőbe tekintő nemzeti társadalmak szükségleteit, hiányait igyekeznek pótolni és a velük kapcsolatosan kialakult vágyak, akaratirányok célpontjában a rosszat vagy hiányzót tökéletesen pótoló eszménykép, mint megvalósulásra váró érték, áll. A neveléstudománynak éppen ezért nemcsak a mult fundamentális és konzervatív jellegű értéktárát, hanem a jelennek a jövő láthatárán hívogató eszményeit, a nemzeti társadalom feléje irányuló vágyait, érzéseit és akarásait is komoly figyelmére kell méltatni. Mivel pedig mind a lezárt mult, mind a jelennek tőle eltérő