Állami főreáliskola, Debrecen, 1912

II. A középiskola árvája* Van a középiskolának egy szegény, elhanyagolt árvája, hamupipőkéje. E szegény árva ott él csendesen, szelíden visszavonulva majd minden iskolának egy-egy elrejtett zugában s várja, türelemmel várja a gondviselő, az ápoló kezet. De senki sem akarja észrevenni. Azonban ünnepre készül az iskola ; s íme egyszerre megakad rajta a szem; elővonszolják a sutból, körűicirógatják, az ünnep alkalmára díszes köntösbe öltöztetik s a szegény elhagyatott felvidul, mosolyra derűi, elfelejti mostoha sorsát. Ezerszeres hálával fizet e kis figyelemért is. Mosolyával, derűjével, hevével, fájdalmával belopódzik szívünkbe s azon úrrá lévén, andalgó merengésbe ringat, tüzes lelkesedést kelt vagy a mélabú könyeit lopja szemünkbe, majd meg a nyugodtság, a béke tiszta levegőjét leheli ránk. Fölemel és lesújt, izgat és békéltet bennünket aszerint, amint kedve tartja, s aszerint, amint arra szükségünk van. Nem gondol arra, hogy az ünnepi hangulat elmúltával ismét kénytelen lesz visszaszorúlni csöndes magányába, a sivár észrevétlenségbe. S ki ez a galamblelkü lény, ez az égből a földre tévedt angyal, ki ez a szegény árva ? Sajnos, a felelet rá könnyen kitalálható, hisz nemcsak én, de velem együtt igen-igen sokan ismerjük ezt a hamupipőkét: a középiskolai ének- és zeneoktatást. A mai iskola ének- és zenekar nélkül el sem képzelhető. Bizonyítják ezt nem csak Magyarország, de a világ összes középiskoláinak az év történetéről beszámoló értesítői, amelyek mind kisebb-nagyobb teret szentelnek ez ügynek. Minden iskolai ünnep igénybe veszi támogatását, ha igazán lélekemelőleg akar hatni. Csak ennek a részvétele avatja igazi ünneppé az iskolai ünnepélyt, mely nélküle merő egyhangúságban veszne el. Az éneknek, zenének azonban végtelenül tág a köre: az emberiség örökké kínzó problémái, a lélek hatalmas eszméi, a szív viharzó indulatai és legnemesebb érzelmei egyformán hivatott tohnácsolóra találnak benne; az ének és zene hol menydörgésszerű erejével, hol a virágbimbó édes gyöngédségével lényünk legtitkosabb rejtekeibe is képes behatolni, s megrezegteti szívünk végtelen érzelmi skáláját. Ha az ünnepély jelentősége, célja adja a tartalmat, az ott elhangzó szavak az alakot, akkor e szegény árva szolgáltatja az élénkítő színeket. Már pedig amiként nincs tartalom alak nélkül, úgy nincsen alak sem szín nélkül,