Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1928
17 18-án, derűs őszi reggelen 118 tanuló indult erre a kirándulásra, amelyet Sós Jenő és dr. Fenyő Béla tanárok rendeztek és vezettek, de amelyhez kisérőkül még a következő tanárok csatlakoztak : Bencze László, Grosz Ernő, dr. Haász Imre, Rosenfeld Miksa, Sebők Emánuel, Vadász Endre és dr. Vág Sándor, azonkívül néhány úrinő a tanári családok és a szülék köréből. A kirándulók megtekintették az állami vincellériskolát, annak mintatelepét és meteorológiai állomását, továbbá az állami trachitbányát a sadronypályával és a zúzóval, végül a községi múzeumot, amely őslénytani, magyar történelmi és néprajzi tárgyaknak a gazdag gyűjteménye. A kirándulóknak mindenben szíves támogatást nyújtott Hubay Kálmán községi jegyző, akinek e helyütt is köszönetet nyilvánítunk. — A kiránduló tanulók közzül többnek az útiköltségét a kirándulási alap fedezte 35.70 pengő erejéig. b) A második kirándulást Nyíregyházára rendeztük május 28-án, a lagbómeri szünetet szokás szerint ilyen célra használván fel. A kirándulásban 88 tanuló vett részt Sós Jenő tanár vezetése alatt, akihez még Bencze László, dr. Fenyő Béla, dr. Haász Imre, Rosenfeld Miksa és Vadász Endre tanárok csatlakoztak kisérőkül. A kirándulók megtekintették a Hősök emlékét, a Kossuth-szobrot, a Bessenyei-szobrot, amelyre az iskola nevében Klein István VII. o. tanuló koszorút helyezett, majd meglátogatták a zsidó templomot és a hires Szabolcsvármegyei múzeumot; a délutánt a városnak kellemes szórakozóhelyén, a Sóstó-fürdőben töltötték, az esteli vonattal pedig egy sikerült kirándulás emlékével visszatértek. Megjegyzendő, hogy a Szabolcsvármegyei tejszövetkezet reggelire vendégül látta az összes kirándulókat, amiért ez alkalommal is köszönetet nyilvánítok. A kirándulási alapból most nem volt szükséges segítséget adni. Előre jelezzük, hogy a f. isk. évről elmaradt nagyobb kirándulást jövőre mindenképen megrendezi a tanári kar, még pedig valószínűen Olaszországba. 9. Rendkívüli tárgyak. a) Héber nyelv. A héber nyelv, mint a vallástanítással szoros kapcsolatban levő tárgy, tulajdonkép minden zsidó vallású rendes tanulóra nézve kötelező. Tanították a maguk osztályaiban heti 1—1 órában dr Schlesinger Sámuel főrabbi, Grosz Ernő és Rosenfeld Miksa h. tanárok, mint hitoktatók. Mint kötelező tárgynak a tanítása díjtalan. Ugyancsak díjtalanul vezetett Grosz Ernő egy 7 tanulóból álló csoportot héber társalgásban. b) Gyorsírás. A gyorsírást a III—VIII. osztály jelentkező tanulóiból alakult két csoportban tanította László Béla felső keresk. isk. tanár heti 2 órában évi 16 pengő tandíjért; a tanulók az egyes osztályok között így oszlottak meg: III. o. 4, IV. o. 4, V. o. 6, VI. o. 7, VII. o. —, VIII. o. 2; összesen: 23. — Az eredmény ki-