Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1928

18 elégítő volt, amit az is bizonyít, hogy a Debrecenben tartott ke­rületi versenyen Katz Dezső VIII. o. tanuló 10 pengős díjat nyert, Polacsek Ernő, G. Schwarz Jenő VIII. és Klein Miklós VI. o. tanuló pedig dicséretet. c) Ének. Az idén az eddigi rendkívüli tárgyakhoz csatlako­zott az ének, amelyet Rothman Emil, a templomi énekkar veze­tője tanított. A tanítás szólamonkint heti 1—1 órában folyt, ami­hez járult időközönkint mind a négy szólamnak együttes gyakor­lása. — Az énektanulók osztályonkint így oszoltak meg: I. o. 11, II. o. 2, III. o. 5, IV. o. 5, V. o. 3, VI. o. 3, VII. o. 7, VIII. o. 7; összesen 43. Az énekesek együttvéve képezték az ifjúsági ének­kart, amely az iskolai ünnepek műsorához az énekszámokat szol­gáltatta, még pedig legtöbbször kellő sikerrel. — Az énektanulók nem fizettek díjat; az énektanítás, illetőleg az énekkar költségét (évi 600 pengő) a hitközség viselte. d) Ábrázoló geometria. Sebők Emánuel r. tanár az idén is tartott ábrázoló geometriai tanfolyamot azon VIII. o. tanulók ré­szére, akik mint jó tanulók és főkép mint jó mathematikusok e tárgy iránt is érdeklődtek. A tanfolyam, amelyen 4 tanuló vett részt, heti 1—l 1^ órára terjedt és díjtalan volt. 10. Szülei értekezlet. Szülei értekezletet főkép a tanári karnak két nagyobb iskolai ünneppel (purimi est, zászlóavatás) való elfoglaltsága miatt nem tartottunk az idén. 11. Érettségi vizsgálat. Az érettségi vizsgálat külön fejezetet (a XlII-at) foglal el a jelen értesítőben, de itt is megemlékszünk róla. Először azért, hogy itt is hangoztassuk: ez volt zsidó reálgimnáziumunknak első érettségi vizsgálata; másodszor és még inkább azért, hogy e he­lyen is hálás elismeréssel emeljük ki Ady Lajos tank. főigazga­tónak, mint vizsgáló bizottsági elnöknek azt a meghatóan szép és fölemelően buzdító beszédét, amelyet az elbocsátott érett ifjak­hoz intézett. Arra figyelmeztette őket, hogy ne riadjanak vissza azoktól a nehézségektől, amelyek akár mint magyar, akár mint magyar zsidó ifjakra várnak reájuk további tanulmányi pályáju­kon és az életben, hanem szálljanak velők szembe bátran azzal az útravalóval, amelyet ismeret és tudás, vallásos és hazafias érzés tekintetében kaptak iskolájuktól. Ugyancsak itt említjük meg, hogy a felügyelő bizottság el­nöke és az igazgató az első érettségi vizsgálat örvendetes alkal­mából sürgönyileg üdvözölte gr. Klebelsberg Kunó minisztert, dr. Kornis Gyula államtitkárt és dr. Vajdinger Gyulát, a közép­iskolai ügyosztály vezetőjét; az üdvözlő sürgönyöket Kornis ál­lamtitkár meleg hangú táviratban köszönte meg.

Next

/
Thumbnails
Contents