Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1934

(medio tutissimus ibis (Ars Poetica), Ez a felfogás oly emberre vall, aki leszámolt a nagy szenvedélyekkel, de szivesen fogadja az élet apró örömeit. A lét véges volta, a nagyság múlandósága nem kétségbeesést vagy lemondást ébreszt benne, hanem a csöndes humort, melytől önmagát sem kíméli, mely az öntelt s üres nagyságok láttára kacajban tör ki.

1 Azt vallja, hogy az aurea mediocritas elve vezessen élvezeteinkben is. Ne aggódjunk a jövendő hiábavaló gondjai miatt; legyünk készen azonban a szerencse minden változására, még az elkerülhetetlen halálra is. És az élet múlandósága megóv bennünket az elcsiiggedéstől, de a túlcsapongó örömöktől is. Élvezzük vidám derültségben azt az időt, mit a természettől ajándékba kaptunk. Legyünk istenfélők, szeressük a hazát és gyakoroljuk magunkat őseink erényeiben: az egyéniségben, az igazságosságban, műveltségben, férfi becsületben és a tiszta erkölcsösségben, mert az erkölcsök süllyedése a haza vesztét okozza.

2 A léleknyugalom (Epikuros) és a szenvedélytelenség (stoicizmus), a megelégedettség, a boldogság szilárd alapja. Kitűnik ezekből a szavakból, hogy mily mesteri módon tudta Horatius csodálatos harmóniába hozni felfogásában Epikuros és a stoicizmus erkölcstanát. Később még határozottabban tűnik ki, hogy Horatius élete vége felé közelítvén, sokat foglalkozott a stoikus világszemlélettelFőleg két eszme foglalkoztatja: az emberi méltóság és a halál. Az ember, épen mert ember, ne engedjen könnyen a szenvedélyek csábításainak, se a sors szeszélyeinek; ' akkor lesz boldog, ha szerencséjével nem él vissza, de nem riad vissza a bajoktól sem. Az ember nemcsak azért él, hogy élvezzen, hogy pénzt, vagyont, kitüntetéseket halmozzon össze, de azért is, hogy serényen dolgozzon önmaga megnemesitésén s hogy másoknak is segítségére legyen a cél elérésében.'' Ez az elgondolás vezeti Horatiust Epistulák és a Saiirák könyveiben azzal a külömbséggel, hogy míg a levelekben egyeseknek ad bölcs tanácsokat, addig a satirák általában gúnyolják a hibákat." Horatius eme magasabb erkölcsi álláspontja áldásos lehetett a maga korában s az ő körében. A római nép előkelői az ő korában tétlenek s fényüzőek voltak. Megtehették ezt annál is könnyebben, mert nem kellett harcolniuk, szenvedniök. Horatius hivatottnak érezte magát hirdetni, miként használható fel a nyugalmas élet nemesen. Kerülni kell a durva kicsapongás t, a lélekölő pénzszomjat és okosan felhasználva az élet javait, nyugodtan készülni a halálra, amely egyszer úgy is bekövetkezik. Ne ragaszkodjanak hát görcsösen a világi javakhoz. Mindenkinek ki kell békülnie az elmúlás gondolatával, várjuk hát nvugodcan a halált.

7 Horatius igen magasra értékeli a költészetet. Társadalmi, erkölcsi sőt vallási küldetéssel ruházza fel. Az ő szemében a költő a nemzet nevelője, papja. Durva sértés lenne azért Horatiussal szemben, ha a köl1 Ó-kori lex. 945. old. Lásd Geréb i. m, 13. old. is. 2 Wírth i. m. 14 old. V. ö. Carm. III. 1—6. 3 V, ö. Epod. I. 4. 4 Sperne voluptales: nocet empta dolore voluptas (Epíst. I. 2, 55.) 5 Vézner i. m. XVII. 0 Geréb. i. ra. 13. old. 7 Az egészhez v. ö. Geréb i. m. 11. old. s köv. 6