Állami főreáliskola, Debrecen, 1902

lő

őket: a várszínházban mint csász. és kir. udvari szinköltő nyert alkalmazást 1500 frt évi fizetéssel. A weimari útról most már szó sem lehetett, mert Tivadar 3 évre megkötötte a szerződést s az előadódó korrektúrák végzésén kivül évenként 2 nagyobb és 2 kisebb szinmű írására kötelezte magát.

Nagy reményekkel lépte át Tivadar az 1813. óv küszöbét; látnoki lélekkel már előbb is irta atyjának : „Ich glaube es wird ein bedeutendes Jahr, der Mensch wird feststehen müssen, und vielleicht gilt’s'1. És igaza volt. Napóleon oroszországi kudarca és a németek lelkes szabadságharca legfontosabb eseményei ez évnek. Mekkora lelkesedéssel fogadta költőnk Napóleon vereségének hírét! Mindig is jó hazafi volt, mint Körnerék egyáltalában; de mig az atya érzelmei nyilvánításában egy és más okból tartózkodó volt, addig Tivadarról mindenki tudta, hogyan vélekedik Napóleonról s hogy szükség esetén a közös ügytől nem fog elvonulni. Förster Frigyeshez Írott levelei ebbeli meggyőződésének legcsattanósabb bizonyítékai.

1812. december 14. értesíti Förster Tivadart Napóleonnak Drezdába való megérkezéséről; ő volt az, ki az átfázott császárt szánjából lesegítette és Serra francia követhez vezette. Januárban pedig ezt írja: „Lelki szemeimmel a szántóföldeket lándzaforgácsokkal, a mezőket kardliliomokkal látom borítva; mink is megtaláljuk helyünket nz aratók között*. És Tivadar így válaszol január 21. ('?): „Az életnek egy nagy pillanata következik; legyetek meggyőződve, hogy nem leszek hozzátok méltatlan, bármibe is kerüljön a tanúságtétel“. Február havában Humboldt kezéből veszi a porosz király felhívását s ellenállhatatlan vágy vonzza ezentúl Poroszország zászlai alá! Németország felszabadítása most már az egyedüli gondolat, mely foglalkoztatja; mind világosabb tudatára ébred annak, hogy ő is hivatva van a harcban való részvétre, mindinkább megbarátkozik a búcsú, a kedvesétől való talán örök elválás gondolatával s márciusra elhatározása megmásítha- tatlanúl szilárd. Március 10-én Írja atyjának gyakran idézett azon levelét, melyben a porosz hadseregbe való belépését tudomására hozza. Atyja jóváhagyta ezen hazafias lépését, s most már csak egy gondja, volt költőnknek, a menyasszonyától való búcsú. „A Bécstől való búcsú még viharterhesen fekszik szívemen; bárcsak már ezen is túl volnék! Miért kell a kötelesség egyenes útjának annyi szerény virágot könyörtelenül elgázolni, melyek pedig szépen virítottak volna az út mellett!*1 írja március 13., és 15. már elszakad Bécstől. Közelebbi adatok búcsúját illetőleg nem állnak rendelkezésünkre, de könnyű volna belátni, még „Abschied von Wien* c. költeménye nélkül is, hogy ez igen nehéz lépés lehetett. 18-án már Boroszlóban van, hol a győzelem reményével üdvözli a porosz sast. Lützow vadászcsapatába áll be s ugyanoda szólítja Förstert is. Idestova 1000 fiatal, bátor emberből állott akkor e csapat, mely pezsgő mellett költőnk nem egy dalát énekelte (V. ö. Tiv. övéihez írott levelét: Zobten 1813. III. 26.). Ezt az