Állami főreáliskola, Debrecen, 1905

4 letét vívta ki. A rend intézkedése folytán 1884-ben Nagykanizsára küldték. Miután élete debreczeni szereplésével annyira összeforrt, hogy ezt nélkülözni nem tudta, 1886-ban kilépett a rendből és a debreczeni, ekkor még városi reáliskolához választatta meg magát tanárnak. Ekkor családot alapított, melynek körében boldog életet élt s gyönyörködött egyetlen gyermekében. Néhány évvel ezelőtt tüdőcsúcs-hurutot kapott, mely Lussin-Piccoloban való három havi tartózkodás után javult, de csak látszólag. Ezen idő óta állandóan gyengélkedett és lélegzési bántalmak is gyötörték. Tavasszal kivezette a fiúkat botanizálni, ott meghűlt, — a betegség csakhamar ágyba döntötte, amelyből többet fel nem kelt. Pedig hogy reménykedett, — hogy ragaszkodott az élethez — hogy akart volna még élni, — élni szeretett családjának. De a sors máskép akarta. Az orvos ajánlatára Szovátára vitték, ahol évek óta töltötte a nyarat, de ezúttal már nem tudott örülni ottani tuszkulánumának ; tudta, hogy nincs mentség számára. Nem is volt, mert július hó 15-én szeretett felesége és egyetlen gyermeke karjai közt kilehelte lelkét, árván hagyva szeretett gyermekét és feleségét, bánatot és szomorúságot hozva barátjaira és tisztelőire. Ott temették el Szovátán. A tanárkar képviseltette magát temetésén és koszorút helyezett sírjára. A lelkiismeretes tanárnak, a buzgó munkatársnak, a szerető családapának, a hű barátnak emlékét kegyelettel ápolják tanítványai, kartársai, családja, barátai. Béke hamvaira! L. K.