Állami főreáliskola, Debrecen, 1925

26 2. Ifjúsági Vöröskereszt-csoport. Alakuló gyűlés 1925 szeptember 19-én volt. Elnök lett Mester László VIII. o. t., jegyző : Búzás Kálmán VII. o. t., pénztáros : Haranghy László VI. o. t. Tartottunk összesen 12 rendes gyűlést. A gyűléseken a jellem­képzés, egészségügy, Vöröskeresztes mozgalom kérdései szerepeltek. Az önképzőkör karácsonyi előadásával kapcsolatban sorsolást rendeztünk. A sorsolás jövedelmét az említett előadás bevételéből 1 millióval meg­toldva, ebből és a még befolyt adományokból az intézet karácsonyfa­ünnepélyén 74 tanulót ajándékozhattunk meg kb. 3 millió koronát érő adományokkal. Az I. V. K. újságnak is sikerült némi támogatást nyúj­tanunk. A csoport működésében egyébként a vezető tanár másnemű erős elfoglaltsága miatt határozott lanyhulás észlelhető. 3. Turul-sportkör. Sportkörünk szeptember 17-én történt megalakulásával azonnal meg­kezdte működését. A tisztikart Hadházy Dezső tanár elnökségével Kerezsi Endre VIII. o. t. elnök, Poroszlay Frigyes VII. o. t. alelnök, Feldheim Endre VIII. o. t. titkár, Lukács Miklós VIII. o. t. pénztáros, Bornyi József VII. o. t. szertáros alkották. A szakosztályok közül az atlétikai és a labdarugó szakosztály műkö­dött legintenzívebben. Úszószakosztályunk június 6-án megrendezte a kerületi középiskolai úszóbajnoki versenyt, amelyen 9 versenyszámból 6 számban győztünk : 100 m.-es mellúszásban I. Sipos Béla VII. 1 p. 43 mp. ; III. Feldheim Endre ; 100 m.-es hátúszásban I. Sipos Béla VII. 1 p. 49-4 mp. ; 100 m.-es gyorsúszásban III. Schön László VII. ; 50 m.-es mellúszásban I. Gödényi Ferenc IV. b) 44 mp. ; 50 m.-es gyorsúszásban I. Gödényi Ferenc IV. b.) 48-2 mp. ; III. Klacsán László IV. b) 75 mp. ; 50 m.-es hátúszásban I. Gödényi Ferenc IV. b) 48'9 mp. ; III. Klocsán János. Labdarugó szakosztályunk résztvett a kerületi középiskolai bajnok­ságban, melyben úgy csoportjában, mint a kerületi döntőjében első helyen végzett, megnyervén intézetünknek a kerületi bajnokságot. A szegedi kerület lemondta a mérkőzést, az országos döntőben a budapesti Mester­utcai Felsőkereskedelmi iskolával kerültünk össze, amelytől vereséget szenvedtünk s az országos bajnokságban második helyre kerültünk. — A csapat tagjai : Feldheim, Engel, Dávid, Kerezsi, Stréter, Székely VIII. o. t., Bocskai, Bornyi VII. o. t., Balog, Simon, Tamási VI. o. t. Atlétikai szakosztályunk. Június 3-án a debreceni középiskolák I—V. oszt. tanulók részére rendezett versenyén legtöbb győzelmet aratott. A 12 éven aluliak versenyén 50 m. síkfutásban : 1. Czirják József II. b) ; 2. Papp László I. b). Magasugrásban : 1. Czirják József II. b) 121 cm. ; 2. Papp László I. b) 118 cm. Távolugrásban : 1. Czirják II. b) 4'2 cm. ; 3. Soós László II. a) 4-08 m. Súlylökés (3 kgr.-os golyóval) : 1. Czirják József II. b) 7-88 m. ; 2. Kolozsvári István I. a) 7-31 m. ; 3. Furkó Béla II. b) 6-70 méter. Az 1912—13-ban születtek versenyében 60 m. síkfutásban 1. Gábor Tamás IV. a) ; 2. Buttka Ferenc II. a) ; 3. Levente István IV. a) ; távol­ugrásban 3. Ruttka Ferenc II. a) 4-88 m. ; magasugrásban 1. Kovács Pál IV. a) 136 cm. ; 2. Gábor Tamás IV. a) 133 cm. ; 3. Ruttka Ferenc II. a) 133 cm. ; súlylökésben (3 kgr.-os súly) 2. Futó András IV. b) 11-09 m.; 3. Rózsa Sándor IV. b) 9*99 m. A 14 éven feliileik versengében. Magasugrásban : 2. Nagy László

Next

/
Thumbnails
Contents