Állami főreáliskola, Debrecen, 1922

Halála egész váratlanul érte a tanári testületet. 1922 augusz­tus 19-én tettük hamvait a Kossuth-utcai sírkertbe örök nyu­galomra kartársai és nagyszámú növendékeinek részvétele mellett. A sírnál dr. Horvay Róbert, középiskolai igazgató tartott gyász­beszédet s búcsúzott el a tanári testület és a növendékek nevében Fazekas Sándortól. Emlékét tisztelő kegyelettel őrizzük. Dr. Z. J. II. Dr. Kardos Albert kir. igazgató. (Nyugalomba vonult 1922. szeptember 1-én). Dr. Kardos Albert 31 évet töltött intézetünknél: 21 évet mint az intézet rendes tanára, 10 évet, mint az iskola igazgatója. A nagynevű Fazekas Sándor örökébe lépett. Az intézet igazgatá­sát a legnehezebb időben vette át. A véres háború az igazgatói székben találta. Ez a háborús időszak és a háborút követő kor­szak teljes embert kivánt a gáton. Dr. Kardos Albert minden te­kintetben megállotta a helyét. Mindjárt a háború elején a katonai kincstár lefoglalta az épületet katonai kórháznak s a reáliskola hajléktalan maradt. Dr. Kardos Albert finom tapintattal mindig módját ejtette, hogy az iskola hajlékot kapjon s a tanításban fenn­akadás ne legyen. Sokkal súlyosabban érintették öt az őszirózsás forradalom, a kommunizmus és az oláh megszállás. Az előbbieknél a vezetés kicsúszott kezéből s az intézetnek hirtelen sok gazdája lett, az utóbbinál pedig főképen az intézet vagyonát és érdekeit kellett szem előtt tartania. Ez sikerült is neki. Az oláh megszállás alatt az intézetet semmiféle kár nem érte. * * * Sem az idő, sem az alkalom nem arra való, de terünk sem engedi, hogy dr. Kardos Albert 35 éves pályáját a maga egészé­ben méllassuk. Ki kell emelnünk azonban azi, hogy dr. Kardos Albertet egész tanári és igazgatói pályáján a tanártársaihoz és tanítványaihoz szeretet és ragaszkodás jellemezte, amely oly ha­talmasan lobogott benne, hogy minden pillanatban kész volt a saját érdekeit tanártársai érdekeinek alárendelni, jó s?ívével kész volt minden alkalommal tanítványainak erkölcsileg és anyagilag segítségére sietni. Kartárs volt ő a szó legszorosabb értelmében, aki tanártársainak igazságát a maga belső ügyének tekintette, még akkor is, ha ezért méltatlanságot kellett szenvednie, ha a felsőbb­ség neheztelését kellett magára vonnia. Tanár volt ő minden izében, aki szaktárgyaiba nemcsak elmerült, hanem azokat a tanítványok lelkébe át is tudta ültetni.

Next

/
Thumbnails
Contents