Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1939

9 (Rousseau, a modernek közül Ferriére, az „Űj iskola" apostola) pedagógiai reformtörekvéseinek megbocsáthatatlan hiánya, hogy a minden kényszertől és akarathaj lítástól való irtózat miatt éppen az ösztönélet túlzott értékelésén épülnek fel, mert nem ismerik vagy nem akarják ismerni a legfontosabb lelki vonásokat, melyek az embert emberré teszik. Pedig a környezetvizsgálat éppúgy elvezet azokhoz, mint a filozófia és a lélektan bármely más köre. Mert miben is találtunk lényeges különbséget ember és állat között ? Tekintsük először a természeti környezetet. Mint láttuk, az abszolút, érzékelésünktől független környezeten belül, életműködésünk folyamán alakul ki a tudatunkban és tudatunk által létező ú. n. szubjektív környezet. Nos, az állatnak is van tudata, tehát szubjektív természeti környezete is; itt tehát csak a mélység és terjedelem szempontjából lehetne különbséget tenni. A hangyáknak szűk kis világ adatott, s természetismeretük sem terjed túl a létfenntartáshoz szükséges legelemibb törvényeken. Eszközeik is vannak : kitűnően specializálódott organikus szerveik, melyekkel egyéni és faji életük, rendeltetésük teljességét megvalósíthatják. És az ember ? Az emlősök fejlettség szerinti sorában a legfelsőbb helyen áll, a legtágabbkörű (a világmindenséget átfogó) szubjektív világgal, a legmélyebb (fizikai-természettudományi) törvényismerettel s oly tökéletes materiális eszközökkel, melyek a mikro- és makrokozmosz titkairól egymásután rántják le a leplet: értelme mégis csak qualitásban és quantitásban különbözik az állattól, de azzal egy kategóriába sorolható. A lényeges különbséget tehát nem a természeti, hanem a szellemi környezet vizsgálata mutatja meg. Az előzőkben már láttuk, hogy ez a sajátosan emberi lelki jellegzetesség. Ugyanott vázoltuk a szellemi környezet (spirituális miliő, kultúrmiliő) tartalmát és körét. Most rá akarunk mutatni, milyen okokból következik az, hogy — bár az állatnak is van tudata és gondolkodóképessége — mégis csak az emberi lélek élhet ebben a világban ? Röviden így is mondhatnánk: miért több-dimmenziós az ember lelki világa, mint az állaté ? a) Az állat élettapasztalata, mely szubjektív környezetének szűrőjén át értelmi világát alkotja, csak az egyéné. Ismeretkincsét csak a saját érzékszerveinek szűk köréből gyüjtheti, s az nagyon is korlátolt és lelki életének csak kis töredéke. Viszont őseinek tapasztalatai ösztöncselekvéseiben érvényesülnek, s ezek az emberéhez képest fejlettek és tökéletesek, lelki világának pedig uralkodó elemeit teszik. Mindezekből következik, hogy egyéni különbözőségük sem lehet nagy. Az ember tapasztalati világa ezzel szemben általános: csaknem korlátlanul meríthet a megelőző korok és saját kora összes ismeretkincséből, mert a multat őrzi az írás, a jelent átadja a beszéd. Mind a kettő szabadon kiaknázható az egyén számára, az objektív szellemvilág lehetőségei tehát egyenlők. Ám nincs két ember, ki ilyen szerzeményét azonosan dolgozná fel, az egyénenkénti változatosság óriási. A lelki életnek pedig domináns része az aktív egyéni teljesítmény (még a receptív műveleteknél is) és, bár jelentőségteljes, de csekély töredéke az ösztön-elem, mely az állatéhoz képest korlátolt és tökéletlen. b) Az állat még a legfejlettebb fokon sem képes a problémák megoldására mást, mint a fajára jellemző anyagi eszközöket használni. Ezeknek száma és köre korlátolt; feltalálás, teremtő fantázia az állatvilágban — mint egyéni teljesítmény — elképzelhetetlen.