Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1936

Az alázatosság igazság s alapja nemcsak minden lélekfejlődésnek, hanem minden eredményes lélekvezetésnek is. Az alázatosság egyszerűvé és természetessé teszi a nevelő minden megnyilatkozását. Pózzal, páthosszal, a reális alapot nélkülöző hangzatos frázisokkal nem lehet nevelni. A nevelői öneszmélés és önismeret sokszor keserves munkájában válik az ember igazán bölccsé s tudja a világot és értékeit a maga valójában mérlegelni. S ebben a pózon és páthoszon túl kezdődő munkában telik meg a nevelő lelke egy egészen különös emberértéssel. Szent Pál a látszatokon túlra mutat, amikor ajánlja: „Ne tegyetek semmit sem versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem alázatosságból."

1 Az alázatosság őréül az Isten félelmét állítja oda: „ne látszatra szolgáljatok, mintha emberek kedvét keresnétek, hanem egyenes szívvel az Ur félelmében,"

2 Az élet kevélységével szemben más dicsőséget állít szemünk elé : „Ez a mi dicsőségünk: lelkiismeretünk azon bizonysága, hogy szívünk egyszerűségében és istenes őszinteséggel, nem testi bölcseséggel, hanem Isten kegyelmével jártunk ezen a világon,"

3 Ebben meg is jelöli az alázatosság három karakterisztikus vonását: 1. a szív egyszerűségét: a káoszból kialakult belső harmóniát 2. az őszinteséget: a szavak és tettek megegyezését

3 és végül azt a tudatot, hogy „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok."

4 Tudja, hogy veszedelmes erről az alapról lecsúszni s hogy az emberi tekintetek keresése a nevelő belső értékét semmisítheti meg : „Embereknek igyekszem-e tetszeni ? Ha még az embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék."

5 Ebből az alázatos önismeretből fejlődik ki a szelídség. Boldogok a szelídek, mert ők birják a földet! Ezért buzdit Szent Pál: „Vegyétek tehát magatokra, mint az Istennek szent és kedves választottjai az irgalom indulatát, a jóságot, alázatosságot, szelídséget és béketűrést."

0 „Ismerje meg mindenki szelidségteket."

7 A szelídséget leginkább próbára teszi a nevelő lelkében a gyermek hibája és tökéletlensége. A bün megrovásánál dől el, hogy mennyit ér a nevelő szelídsége. Szent Pálnál erre vonatkozólag egy nagyon megszívlelendő gondolattal találkozunk: „ne járjak el keményen azzal a hatalommal, amelyet az Úr nekem építésre adott és nem rombolásra."

8 A büntetésnél sem szabad felednünk, hogy építés a feladatunk és hogy indulatossággal nem lehet lelket építeni. „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek."

9 A szelid ember mindig szem előtt tartja azt a belső ellentmondást, mely a személy és bűnös cselekvése között feszül. Aki meglátja a más törvényt tagjaiban, mely ellenkezik elméje törvényeivel, az tudja, hogy mily hosszú útja van annak, míg egy igazságot beledolgozunk a vérünkbe. Elmondhatjuk mindannyian magunkról: „az akarat a jóra megvan bennem, de a jónak megtevését nem találom."

1

0 „mert belső emberi "voltom szerint gyönyörűségemet találom az Isten törvényében, de más törvényt látok tagjaimban, ez küzd értelmem törvénye ellen s a bűn törvényének foglyává tesz..."

1

1 Ebben a reális önismeretben szelídül le a nevelő és lesz megértővé másokkal szemben, azokkal, akik gyarlóbbak és esendőbbek mint ő, hiszen „nekünk, mint erőseknek kötelességünk, hogy elviseljük 1 Fii. 2, 3, * Kol. 3. 22. 8 Kor. II. 1. 12, s Ef. 4. 26. « Róm. 7, 18, ' Filip. 4, 5. 8 Kor. II. 13, 10. 4 3 Gal. 1, 10. » Kol. 3, 12. » Róm. 1, 22, 23í 1