Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1938

dálatosan nem éreztünk semmi fáradságot, pedig alaposan meg voltunk rakodva. Kint már várt ránk a vonat. Egy-kettőre cókmokostul benn termettünk az elég kényelmes nyitott kocsiban, s nemsokára elindultunk. Vonatunk lassan, zakatolva cammogott tovább, kis idő múlva már versenyt futottunk a széllel. Közben felharsant a jókedvű ének : Jaj de magas, jaj de magas ez a marhaszállító... Kacagás, jókedv, szellemeskedés közben gyorsan telt az idő. Hamarosan elhagytuk a várost, templomokat s egyszeriben kint voltunk a szabadban. A virágos réteket, harmatos mezőket rengő búzatáblák váltották fel. A beláthatatlan síkságot dombos, lankás vidék követte, a földmívesek szorgalmasan végezték munkájukat, gyönyörű, párolgó rozstáblákat ringatott a szellő. Vidám rigófütty hasította végig az akácillatos levegőt. Vonatunk sebesen robogott s észre sem vettük, hogy a guthi-erdö szélén járunk. Égbenyúló tölgyek susogtak, a bogarak milliói zümmögtek, énekes madarak fürödtek az aranyos napsugárban. Még egy pár perc és megérkezünk az erdő közepére. Gyorsan felcihelődtünk, összeszedtük cókmókunkat és izgatottan vártuk a megállást. Vonalunk nagyot zökkenve megállt. Muzsikaszó üti meg fülünket. 6 7 füstös húzza a csárdást. Mindjárt a vonat mellett táncraperdültek a lányok és vidáman dalolva jól megforgatták egymást. Azután szétszóródott a társaság. Mindenki ment az osztályával. Letelepedtünk a vadvirágos fűbe, s hozzáláttunk a falatozáshoz. Olyan étvágyunk volt, mint még soha ! A természet szépségei is gyönyörködtettek bennünket. Ha felnéztünk az égigérő fákat láttuk csicsergő madárkáikkal, lent a fűben apró bogarak tarka serege kergetőzött. Akácillatot hozott felénk a szél. A méhek vidáman szívták a mézet a sok színben pompázó vadvirágból. Minden elragadóan szép! Tovább megyünk. Kis faházikcra bukkanunk. Mellette asztal és pad. .Ide már csak leü ünk !" mondja egy lány. Mindnyájan helyben hagytuk. Letelepedtünk. De uramfia ! Potyognak a hernyók a nyakunkba! Nagy lárma, visítozás támad egyszerre. Menjünk inr.en...! Ne maradjunk itt,..!—jajveszékelnek egy páran.Alighogy elmegyünk,egy kis csoporttal találkozunk. Elükön Szabó főtisztelendő úr. „Hova mentek ?" kérdezzük kíváncsian „A romokat szeretnénk megnézni. Gyertek velünk." „Messze van?* „Csekély 5 km." „Na csak menjetek! Ilyen hőségben nem húz ki bennünket senki az erdőből. Isten veletek !"Nagy zajjal megindult a csapat. Integettünk nekik, azután faképnél hagytuk őket. Járkáltunk össze-vissza. Ismeretlen úUkon. Itt is, ott, játszadozó gyermekseregre bukkantunk Mindenütt ott voltunk, ahol megütötték a nagy dobot. így eljutottunk az elemisták. Madarak és Fák ünnepségére, nagyon kedves jeleneteket elevenítettek meg a madarak és fák életéből. Délután kezdődött a tánc, amely a kedvet leginkább fokozta. Olyan kedve kerekedett a zenére mindenkinek, hogy még az igazgató úr, a gyermekek kedves barátja is táncra perdült. Aztán következett a versenyfutás. Szabó főtisztelendő úr együtt futott a gyermekekkel. A nyertesek cukrot kaptaké Nagyon nagyon jól múlattunk. De telik az idő ! Óra, óra után rohan, s nemsokára indulnunk kell hazafelé. Megszólal a vonat füttye Gyülekeznünk kell a májusi ájtatosságra. Nagy örömmel mentünk imádkozni, mert éreztük, hogy nagy hálával tartozunk a jó Istennek, szüleinek és önfeláldozó tanárainak, hogy megengedték, hogy igazán boldogan tölthessük el a napot. Beszálltunk a vonatba. Búcsút 31