Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1939

7 objektív környezettel szemben kialakul a számukra valóban létező szubjektív környezetük. Ez a megkülönböztetés érvényes mind a természeti (tenyész) környezetre, mind pedig a szellemi (kultúr) környezetre. Adva van tehát egyrészt az egyénen kívül álló, tőle függetlenül létező természeti világ, másrészt a kollektiv emberi szellem alkotta és az újszülött embertől szintén függetlenül élő és fejlődő szellemvilág (objektiv természeti és szellemi környezet). Ezekben és ezek által él és fejlődik az egyén tudat- és érzésvilága, fokozatosan épülve az ösztönélet első megnyilvánulásaitól s a legelső tárgyismereti elemektől az elvont szellemi gondolkodóképességig s az erkölcsi ítélkezés fokáig (szubjektív természeti és szellemi környezet). Az objektiv külvilág hatásai most már csak a szubjektív környezet szűrőjén át jutnak a lelkéhez. Így van az, hogy környezetét minden individuum bizonyos mértékig maga határozza meg s objektiv környezetének csak azokra a hatásaira fogékony, melyekre megfelelő „érzéke" van. Kerschensteiner ezt a tényt így fejezi ki: az egyén képzése csak azon kultúrjavak által lehetséges, melyeknek szellemi alkata (strukturája) egészen vagy részben az egyéni psychével egybevágó (adaequat). Ez a megállapítás a nevelés szempontjából rendkívül fontos és biztos alap is, mert, mint látható, a biologia útján éppúgy következik, mint a filozófiáén. Ezek után a nevelés legtágabb értelmezését meg kell szűkítenünk, s ez el is következik a didaktikusoknál. Általános felfogás szerint „... az elképzelhető nevelőhatások két csoportba tartoznak ; az elsőt a véletlen környezethatások alkotják, a másodikat a tervszerűen dolgozó nevelői munka. Ez utóbbi eredete szerint ismét kétféle lehet, ú. m. önképzés és a mások által végzett szoros értelemben vett nevelés. Valamennyiben külön-külön nagy szerepet visznek mind a dolgok, mind a személyek". Értsd: mind a nevelő, mind a nevelt személyek. Tegyük hozzá: a nevelői munka eszközeit és módszereit pedig épp a természeti és szellemi környezethatások ismerete teszi tervszerűvé. Mi magunk, nevelők pedig, ha nevelésről beszélünk, azon a fejlődő lélek objektiv környezetében gyakorolt céltudatos és tervszerű hatásokat értjük, melyek által a szubjektív környezet kialakulását akarjuk befolyásolni. Ezzel a súlypont teljesen az érzelmi-akarati nevelésre helyeződött; a tanítás csak mint a nevelés egyik, bizonyára legfontosabb, eszköze szerepel. Az eddigi közvetlen, a személyre irányuló ráhatások helyett egyszerre világossá válik a környezet egészének fontossága, valamint az, hogy a nevelési műveletek tulajdonképeni területe: az objektiv környezet, tárgya pedig : a szubjektív környezet. Ezzel ugyan nyiltan elismerjük, hogy az emberi psyché közvetlenül hozzáférhetetlen, viszont közelebb jutunk a nevelési helyzet valóságos megismeréséhez és sok nevelői tapasztalat helyes értelmezéséhez. (Lehetséges, hogy a szuggesztív hatás szerencsés eseteiben nevelő és nevelt, lélek a lélekkel közvetlen kapcsolatba kerül. Ezt, mint ideális, de ritkán elérhető metodikai célt, az előbbi megállapítás nem zárja ki.) * Az átöröklésnek, az ősi dispozicióknak fontos szerepe azokban a módokban és lehetőségekben van, ahogyan az objektiv környezet összes jelenségei az egyén szubjektív környezetében megjelennek, s ezzel lelki világának elemeivé válnak. Vájjon az ősi hajlamok és tendenciák szövevénye rejti magában a lelki alkat fejlődésének összes lehetőségeit, vagy