Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1937

22 14. Cserkészet. A 983. sz. Br. Eötvös József cserkészcsapat szeptember 30-án tartotta alakuló ülését, megállapítva az új esztendő pro­grammját. 33 cserkész és 10 jelölt, 3 segédtiszt és 2 tiszt veze­tése alatt 1 rajban és 4 őrsben foglalkozott a cserkészismeretek elméleti és gyakorlati anyagával. Az őrsöket Weiszman Zol­tán pr. i. vezető, Fülöp László és Horovitz László cserkészek vezették. Megfelelő otthon-helyiség hijávai a téli munka még mindig nagy zökkenőkkel és akadályokkal járt, nem csekély kárára az intenzívebb gyakorlati munkássságnak. Tavasszal ki­sebb őrsi kirándulásokon kívül az egész csapat 1—1 napos tá­borba szállt május 17-én Bleyer Ernő úr gazadaságába (Mike­pércs) és május 25-én Hartstein István úr birtokára (Nagyhe­gyes). Mindkét esetben szinte soha nem tapasztalt szeretettel és testvéries együttérzéssel fogadták a csapatot, miért ezúton is hálás köszönetet mond a csapat parancsnoksága vendéglátó há­zigazdáinak. Egyházi és nemzeti ünnepeken való részvételeink mellett csatlakoztunk a közös kerületi megmozdulásokhoz is. Megje­lentünk a kerületi tiszti értekezleteken, 4 cserkész pedig részt vett a kerületi húsvéti őrsvezetői táborban. Nyári nagy táborunk jun. 22—jul. 4. között lesz Sajókazinc melíett a Balázsvölgy­ben. Örvendetes eseményül szolgált ezévben, hogy Weiszman Zoltán, intézetünknek h. tanára, belekapcsolódott a cserkész­munkába és a szövetség pr. i. vezetőként igazolta. Az új cser­késztisztnek ismert buzgóságától és tettre való készségétől so­kat vár a csapat. A csapat parancsnoka: dr. Haász Imre. 15. Természetvédelem. Külön fejezetben emlékezünk meg a VKM-nek idevonat­kozó rendelete értelmében a természet szeretetére és védelmére kifejtett nevelői munkásságról. Bár minden természetrajzi óra erre bő alkalmat nyújtott, mégis főleg az egyes kirándulások alkalmával gyönyörködhettek a növendékek a természet szép­ségeiben, szerezhettek hasznos ismereteket a növény és rovar­gyűjtéssel. A növények és állatok kímélése fő vezető szempont volt a kirándulásoknál. Az iskola udvara kicsiny terjedelménél fogva kevésbbé alkalmas fák ültetésére vagy botanikus kert léte­sítésére, ellenben a tanulók többnyire maguk készítette mester­séges faodvakban etettek és ápoltak madarakat. A madarak és fák ünnepét május 23-án tartottuk a guti erdőben, amikor kü­lön műsor keretében hívtuk fel a növendékek figyelmét a ter­mészet szépségeire és a művelt embert kötelező természet­védelemre.

Next

/
Thumbnails
Contents