Állami főreáliskola, Debrecen, 1905

II. Megnyitó beszéd. írta s a március 15-iki iskolai ünnepen elmondta : dr. Kardos Albert. Tekintetes Tanári Kari Nemes Tanuló Ifjúság! Mólyen Tisztelt Közönség! Ha ismerősünket, jó barátunkat gyász éri, az emberiesség hozza magával, hogy veszteségében osztozzunk, az udvariasságból s a társadalmi illemből folyik, hogy fájdalmában részt vegyünk s e részvétet vigasztaló szavakkal kifejezzük. A mi lelkünkre is ború száll, bennünket is foglatkoztatnak a halál komor gondolatai. De a másokkal való bús együttérzés, még a legjobb barátunk bánatában való részvét micsoda ahhoz a gyötrő kínhoz képest, amely akkor hatja át szivünket, midőn magunkat sújt a csapás, midőn a magunk szerettei között dúl a halál, midőn gondviselő szülét, szerető hitvest, szemünk fényénél drágább gyermeket tép ki karjaink közül ? A könnyek árja homályosítja el szemünket s ffelki világunkra is a kétségbeesésnek, a keserűségnek sűrű sötétsége borúi. Üresnek látjuk a létet, sivárnak az életet s e sivárság csak gyötrelmesebbé lesz, ha kíméletlen rokonok, vagy féltékeny orvosok veszekedő szavait halljuk, kik szemrehányással illetik egymást és civakodnak egymással, hogy kinek a vétkes mulasztása, a meggondolatlan könnyelműsége, elhamarkodott műtéte okozta a szörnyű véget, a halált. Mélyen tisztelt közönség! Úgy tetszik nekem, hogy amilyen különböző szomorúsággal gyászoljuk a más ós a magunk halottját, annyira eltér a szívünket mai napon betöltő érzés attól, amellyel máskor, az előző évek hosszú folyamán szoktuk megülni március 15-ónek várvavárt évfordulóját. — Régebben is tisztelt volt előttünk e nap emléke, de ma mintha sokkal szentebbnek éreznők; ezelőtt is tele volt a szívünklelkünk március 15-ének nagy eszméivel, de ma, mintha ez örök igazságok a velőnket is átjárnák; máskor is gyorsabban pezsgett a vér erünkben a „Talpra magyar !" hallatára, de ma, mintha a fejünkbe akarna tódulni. Igen, a mai napon minden érzésünknek mélyebbnek,