Állami főreáliskola, Debrecen, 1937

21 ha mindig magán érzi a szülei tekintetet, addig a nagyobb tanulót csak a háttérből, szinte észrevétlenül kell megfigyelni. Hadd érezze az saját magát felelősnek tetteiért, hiszen már közel áll az életbe való kilépéshez, ahol már a szülei gondosság nem kísérheti minden lépését s erre fel kell készülnie. Befejezésül ismét konkrét esetekkel kapcsolatosan igen vázlatosan érinti a nevelés néhány nehéz kérdését. Ilyenek az idegeneknek a gyermek­től való teljes távoltartása ; a felnőttek, tanárok hibáinak a gyermek előtt, esetleg a gyermekkel való megbeszélése, a tanárok és szülők, ill. nevelők közti összhang megteremtésének szükségessége, a jutalmazás és büntetés kérdése. Ezen a helyen említjük meg az I. osztály műsoros teadélutánját, melyről Murányi Kálmán osztályfőnök jelentését tesszük közzé. Farsang utolsó vasárnapján — február 27-én — d. u. tartotta az I. osztály műsoros teadélutánját. Már napokkal előbb nagy izgalmak között próbáltak, készültek az intézet legkisebb növendékei első nyilvános szereplésükre. Mamák díszítették és rakták meg minden jóval a mértani rajzterem ,,m" alakban elrendezett asztalait. Virágdísz és hatalmas rádió egészítette ki a szemnek, ínynek csábító képet. Megjelentek d. u. 4 órakor a 40 tanuló szülői és hozzátartozói, az intézet igazgatója és tanárkarának számos tagja is családostól. A műsort — melynek minden számát verses bejelentő előzte meg — a Magyar Hiszekeggyel nyitották meg a tanulók. Ezután az osztályfőnök üdvözölte a megjelenteket, ismertette az osztály­tea létrejöttének történetét és vázolta annak jelentőségét. Kiemelte, milyen példátlanul nagy nevelőhatású, ha a gyermek együtt ül tanáraival, szüleivel a fehér asztalnál is és közösen, különbségtevés nélkül részesül szegény és jobbmódú, szülő és gyermek egyaránt mindenből. A családias együvétartozásnak, közösségnek szelleme a jó példa nyomán így hat át mindenkit és válik nevelőértékűvé. Az egymásután pergő műsorszámok­ban (szavalat, ének, tréfás jelenetek, szavalókórus, énekszámok) a kis nebulók szívük egész melegével köszöntötték a szerető Anyát, a dolgos Apát, s tettek tanúbizonyságot mély vallásosságukról és hazaszeretetük­ről, tréfás kedvükről. A műsorszámok lepergése után megkezdődött az uzsonna a rádió hangjai mellett. Gondos mamák, leányok szolgálták fel a teát s rakták meg többször is az éhes verébszájakkal tátogó fiúk tányérait egyformán minden jóval. A szülők is egyformán —- tekintet nélkül arra, ki, mit hozott — részesültek a közösen összehordott mindenféle jóból. Nem kellett szégyenkeznie egyiknek sem, hogy a tőle hozottak egyszerűb­bek, kevésbbé finomak a másikénál: nem tudta a másik, ki, mit hozott, egyformán, össze-vissza rakták fel a roskadozó tálakat. A tanárok a szülők között ülve, barátilag érintkezhettek velük, ami a szülőkben az iskola iránti bizalmat, szeretetet növelte és hathatósan mélyítette el a szülői ház és iskola, tanulók közti szereteten, bizalman alapuló kapcsolatot. A legkellemesebben eltöltött délután érzésével oszladoztak, távoztak este 7 óra tájban a szülők és tanárok a jól megrendezett osztály-teadélutánról. 14. Tanulmányi kirándulások. Intézetünk az idén is minden alkalmat felhasznált, hogy tanulóinak tanulmányi kirándulásokkal kapcsolatban élvezetes és hasznos ismereteket nyújtson. Mindjárt az év elején, szept. 7-én, intézeti kirándulás keretében 139 tanuló, az igazgató és több tanár kíséretében megtekintette Hajdúböszörményben a Hajdú héttel kapcsola­tos értékes kiállítást. Szeptemberben az I. osztály tanulói Ilorváthy Dezső tanár kísére­tében a város települését (belváros, kertségek) figyelték meg. Októberben a II. oszt. a természetrajzzal kapcsolatban a szántóföld életét tanulmá-

Next

/
Thumbnails
Contents