Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1936

Apostoli hivatása tanítás és nevelés is volt. És ő ebbe a hivatásába be­lefektetett mindent: örömet, gondot, szabadságot Fáradhatatlan maga­nem-kiméléssel áldozta magát az emberlelkekért, sőt maga is áldozattá vált, eszménnyé mindazok számára, akiknek hivatásuk a személyes em­berszolgálat s akik a léleksugárzás erejével akarnak dolgozni az ifjúság lelkének kialakításán száraz, erőtlen paragrafusok helyett. Felvethetjük a kérdést: miben áll a Szent Pál típusú nevelő lélek? Szenvedések és keserűségek elviselésében? A fáradhatatlan türelemben? Nem, hanem a résztvevő, kitartó emberszeretetben áll, mely feledi ma­gát, hogy másoknak világosságot gyújtson a sötétségben. A nevelő leg­nagyobb kincse az emberformáló szeretet. Ez a szeretet személyes, egyéni emberszolgálat. Nem kíméli magát, nem sajnálja az áldozatot, ha a lelkekről van szó. Ennek az egy gondolatnak él és úgy él, hogy ön­magát emészti fel érte. „Én pedig igen szivesen áldozok, sőt magam is áldozattá leszek a ti lelketekért" 1 — írja a korinthusi híveknek. De nemcsak áldozattá lett értük, hanem mindenük lett. „Minden­kinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek." Ezt a mindenre ki­terjedő lélekszolgálatot a konkrét élet szeretete sugallta. A köznapi élet útjain járt, elviselte mindenki tökéletlenségeit, nehézkességét, darabos­ságát és javításukra lelke teljes energiájával törekedett. Ebbe a küzdel­mes, reális életbe belefektetett mindent. És ezt a küzdő lendületet nem tudta letörni a 125 botütés, a kövek zápora és a viszontagságok Mert mindent a hivek épülésére szenved, még akkor is, amikor úgy szenved egészen a bilincsekig, mint egy gonosztevő s csak akkor szűnik meg munkálkodni, amikor az osztiai úton feje lehull a liktor pallosa alatt. A személyes lélek-szolgálatot tartja hivatásának. Mindig tudatában van annak, hogy Isten őt választotta ki, hogy hirdesse az Evangéliumot a pogányok között. S ezt a hivatást nem hivatalból, hanem szenvedély­ből töltötte be. Krisztus szeretete sürgeti erre. S ez a szeretet magya­rázza meg egyéniségének teljes belemerülését ebbe a munkába. Híveit „örömének és koronájának" 2 nevezi. Minden hívével azono­sítja magát, átvállalja örömüket, bánatukat: „Ki szenved, hogy én ne szenvednék? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék? 3 kiáltja és más helyen: „Igazat mondok Krisztusban,— hogy nagy a szomorúságom és szivemnek szüntelen a fájdalma." 4 Égeti a lelkek insége. üressége, fe­lületessége, de megvigasztalódik és örül, ha buzgóságukat látja: „Nagy az én bizalmam bennetek, nagy az én dicsekvésem felőletek; telve va­gyok vigasztalással, felette bőséges az én örömöm minden szorongatá­sunk mellett." 5 Ez az önzetlen, fáradságot nem kimélő buzgóság leg­jellemzőbb vonása az apostoloknak és a szent Pál típusú nevelőnek.Tud­juk és tapasztaljuk, hogy aki kiméli magát ott, ahol a lelkek ügyéről van szó, az nem hódíthatja meg a lelkeket. Csak ebben az önmagát tel­jesen odaáldozó lélekszeretésben virágzik ki az igazi nevelő egyéniség. Szent Pál iskolájában megtanulhatjuk ennek az egyéniségnek elsajátítását. II. De nemcsak egyénisége áll előttünk biztató, gyújtó példa gyanánt, hanem tanítása, világnézete és életszemlélete is irányító útmutatást ad a nevelő számára. 1 Kor. II. 12, 15. 2 Filip. 4, 1. 3 Kor. II. 11, 29. i Róm. 9, 1. 5 Kor. II. 7, 4. 4

Next

/
Thumbnails
Contents