Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1938

H ?etÖ tanár óráit Is. Az egységes iskolai szellem és a komoly tanári munka lényeges feltétele t. 1., hogy már kezd5 korában megismerked­jék a tanár más tárgyak célkitűzéseivel, anyagával, módszerével — ha csak f6bb vonásaiban is — és megszerezze a körültekints, szakfana­tizmustól mentes együttes munkálkodás iránt való érzéket. — írás­beli óratervekkel készültek a jelöltek annak a tárgvnak óráira, amely­ből tanítani óhajtottak. Ezek a tanítási gyakorlatok 4—6 hétig tartottak, s idén is meg tudtuk valósítani azt, hogv másik szaktárgyából is legalább 2 órát tanított minden jelölt. A 4—6 hetes tanítási gyakorlat utolsó napján próbatanítást tartottak a ielöltek az igazgató jelenlétében, s e próbatanításokon igen gyakran üdvözölhettük egvetemünk bölcsészeti karának professzorait. A riróbatanítást megbeszélés követte, amelyen egy hivatalos és előre kijelölt bíráló, a vezetőtanár, a jelenlévő szak­professzor és az igazgató feitették ki véleménvüket. — Novembertől kezdve bemutató tanításokat is tartottunk, éspedig átlag kéthetenként szerdán délelőtt. Céliuk a már fent említett egységes tanári munka és egységes intézeti szellem kialakítása volt, én ezért ezeken az egész ta­nári testület és az őszes gyakorló tanárielöltek részt vettek. Példaadás kedvéért a vezetőtanárok is tartottak bemutató órákat: Dr. Éber János 1938. november 9-én a II. osztálvban magvar nyelvből és Kovács Máté 1939. március hó 1-én a VII. osztályban magvar irodalomból. — A jelöltek közül nyolcan tartottak bemutató tanítást, mégpedig a latin nvelvből Szabó István az I. osztályban 1938. december 14-én és Sep­rődi László a II. osztályban 1939. január 18-án, a német nvelvből Tóth János a III. osztálvban 1939. máius 10-én, a franciából P. Balocih Sán­dor 1939. február 23-án és Bodnár Imre 1939. március 30-án. mindketten a VI. osztályban, a földraizból Czakó Gvörny a TIT. osztályban 1939. május 1-én, a mennyiségtanból Farkas István a VTT. os7tálvban 1938, november 30-án és Bede Lajos a III. osztálvban 1939. áorilis 19-én. Ezekkel a szerdai bemutató tanításokkal kapcsolatban pénteken dél­utánonként módszeres érteke 7!etet tartottunk amelveken egyrészt, az elhangzott tanítás vétetett bírálat alá. másrészt, az illető szaktárgy általános módszertani elvei sőt továbbmenően a felvetődött pedagógiai problémák is megbeszélés tárgyát alkották. E módszeres értekezletek lefolyása a következő volt : a tanítást végzett jelölt önbírálat alakjában beszámolt azokról a pedagógiai és didaktikai elvekről, amelvek mun­kájában vezették, órája Céliáról és a kivitel sikeréről. E<*v előre kiie­lölt bíráló taglalta azután az elvégzett munkát, de legtöbbször arra is felhasználta az alkalmat, hogy a szakdidaktika egy-egy aktuális kér­dését fejtegesse. Ilyen bírálók voltak : Bodnár Imre (két ízben). Bnlla József, Donga Sámuel. Ötvös Sándor. Ruszkav Endre, Zimonvi Gvula. Természetesen a jelöltek minden egyéb értekezletünkön is részt vettek : a tanári testület a belső és személyes természetű ügyeket a rendes érte­kezletek után folytatólagosan tartott zárt üléseken tárgyalta meg. Az év folyamán 24 tanári gyűlést, közülök 17 telies ülést tartottunk. — Ez elméleti képzésen kívül súlyt helyeztünk még arra. hogv ielöltieink praktikusan is bekapcsolódjanak az iskola életébe, és megismeriék az iskolai munka minden vonatkozását. Ép ezért rendszeresen végeztek inspekciót az igazgatói irodában, résztvettek az óraközi felügyeletben, istentiszteletekre jártak a tanulókkal, kirándulásainkon részt vettek, segédkeztek a szertárakban, könvvtárakban és az értekezletek jegyző­könyveit vezették. Jegyzők voltak : Bede Lajos, Billitzer Aladár, Bod-

Next

/
Thumbnails
Contents