Állami főreáliskola, Debrecen, 1914
4 zatos tettek, olyan undorító jelenetek miatt kellene szégyenkeznünk, amilyenekkel a londoni csőcselék, a párisi és római utcanép szennyezte be magát, midőn a köztük rekedt ártatlan idegeneket, még asszonyokat és gyermekeket is, gúnyolták, ütötték, rabolták, fosztogatták. Ha az iskolákat nem nyitjuk meg, a jóra való nevelésnek, az erkölcsi tanításnak, a lelkes áldozókészségnek, a hazafias felbuzdúlásnak, a harci hevülésnek legbővebb forrásait, legszebb alkalmait zártuk volna el. Hiszen az adakozásnak, a gyűjtésnek az iskolák voltak a legszorgalmasabb állomásai; hiszen a hadsegélyző-hivataloknak, a legkülömbözőbb jótékony mozgalmaknak a tanúlók voltak a legönzetlenebb segédmunkásai. # a A közoktatási kormány bölcs rendelkezése következtében mi, debreceni állami reáliskola is megkezdtük és folytattuk a tanítás és tanulás munkáját ebben az örökké emlékezetes háborús esztendőben. Akik az iskolák megnyitását ellenezték, azzal is érveltek, hogy a háború el fogja riasztani a tanúlókat, a vidéki szülék nem, merik beadni gyermekeiket, a helybelieket a tandíj s egyéb költség tartja majd vissza a beiratkozástól. Megvallom, magam is attól féltem, hogy növendékeink létszáma 20—25 százalékkal megapad, de örvendetesen csalódtunk, mert tanítványaink legnagyobb részt visszatértek, az újonnan jöttekkel már az iskolai év elején elértük az előző év létszámát, most pedig az iskolai év végén néhánnyal meg is haladtuk. Ez fényesen bizonyítja a debreceni közönségnek helyes gondolkozását, egyszersmind intézetünknek megingathatatlan életerejét. De azért a háború teljesen rányomta a maga bélyegét a lefolyt iskolai évre. Munkánkat és munkánk eredményét csak hasonlítani szabad más évekéhez, de azonos mértékkel mérni nem lehet. — A magunk épületéből ki kellett költöznünk, gyűjteményeink és szertáraink használatáról jórészt le kellett mondanunk, idegen helyiségbe vonúltunk, az izr. elemi iskolába, amelyet nagy köszönettel fogadtunk, de amelyben szorongtunk. A tanítást délutánra tettük s éreztük