Állami főreáliskola, Debrecen, 1907

15 hajlana, illene stbire. Ekkor kaphatott lábra a tessen is, amellyel még a zsurokon is tetszelegnek a magvarkodó hölgyek és urak. Az ikes ragozás elleni támadások nem maradtak hatástalanok, de azért a kitűzött célt nem érték el, nem tudták megdönteni az ikes ragozást. Az iskolák, a nyelvtanok hivatalosan fentartották s a legtöbb író ragaszkodik hozzá, ha nem is kívánja minden aprólékos szabályát alkalmazni. Áll tehát az ikes ragozás és hitem szerint, fenn is fog állani, nemcsak azért, mert a régi nyelv határozottan megkülömböztette, nem is csupán azért, mert a népnyelv itt-ott él vele, hanem mert Révai a maga nagy szellemével úgy belevéste azt a magyar grammatikába és mivel Révai hívei, tudósok, költők, szépírók annyira meggyökereztették az irodalomban, iskolában és jórészt az élő beszédben, hogy onnét belátható időkig ki nem irtható. De nem ís volán kívánatos az ikes ragozás eltörlése, mert külömben végtelen zavar támadna. E kérdésben tehát én majdnem oly híve vagyok Révainak, mint amennyire elfordultam az ő származtató helyesírásától. — Az ikes ragozásban Révaival tartok és tőle nem tántorít el az előbb említett humanizmus sem. — Éppenséggel nem döntő szempont előttem az, hogy az ikes ragozás megnehezíti a magyar nyelvtant; a magyar igetan az ikes ragozás fentartásával is összehasonlítatlanúl könnyebb, mint a német, amelyben több mint 200 erős igének kell három—három tőalakját megtanulni (geben—gab— gegeben, schreiben—schrieb—geschrieben stb.) vagy a francia, amelyben körülbelül 100 rendhagyó igének a különösségeivel kell megküzdeni. De híve vagyok Révainak legfőképen azért, mert elvégre a nyelvre is áll Mihaszna András régulája: röndnek muszáj lönni. Ha ugyanis eltöröljük a külön ikes ragozást és kimondjuk, hogy az ikes igékhez is szabad iktelen ragokat tenni, tesszük pedig ezt a felséges népnyelv szent akarata nevében, akkor ugyanezt az elvet követve iktelen igékhez is hozzátehetjük az ikes ragokat, még pedig nemcsak akkor, mikor a könnyebb kiejtés, a jó hangzás kívánja, mint pl. a teszel, veszel, olvasol, nézel-félékben, hanem olyanokban is, ahol az ikes ragozás személyjelét csak egy nyelvjárásnak a szeszélye igazolja. — Ha tehát szabad az eszek, iszok, dolgozna, imádkozna, akkor legyen jó a a debreceni beszéd szentesítette: latolj tudol, kérdel, küldői is, valamint aggyík, hozzík, vegyik, kezdgyík is (adjon, hozzon, vegyen, kezdjen helyett), úgy, hogy végül azon sem szabad fennakadnunk, ha a debreceni ember így kínálja szomszédját: jöjjík, üjjik le, aztán egyen-igyon. Nem, ennyire nem lehet mennünk; a legmesszebbmenő szabadelvűség, a legelnézőbb türelem sem akarhatja a nyelvi zűrzavart. A belátó nyelvész nem fogja követelni a múlom, bomlol ikes alakokat, valamint a leszesz, tesz esz, viszesz, hiszesz, nézesz, olvasasz iktelen alakokat, de viszont nem fogja megtűrni az eszek, iszok, okoskodok-félékét és még kevésbbé a tessen, adasson, (adassék e levél) dicsértessen-féléket. Összefoglalva tehát mindazt, amit e kérdésről mondottam, én a külön ikes ragozást a régi nyelv szerint jogosnak, az élő nyelv szempontjából pedig föltétlenül szükségesnek tartom. Véssük is emlékezetünkbe és kivált írásban