Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1934

Kirándulások. „Ember tervez, Isten végez." Sajátos módon tapasztalhattuk e közmondás igazságát az idei kirándulásokra vonatkozólag. A lelkesen megszavazott és tervbe vett utazgatások Gyöngyösre, Tokajba, Budapestre, kedvező alkalom és időhiány miatt „füstbe ment tervek" maradtak. Egyetlen nagyobb kirándulásunk május 25-én „Madarak és fák napján" a józsai erdőbe vezetett bennünket. E kedves napról Seres Erika III. oszt növendék következőképpen számol be: „Kirándulunk! — hangzott végig a komor folyosókon. Szőke, barna leányfejek bújtak össze. Sok kis száj suttogott: Mit játszunk? Vájjon lesz-e fagyialtos? Hát cigány? Milyen vonaton megyünk? Izgatottan várta az egész intézet a kirándulás napját. De ez nem örömmel, hanem szomorúsággal köszöntött be. Nehéz fellegek tornyosúltak az égen. Sok kék szem lábadt könnybe, sok kis sziv remélt, bízott, hogy a napsugár kidugja aranyos fejét. Ugy látszik, hogy oít a magasban buzgó imádságunkat az Űr Jézus meghallgatta, a fellegek kezdték útjukat másfelé venni. Reggel 'A 7 óra volt. A zárda kapuján hangos zsivallyal, arcukon boldog mosollyal, hátukon nehéz zsákkal, karjukon pokrócokkal özönlött a diáksereg. Az emberek csodálkozva nézték a szoknyás regimentet. A tanárok ijedten suttogták: „Csendesebben gyerekek". Végre kiért a hangos sereg a kisállomásra. Néhány oldalba-lökést és tyúkszemtaposást leszámítva, szerencsésen felszálltunk a józsai vicinálisra. Eleinte csendesen, aztán mindég vígabban énekeltünk, míg végre a vonat éles füttye véget vetett a vidám nótázásnak. Egymásután ugráltunk le és minden osztály elindult megkeresni a neki tetsző helyet. Megkezdődött a falatozás. Kirándulást el sem lehet képzelni eső nélkül. Most is megeredt és szép kövér cseppekben hullott az erdő zöld lombjára. Mindenki sátrat húzott, alábújt és most még inkább fokozódott a pajzán jókedv. Délután ismét kisütött a nap, megszólalt a zene, megkezdődött a tánc. A kicsik labdáztak, a nagyobbak táncoltak, virágot szedtek. Mintha tündérek dolgoztak volna, koszorú került mindenki fejére. Kedves kis műsor keretében megemlékeztünk az erdő dalos madárkáiról, árnyékot adó fáiról. Javában folyt a mulatozás, mikor távolból morajlás hallatszott, aztán mindig közelebb, közelebb, végre megeredt a kirándulást jellemző, zuhanyhoz hasonló záporeső. Szétrebbent a vidám társaság. Mindenki a csomagját kereste. „Hol a sapkám ? — Hova lett a hátizsákom ? — Ügy félek !" — hangzott mindenfelől a kétségbeesett kiáltás. Majd megújult a honfoglalás, elindult a Svetits új hazát keresni, mely menedéket ad az eső ellen. Messze van ám a józsai erdő vége ! Mire bőrig ázva menedékhelyre érkeztünk, egy haszontalan kis napsugár áttörte a fekete felhőt és vidáman hintette fényét a honfoglaló zárdistákra. „Vár az erdő, vissza !" — mondta az igazgató úr. Felkerekedtünk és vidáman tartottunk visszafelé. Az erdő szélén telepedtünk le. A cigány rákezdte és fáradhatatlanul húzta a nótákat mindaddig, míg távolból meg nem csendült a kis templom harangjának hívogató szava... Mintha minden kongás azt suttogta volna : Ave Maria, Ave Maria. Összegyültünk egy nagy térségen és együtt dicsértük a kis haranggal május királynőjét, ki megengedte, hogy ilyen kedvesen töltsük el ezt a napot. Fájó szívvel bú12