Állami főreáliskola, Debrecen, 1901
10 hangelhagyás és összevonás teszi azt, hogy a franezia nyelv látszólag annyira eltávolodott a latintól. Az átalakulás tehát e három törvény szerint megy végbe: 1. A hangsúly megmarad ugyanazon a szótagon, melyen a latinban volt. Ha tehát ma a franezia szókban az utolsó ejtett szótagot hangsúlyozzuk, ez azt jelenti, hogy a hangsúlyozott szótag után álló egy vagy két súlytalan latin szótag nem maradhatott meg a franezia szóban. 2. A hang- súlytalan rövid magánhangzó eltűnik a hangsúlyosnak szomszédságából. 3. A magánhangzók között álló egyes mássalhangzó is eltűnik. Ezeket a szabályokat a fejlődő franezia nyelv nem okoskodással, hanem önkéntelenül megtartotta inkább a fülével, mint az eszével. Mert a népnyelv a szabályt nem ismeri, de megtartja; míg azok, kik mesterséges úton gazdagították a nyelvet és az írott latinságból merítettek, ezekre a törvényekre, melyeket fülük a holt nyelvből már nem érzett ki, nem voltak figyelemmel. Minthogy azonban a nyelvnek szüksége volt erre a gazdagodásra, az irodalmi átvételek egy része átment a közbeszédbe is. 111. Újabb fejlődés. A nyelv alakúlásának eddig felsorolt törvényeit általános érvé- nyűeknek találjuk a nép nyelvében. Vegyük most vizsgálat alá az egyes hangok legfontosabb változásait. Itt sem lehet az összes hangváltozásokat felsorolnom, mert ez roppant bonyolult és kimeríthetetlen feladat s nem ide való. Hogy egy-egy hangnak a változása mennyi körülménytől függ, csak annyit vegyünk figyelembe, hogy egy magánhangzó máskép fejlődik, a mint hangsúlyos vagy nem, a nem hangsúlyos megint a szerint, a mint a súlyos szótag előtt vagy után áll, azután vájjon nyílt vagy zárt szótagban fordúl-e elő stb. A következő magánhangzó is befolyásolja az előtte állónak a fejlődését és még sok egyéb hatás érvényesül. Itt csak egynéhány változást fogok bemutatni, a melyek egyúttal világot vetnek az ejtésnek az írástól való eltérésére is. 1. Kettős magánhangzók. A latin u hangot Galliában már a középkor legelején ii-nek ejtették, de az írásban megmaradt külön jelzés nélkül s így írjuk ma is : nudum :> mi meztelen, acütum ■> aigu éles, purum pur tiszta, münire > munir megerősíteni. Másutt azonban a latin u kettős hangot adott: ou, melyet egy ideig két külön hangnak ejtettek is: o-u, de később egyszerű u hang lett, míg az írásban megmaradt az ou jel: lüpum ■> loup farkas, ursum ours (ejtett szhanggal) medve, jugum joug járom, güttam goutte csepp. Ezekben a példákban azt a törvényszerűséget veszszük észre, hogy a rövid u a hangsúlyos szótagban mindig kettős hangzóvá válik, míg az előbbi példákban a hosszú és hangsúlyos fi ü-vé lett. Kettős magánhangzóvá válik minden más latin hangzó is, ha rövid és hangsúlyos és pedig:
