Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1936

Isten temploma," amit Isten jelenléte megszentelt s bűnnel nem szabad megszentségteleníteni. Mert, „aki az Isten templomát megrontja, megrontja az Isten"

1 Ebből a gondolatból sarjad az embertárs megbecsülése. A nevelésben nem kis jelentőségű dolog az embertárssal való viszonynak a felfogása. Az eudaimonizmus és humanizmus egyenesen az embertárs szolgálatát tűzik ki a nevelés céljául E két iránynak épúgy megvannak a hibái és belső ellentmondásai, mint a hedonizmus és utilizmus mélységes önzésének Minek tekinti Szent Pál az embertestvért ? Emberszerefetének és apostoli buzgóságának alapja a „corpus misticum Christi", az Egyház. Ennek a misztikus testnek a feje Krisztus, a hívek a tagok. „Ugyanis mi mindnyájan egy lélekkel egy testté kereszteltettünk.' 2 Ebből következik az embertestvér szeretete és megbecsülése, „hisz egymásnak testrészei vagyunk"

3 S ezt a természetfölötti realitást beleviszi a mindennapi élet tényeibe s az emberekkel való érintkezés szabályozójává teszi. „Azért szakítsatok a hazugsággal és mindenki igazat mondjon felebarátjának, hisz egymásnak testrészei vagyunk "

4 Ugyanezért kívánja meg a felebárát elleni bűnök kerülését és megkívánja, hogy legyenek „egymás iránt jóságosak, könyörületesek..."

5 Ma ismét a kollektív eszmék irányítják a népek nevelését, A „nordische Rasse," a fascizmus, turanizmus kollektív, fajiság eszméi formálják vagy akarják formálni a nemzetek jellemfejlődését. A katolikus nevelő előtt is áll egy kollektív eszme: a corpus misticum Christi. Ez az eszme tökéletességében felülmúlja az előbb említetteket, hogy a kommunizmust ne is említsük, mert megadja a császárnak is, ami a császáré, de nem felejti el megadni Istennek is, ami az Istené. A nevelőnek tehát szent páli elgondolásban egyetlen irányító gondolata a corpus misticum, s ennek szellemében az egyéniség szolgálata, az „új embernek" a kialakítása, aki a mindennapi élet realitásába beleviszi Krisztus nagy gondolatait s az Isten fiainak szabadságában teljesíti kötelességeit. Ebbe a munkába állítja bele a nevelőt s a fejlődő, vajúdó lélek mellé odarendeli vezérnek, segítő embertestvérnek. Az eszköz, amit a kezükbe ad a tanítás, az ige, az igazság, amit hírdetniök kell: „Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan, ints, kérj, feddj minden türelemmel és tudománnyal."

6 De az alkalmi erkölcsi tanítás és felvilágosításnál fontosabbnak tartja a nevelő példáját. A példa eleven illusztrációja a hirdetett elveknek s a szuggesztió eleven erejével vonja magához a növendékeket, nem azért, hogy önmagát vegye körül velük, hanem, hogy magával ragadja őket a tökéletesedés, a teljes egyéni kibontakozás felé. Azért inti Timotheust : „légy példaképe híveidnek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban "' A lélekvezetőktől megkívánja: „hogy kifogástalanok és tiszták, Istennek egyenes lelkű fiai legyenek a romlott és gonosz nemzedék közepette.

8 A lélekvezetés stílusában négy alapvető erényt köt a lelkünkre : ezek az alázatosság, szeretet, szelídség és türelem. 1 Kor. I. 4, 17. 2 Kor. I. 12, 13. 3 Ef 4. 25. 4 Ef. 4, 25. 5 Ef. 4, 32. 6 Tim. II. 4, 2. 7 Tim. I. 4, 11. 8 Filip. 2. 14-15. 6