Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1940

A feltámadás felé. Kezdődött-e valaha iskolaév oly nagv őrömmel, mint az */ Oi. J idei? Néztünk-e már évnyitón oly nagy büszkeséggel, reménységgel a háromszínű zászlóra, simultunk-e már hozzá annyi hálával, szeretettel, szerető féltéssel, féltő aggódással, mint az idein? Még fülünkbe csengett az erdélyi induló, még hallottuk a Horthy katonák ütemes lépteit a Székelyföldön. És örömkönynyek között, a jó Isten iránt mélységes hálával telt szívvel szólottunk tanítványainkhoz az új iskolaév első találkozásán. És ők hallgattak bennünket ragyogó szemekkel, kipirult arccal, dobogó szívvel. Majd beszéltek, lelkesedtek, énekellek — érezlek. Hát ünnepeltünk, hozsánnáztunk és munkához láttunk. Aztán folyt a munka és haladt az év tovább! — És eljött a január, március, április... Ti ragyogó és fájó hónapok! — Megrendült lélekkel állottunk két nagy halottunk ravatalánál. A magyar élet igéi, amelyért életüket áldozták, kitörülhelelílenül belevésődtek a lelkünkbe. Igen, a mi életünk is szolgálat lesz! Áldozatos, gerinces, keményakarásü szolgálat a nemzeti újjáépítés munkájában.. Csáky, Teleki! — Ez ajkét név visszhangzott az örömmámorbanj,, s ez a két név hiányzott, ekét világi ló fáklya kialvását sirattuk, mikor újra örülnünk kellett Volna. Mert a jó Isten új örömhöz juttatott bennünket'. A húsvéti feltámadás allelujás éneke a szentisváni országhatár egyik további szakaszának feltámadási énekével csendült össze. Honvédségünk hősiessége a föltámadás ünnepére visszahozta nekünk a búzatermő Bácskát, megtörte hosszú 22 év rabságát. Alleluja, hála legyen az Istennek! És hazajöttek a 48-as honvédzászlók is. Ti rongyos, tépett, dicsőséges, drága zászlók! Köszöntünk, csókolunk benneteket! Május 22. Eucharisztikus Kongresszusi évünk három éves évfordulója. Hálával, hittel, alázattal borulunk le Előtted Eucharisztikus Királyunk. Hála Neked ezért az évért, hála Neked az azóta útjára indult magyar igazságért. Köszönjük, hogy meghallgattad akkor a feléd esengő, zokogó jnagvar szíveket. Köszönjük, hogy újra egy millió magyar testvérünk kezéről lehullott a bilincs. Hittünk a gyászban, a sötétségben és a kínban is, hogy szeretsz bennünket, elárult, kifosztott, megalázott, magyarjaidat. Oh. de most kimondhatatlan hálás szeretettel Vetjük magunkat karjaidba! Vezess bennünket! Rád bízzuk magunkat. Hiszünk Benned! Hiszünk a szeretetedben! Hisszük, hogy az idők méhében van egy nap, amelyen minden magyar testvért szívünkre ölelhetünk és az ezeréves határokra mindenütt kitűzhetjük a háromszínű zászlót.