Állami főreáliskola, Debrecen, 1901
17 a ránk maradt népies feliratokban az irodalmi sperare helyett isperare s hasonló alakokat is találunk. A franczia nyelv pedig nem az irodalmi, hanem a népies latinságnak lévén a tovább fejlődése, természetes, hogy ezt a könnyítési eljárást csak folytatta. A XVI. századtól kezdve azután az ily franczia szók egyrésze ellökte az s hangot s az e-t zártan kezdte ejteni, a mit éles ékezettel meg is jelölt: latin statmn ét at állam, scalam échelle fok, spissam *> épaisse sűrű, stúdium étude tanulmány, stabulum étable istálló, scholam école iskola, Stellám étoile csillag,smaragdum ^émeraudesmaragd, Scotiam Ecosse Skóezia. Érdekes, hogy téves okoskodás folytán olyan szók elejére is tettek é-t, melyek eredetileg nem kezdődtek két mássalhangzóval: latin corticem éeorce, valaminek a haja. A mely szók nem a népnyelvből, hanem írásbeli átvétel útján kerültek a latinból a francziába, azok megtartották a két mássalhangzót a szó kezdetén: scandale botrány, spec taten r néző. S. Orrhangok. Az előbbi fejezetben azt láttuk, hogy a franczia nyelv nem szerette a két mássalhangzót a szó elején. Epoly kevéssé tűrte meg a szó végén. Ennek a kiküszöbölő törekvésnek egyik megnyilatkozása az orrhangok keletkezése, melyekben a franczia nyelv oly gazdag. Orrhangúnak ejthetünk minden magánhangzót, ha a szájpadlás végén levő nyelvcsap lebocsátásával a tüdőből kiáramló levegőnek egy részét az orron keresztül engedjük ki. Ezeket a hangokat a magyar nyelv is ismeri s pl. hang, Lenke s hasonló szókban nem ejtünk tiszta n hangot, hanem az módosul a következő g, k hatása alatt. A franczia orrhangok azonban másfélék. Ott a szótag végén álló m vagy n igen gyakran az előtte álló magánhangzót orrhangúvá tette, maga pedig elnémult, holott a régibb korban mind a magánhangzót, mind az m és n hangot külön és tisztán ejtették. Bon, vient szók ejtésében régen eltűnt az n, az írás megtartotta. A fonetikus átírás, mely csak a beszédben tényleg kiejtett hangokat írja le, az orrhangokat a következő jelekkel írja: 5, i, o de, az m és n pedig ebben az átírásban elmarad; tehát bo, (bon), vji, (vient viens), ti, (tant, temps, tend|re|), óebl (humble) alacsony. A franczia nyelv régibb korában még gazdagabb volt orrhangokban, mint ma, a mennyiben az i és ü hangokat, is ejtették orr- hangoknak ’ ü; de a XVI. század óta orrhangú T helyett orrhangú i-t ejtenek s azért raisin szóban az in úgy hangzik, mint a proclaim szóban az ain írású hang; orrhangú ü helyett pedig orrhangú oe jött lie és azért un (óé) névelőt s humble (oeb!) szónak um szótagját úgy ejtjük, mint az eun szótagot. így hat orrhang helyett ma a franczia beszédben csak négy van. Csak az ország keleti részén van meg néhány táj szólásban az i és ü orrhangú ejtése még ma is. Az e hang csak -éen, -ien, -yen hangcsoportokban és néhány idegen névben tartotta meg saját £ ejtését: Européen, (oeropée);tiendrai, (tj£dré); moyen (mnaje); különben pedig egy fokkal mélyebb lett és a ejtést vett fel : je prends :> pra. Debreczeni állami főreáliskola értesítője. 2
