Állami főreáliskola, Debrecen, 1902
19 mely legszebb célja életének; dalai mind őt emlegetik, csak az ő karjaiban nyílik az élet legszebb öröme, csak egy gondolat él benne: az utánna való epedés. A legfőbb, legkívánatosabb jó: a szerelmi boldogság. Körülbelül ez az, mit költeményeiből ki lehet hámozni: nem sok, s épen nem új. S nem épen e költemények azok, melyek őt szerelmi költővé avatják; érdekesebbek s jellemzőbbek azon dalai, melyeket menyasszonyához írt. Nemcsak Toni Adambergerrel való viszonyára vetnek világot, hanem betekintést engednek a jövő szabadságköltő lelkesedéstől duzzadó, meleg kedélyébe is. Szerelme történetét lépésről lépésre versbe foglalja s szinte minden költeményéről tudjuk, mely alkalommal készült. Friedrich Latendorf gyűjtötte és adta ki őket.1 Színházban ismerte meg menyasszonyát s első versei a művésznő iránti hódolatának kifejezői, de a „Leoninische Verse“ emelkedett hangja már azt bizonyítja, hogy nemcsak a Shakespear-szerepben határozott sikerrel bemutatkozó művésznő érdekelte. Decemberben már határozottabban nyilatkozik s bevallja, hogy eped utánna, gondolatai állandóan körűié forognak, benne reményű boldogságát feltalálhatni; kapóra jött az alkalom, hogy a „Braut“ és „Der grüne Domino“ előadásai után őt gyakrabban meglátogathatta; szerelméről azonban még nem beszélt vele. Együtt szoktak volt olvasgatni s Tivadar egyik költeményében megemlíti, hogy rBalboa,“ *0011111 egyik színműve mindkettőjüknek könnyet csalt szemébe. így éréit lassan-lassan gyengéd viszonyuk s mire a Prater újból tavaszi díszt -öltött, költőnk is azt énekli, hogy szívében tavasz lett; a szerelem, lelke csillaga, egész pompáját kifejti s e pompát kedvese lábai elé rakja. Az ő nevével látja el egyik neki írott drámáját, iránta érzett szerelme adta kezébe a tollat, tette költővé; mily szép, mily elragadó volna, ha e nő szerelmével istenné tenné; ha szemei, lelke e nyíló virágai, melyek fényükkel a gyémántot, kedvességükkel a tavasz rózsáit, bájukkal a csillagokat felülmúlják, az élet viharaiban világítani akarnának neky mint világítanak a Dioskurok az eltévedt hajósnak. Időközben Tóni újabb és újabb diadalokat arat s ezzel is magához láncolja imádóját. így pl. valószínű, hogy az 1812. év nagyböjtjében valahol egy szóló számot énekelt fényes sikerrel, a mire az „Entzückung“ című költemény vonatkozik. S most már nem lehet tovább hallgatni; észrevehette már a művésznő, hogyan érez irányában a költő: most már színi kell vallani, ha a világ romba dől is. Nincs áldozat, melyet sokalna s a viszontszerelem egy reménysugara minden kinccsel felér. Vallomása nem siket fülekre talált s a meghallgattatás nagyon boldoggá teszi: legmerészebb reménye teljesült. S mi több: kedvese dús hajának egy fürtjét is sikerült megszereznie s keblén őrzi azt, mint talizmánját. Boldogan éli a jelent, barátnőjét látja a múltban, mely sok szép emléket őríz számára, csupán a jövő aggasztja, mert bizonyosan ütni fog a válás órája. De ha az ibolyacsokor, melyet kedvese számára szedett, 1 Liedes- und LiebesgTÜsse an Antonie Adamberger. Leipzig-. 1885. 2*
