Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1930

Wolafka Nándor emlékezete. uszonöt évvel ezelőtt, amikor a debreceni katholikus híveknek ünnepi harangzúgás hirdette a mennybemenetel ünnepét, a főváros egyik előkelő szanatóriumában síri álomra hajtotta fejét a debreceni katholikusok rajongással szeretett lelkipásztora : Wolafka Nándor. Azóta nagy idő telt el, csaknem egy emberöltő, a generációk szinte kicserélődtek, de Wolafka Nándoron igazolódott a költői jóslat : nem hal meg az, ki milliókra költi diís élte kincsét. Mert Wolafka Nándor szelleme él ma is. alkotásaiban itt él hívei között, akik zokogó fájdalommal kísérték el akkoron utolsó útján s nevét hálát rebegő ajakkal emlegetik azóta naponkint. Wolafka halálának huszonötéves fordulója indokolttá teszi, hogy emlékezete előtt meggyújtsuk a szeretet mécsesét. Különösen helyénvaló, hogy a Svetits-intézet emlékezzék rá el nem múló hálával, amely őneki köszönheti létezését. 1894 novemberében, egy őszi délután fáradt napsütésében új lelkipásztor érkezett Debrecenbe. A vasútállomásnál ezernyi tömeg várta, mosolygó arccal fogadták hívei, akiket az első percben oly közvetlen kedvességgel köszöntött, mintha már évtizedes ismeretség fűzte volna hozzájuk. Az iij lelkipásztor Wolafka Nándor volt, aki díszes, az emberek vélekedése szerint méltán püspöki méltóságot ígérő pozícióból lépett a debreceni egyházközség lelkipásztori őrhelyére s egyben elfeledhetetlenül a debreceniek szívébe. Az új lelkipásztor útja a vasúttól a templomba vezetett, amely később is otthona volt és pihenőhelye s alighogy pár hetet töltött új hivatásában, nekilátott annak a nagyarányú, országos viszonylatban is páratlanul álló lelkipásztori munkának, ameiy a debreceni katliolicizmus felébredését, megizmosodását, lelki reneszánszát eredményezte. Gyóntatott, keresztelt, prédi1 ti (0(0(0(0(3(0(0(0(0 g) g) g) g) g) g) g) g) g) — 3 —