Állami főreáliskola, Debrecen, 1901
18 Más változás az orrhangok tekintetében megint a XVIII. században állott be. Addig -an, -en, -on szótagot még következő m, n előtt is orrhangúnak ejtették (in hí In); donné, honimé, femme, notanment úgy hangzottak, mint két-két külön szó: don-né d;-né, cm, fx-m, notx-mi. Ma már azt mondjuk, hogy mm, nn nem okoz orrhangot, csak kissé nyíltabbá teszi az előző magánhangzót; azért ejtünk femme szóban a hangot: farm Itt tehát arra találunk példát, hogy a nyelv egy bizonyos változásnak az eredményét némi részben — nem egészen — visszaveszi. De ez a részleges visszavétel nem történt meg mindenütt következetesen, mert a szó elején: ennui unalom, ennoblir megnemesíteni, az orrhang megmaradt az n előtt is és ezeket úgy ejtjük x-nüi, x-nohlir. Magyarázata ennek az, hogy e szók megtartják az en praepo- sitiónak, mint az összetétel első részének, külön orrhangú ejtését; s azért en-ivrer megrészegítni, s’en-orgueillir kevélykedni, melyek szintén en-nal alkotott összetételek, orrhanggal ejtendők (x-nivré), daczára annak, hogy magánhangzó következik az -en után. Ellenben ennemi ellenség, mely nem ily franezia összetétel, tiszta nyílt e-vel ejtendő: snmi. Sok latin -um végű főnév későn került a franezia nyelvin', nem a nép, hanem irodalmi átvétel útján. Ezekben nem érvényesült a szóvégi -m hatása az előző u-ra, s ezért nem is ejtik orrhanggal, hanem tiszta m-mel, csakhogy az u sajátságosán nem ö, hanem nyílt o ejtést vett fel, minek fonetikai jelzése o; tehát album ejtése alböm, rhum: rom, opium: opjom. Ezek mint késő jövevények nem illeszkedtek bele teljesen a nyelv szervezetébe. (1sak parfüm ejtendő így: parféé. De a franezia ezekben mind a latin -um ragot hangsúlyozza. Hogy m, n, ha két magánhangzó közzé kerül, nem teszi orrhangúvá az előző magánhangzót, annak oka az, hogy ily helyen az m, n, a következő szótaghoz tartozik, tehát nem állván az előző szótag végén, annak hangzója tiszta marad: inouí hallatlan így válik ketté: i-noui, inhabi]e ügyetlen pedig íg}-: i-nabil, mert a néma h az ejtésben úgy sem számít. 9. Mássalhangzók. A mint az orrhang után elnémúlt az m és n, úgy gyakran más mássalhangzó is elveszett a szó végén és a belsejében is. Mindjárt a latinból a francziára való átmenet idejében veszett el az egyik a következő példákban: latin su(b)mittere :> soumettre alávetni, su(b)jectum suje(t) alany, a(d)vo(c)a(tunD ■> avouó ügyész. Azok a mássalhangzókapcsolatok, melyeknek első része s, egészen a XVI. századig megmaradtak: aspre durva, pastre pásztor, maistre mester; akkor eltűnt az s, és az előző hangzó ' jelet kapott: ápre, pátre, maitre, eonnaitre; ígjr lett a latin basphemare :> blasmer *> blámer megfeddni, misculare mesclar :> méler vegyíteni stb. Déli Francziaországban az ilyenféle mássalhangzócsoportok inkább megmaradtak máig is pl. az előbbiekből mesclar. Mint régies írásmód az elnémúlt s megmaradt sok családnévben is, lévén a nevek írásában erősebb a ragaszkodás a régi alakhoz; az ejtés
