Állami főreáliskola, Debrecen, 1908

18 mezőnek, vagy mind a kettőnek az elektronra való hatásán, vagy azon a hőn alapulnak, amely az elektronoknak valamely akadályba való ütközésekor fejlődik. Ezen viszony nagyságrendje ugyanaz, akár katódsugarak, akár Röntgensugarak, vagy izzó fémek, vagy ultraviola fény, vagy radioaktív testek szolgáltatják az elektronokat, tekintet nélkül arra, milyen fémek alkotják a katódcsö elektródjait, vagy milyen fémet izzítunk, vagy milyen gázt teszünk ki a Röntgensugarak hatásának, vagy milyen fémre bocsátunk ultraviola sugarakat vagy melyik redioaktív test bocsátja ki ezen elektronokat. Mivel az elektron tömege körülbelül ezerszer kisebb mint a hidrogénátom tömege és, amint láttuk, kémiai szempontból legkülönbözőbb anyagokból állítható elő, nagyon közel fekvő az a gondolat, hogy az elektron az összeelemek atomjaiban fordul elő vagy talán az atomok csupa elektronokból állas nak és a kémiai különbözőség csak az elektronok kisebb vagy nagyobb számának vagy különböző csoportosulásának vagy mind a kettőnek az eredménye. Az atom tehát nem felbonthatatlan (atom), hanem maga is kisebb részecskékből áll. Könnyen érthető, hogy a fizikusok az elektron és általános előfordulásának felfedezése után igyekeztek az atom számára mechanikai modellt előállítani. Azonban e modell összeállításánál figyelembe kellett venni az elektromos kisüléseknél és egyes radioaktív testeknél, az uránium, uránium—x, radiothórium, thórium—x, thóriumemanáció. thórium—B, thórium—C, radioaktinium, aktinium—x, aktiniumemanáció, aktinium—B, rádium, rádiumemanáció, rádium—A, rádium—B, rádium—C és rádium—F-nél föllépő pozitív töltésű részecskéket; ezek alkotják a radioaktív testekből kilépő a-sugarakat. E részecskék elektromos töltését és közönséges tömegét különkülön sikerült meghatározni. Ezen eljárások között talán legszellemesebb a Thomson-féle, amely a következő tapasztalaton alapszik: ha valamely teret, amelyben telített vízgőz mellett gáziónok vannak, hirtelen megnagyobbítunk, akkor a lehűlés következtében a gőzök egy része lecsapódik és minden csepp egy-egy iónon képződik. E pozitív töltés az egy vegyértékű iónnak az elektrolízisnél előforduló töltésének absolut értékével egyenlő; a részecskék tömege pedig atomrendü. Ilyen atomrendű t.ömeg elektromos töltéssel ellátva u. n. iónt ad. Az elektronok és iónok elektromos töltése tehát egyenlő rendű, tömegük azonban nem. Eddigi tapasztalataink szerint csak egy oly jelenséget ismerünk, • amelynek megmagyarázásánál föl kellene tételezni, hogy vannak a negatív elektronokhoz hasonlóan szabad pozitív elektronok is. Ez a jelenség a Hali-féle effektus. Vannak ugyanis fémek, amelyeknél ez a jelenség éppen ellenkező értelemben lép föl mint az aranyban vagy bizmutban. Ez volna az egyedüli eset, amelyben pozitív elektronok szabad állapotban fordulnának elő. Azért igen valószínű, hogy a Hali-féle effektusnak az eddigitől kissé más magyarázata is lehetséges, amely egyedül szabad negatív elektronokra támaszkodik. Ez idő szerint a fizikusok nagyrésze pozitív és negatív elektronok létezését tételezi föl, amelyek közül azonban csak a negatív töltésüek lehetnek szabadon, mig a pozitív töltésüek mindig csak atomrendű tömeggel együtt