Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1937
23 16. Internátusok. I. Az iskolához közelálló internátus (Debreceni Zsidó Diákinternátus) az idén töltötte be fennállásának 11. esztendejét. A felügyeletet dr. Vág Sándor gimn. igazgató gyakorolta, az igazgatói teendőket dr. Kardos László r. tanár végezte. Az internátusban 32 növendékünk volt elhelyezve, akiknek magaviselete mind az iskolában, mind az internátusban megfelelő volt. Tanulmányi előmenetelüket nagyban elősegítette az internátusban velük gyakorolt ismétlő tanítás. Vezető tanár dr. Gonda László volt. II. Debreceni Zsidó Diákotthon néven újabb intézet nyílott meg ez iskolai év elején, Irsai Mór elemi iskolai tanító igazgatása alatt, vezető tanára dr. Haász Imre r. tanár volt. A felügyeletet ezen intézetben is dr. Vág Sándor gimn. igazg. gyakorolta. A Diákotthonban 14 növendékünk nyert elhelyezést, akiknek magaviseletére és tanulmányi előmenetelére egyaránt jó hatással volt az intézeti felügyelet és a Diákotthonban velük gyakorolt ismétlő tanítás. Felügyelő tanár dr. Weisz Dezső volt. V. Deientés az annuitásos államsegélyről. A Nagyméltóságú m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Ur 31853—1928. II. ü. o. sz. a. kiadott rendeletével a debreceni zsidó gimnázium építési költségeihez 1928. julius 1-ről kezdődő hatállyal, később meghatározandó időpontig, évi 5000 pengő annuitásos államsegélyt engedélyezett. Mult évi értesítőnkben közzétettük az 1936—7. isk. évi könyvkivonatot, mely szerint 1937. junius hó 30-án 52.300 P állt fenn tőkében. Ezúttal f. évi kimutatásunkat közöljük: M. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 55.000. pengős annuitásos államsegély Bevétel 1937 38. évi kimutatása. Kiadás p f p f P f p f 1938. jan. 1. 1938. jan. 1. Egyenleg . Befolyt államsegély 52300 2500 f 1938. jan. 1. 1938. jan. 1. 1998. jun. 30. Gimn. építkezési kölcsön kamala Gimn. építkezési kölcsön törlesztés Egjenleg 300 52000 2200 f 52300 2500 — 52300 2200 _ 1938. jul. 1. Egyenleg 52000 Debrecen, 1938. május 25. Ungár Jenő s. k. Fábián Ferenc s. k. hitk. elnök. hitk. főjegyző.