Állami főreáliskola, Debrecen, 1912

7 sőt megfigyelésünk ép azért, mert leginkább szembeszökő, elsősorban a színre irányúi. Azonban igazságtalanok volnánk, ha a zenét, éneket csak ilyen járulékos szerepre tartanok képesnek, ha hasonlattal élve azt vélnők, hogy a zenének általában ugyanaz a feladata, mint az ornamentikának az épületen: a külső díszítés, az élénkítés. Nem! A zene nem ornamentika, nem szín, melynek önmagában semmi jelentősége, semmi értelme. A zene nem szorul támasztékra, melynek eltávolítása után megszűnnék létezésének alapja; nem élősködő fagyöngy, mely más szervezetnek kész éltető táplálékát fogyasztja. Ennél sokkal több a zene: elbeszélő, leíró (festő) művészet lírai alapon. Nincs esemény, melynek közvetlen tapasztalását, nincs cselekvény, melynek végrehajtását, nincs helyzet vagy állapot, melynek nyomását és nincsen táj, melynek szemléletét érzelmi momentumok ne kísérnék. Szóval minden, ami körülöttünk történik, minden cselekedetünk, szemléletünk hatást gyakorol ránk, érzelmeket kelt bennünk. Ezeket az érzelmeket választotta a zene tárgyául, ezek adják meg neki a tartalmat. Tartalmánál fogva azonban az összes művészetek közt a legelvontabb. Tárgya elmondására nem emberi szavakat használ, hanem a levegőég rezgéseinek legszabályosabbjait, legtisztábbjait. Fölülemelkedík minden emberi gyarlóságon, amely legföljebb az előadásban nyilvánulhat. És ez a körülmény a legjobb ajánlólevél számára, hogy az iskolákban az ifjúság minél közelebbről s minél bővebben megismerkedjék vele. „A művészetek közt egy sincs, mely annyira tiszta volna, mint a zene. . . Ez nem képes rá, hogy az erkölcsi rosszat akár a legkisebb mértékben is elénk állítsa s a legjobb tanítómester arra, hogy csak az erkölcsösben, a jóban találjuk gyönyörűségünket" — mondja a kolozsvári unitárius kollégium 1911—12. évi értesítője (28. 1.). Ennélfogva kiváló hatással van a lélek felfrissítésére, mert felüdíti a gondolkodásban elfáradt észt, nemesíti a kedélyt, mert nemes érzelem csak nemes érzelmet szülhet. Legjobb ellensúlyozója a testgyakorlással, sportolással rendesen együttjáró nyerseségnek, durvaságnak. Nem csodálkozhatunk rajta, hogy az istentiszteletnek lényeges kiegészítő részévé lett. Joggal mondhatjuk, hogy a zene az a művészet, mely minden más művészet fölött par excellence képes a minden földi salaktól mentes, tiszta eszthetikai gyönyör felkeltésére. És ezzel bejutottunk az eszthetikai nevelés sokat vitatott, de a gyakorlatban kevés figyelemre méltatott körébe. Van-e ideálisabb nevelő eszköz a pedagógus kezében, mint a szép kultusza, azé a szépé, amely magában foglalja legnemesebb lelki érzelmeink kettős aiapját: a jót és az igazat? Ama francia meghatározás szerint: Le beau est le bon dans le vrai. Nem lehet tagadni, pedagógusaink kivétel nélkül át vannak hatva az eszthetikai nevelésnek szükségességétői. Mindenki érzi, hogy az ifjúság fogékony lelkében szunnyadó természetes szépérzék várva-várja a fejlesztő, az irányító kezet; mindenki tudja, hogy a nevelésnek legszebb eredménye, legmagasabb foka, a művészi alkotások megértése, az abszolút szép meglátása és megkedvelése. Tagadhatatlan tény azonban az is, hogy az iskola mindenek fölött az értelem