Állami főreáliskola, Debrecen, 1925
27 IV. b) 142 cm. ; hármasugrásban 3. Lambsbach Lajos ; diszkoszvetésben 1. K. Nagy Gyula IV. a) 26-7 méter. Vívószakosztályunk rendezett-az idén egy kard egyéni és csapatversenyt, amelyben Benedek Petur 3-ik helyre került, a csapatversenyben is a 3-ik helyre kerültünk. Birkózóink résztvettek a Nyíregyházán rendezett középiskolai bajnoki versenyen, ahol Matkó Imre és IJankovszky Géza VII. o. t. , Gábor Gusztáv VI., Piroska Elemér és Lehovszki Imre IV. b) értek el helyezéseket. Turista-szakosztályunk kerékpáron több kirándulást rendezett Debrecen város környékére. A téli sportnak az idő nem kedvezett. Tornász-szakosztályunk háziversenyén 1. Klocsán János IV. b) ; 2. Kovács Pál IV. a); 3. Kassai Ernő V. o. t. nyert. 4. Cserkészet. A 139. sz. „Turul" cserkész-csapat az 1920—21. tanév folyamán alakult Remsey Győző r. tanár vezetése mellett. Remsey Győző távozásával Wallisch Oszkár cserkész-parancsnok vezetése mellett folytatta működését. A cserkész-parancsnok nagy elfoglaltsága miatt a buzgalom mindinkább lanyhult, úgy, hogy az 1922—23. tanév végén az igazgató a működését felfüggesztette. Két évi szünetelés után, az 1925. év októberében maga az intézet igazgatója vette a kezébe a cserkészet nemes ügyét, amelynek jellemfejlesztő fontosságát nem akarta figyelmen kívül hagyni az iskola nevelő munkájából. A cserkész-jelöltek az igazgató vezetése mellett öt hónapon át szorgalmasan s nagy buzgósággal készültek a próbára és a fogadalomra. Március 15-én, ünnepély keretében avatott fel 18 cserkészt Debreczeni Ferenc ref. gimnáziumi tanár, a IX-ik kerület ügyvezető-elnöke. Azóta a csapat a Il-ik osztályú próbára készül s azonfelül még 18 cserkész-jelölt készül a Ill-ik osztályú próbára. A felavatott cserkészek a július 9. és 22. közt részt vesznek a „Nemzeti Nagy Táborozáson". Az igazgató kiképzési munkájában nagy segítségére volt Korsós Imre jh. és Kolonics Dezső gazd. akad. hallgató, akiknek ezúton is fejezi ki hálás köszönetét. A csapat neve : 139. sz. Fazekas Mihály cserkészcsapat. 5. Ének és zene. Az intézet „Liszt Ferenc Zenekör"-e köri életet a folyó évben még nem fejtett ki ; a kör fellendítése a jövő iskolai év feladata lesz, a kör alapszabályainak felsőhatósági jóváhagyása után. Mindennek dacára a zenei élet iskolánk falain belül rendkívül megélénkült s a háború előtti évek legszebbjeire emlékeztetett. Ez az élénkség elsősorban a fúvós hangszerek megérkezésének köszönhető. Az új, ragyogó hangszerek valósággal ellenállhatatlan hatást gyakoroltak ifjainkra, egyszerre magasra csapott a zenélési kedv. Ehhez járult, hogy egyre szaporodik ama tanítványaink száma, akik zongorázni, hegedülni tanultak és így minőségileg is örvendetes javulás állott be. Fúvó hangszerekben a következő beszerzést tettük : 1 drb Es piccolo, 2 drb Es fuvola, 1 drb Es klarinét, 3 drb B klarinét, 3 drb B szárnykürt, 3 drb Es trombita, 1 drb mély trombita, 1 drb mély szárnykürt, 1 drb euphon, 1 drb F és 1 drb B helikon, 1 pár cintányér, egy nagydob és egy kisdob, összesen 21 hangszer. Ifjaink lelkesen gyakoroltak a hétnek három napján és oly előmenetelt tettek, hogy a hangszerek megérkezése után a negyedik hónapban már a Hymnuszt adták elő.